XVII.

Deák Ferencznek Szőgyényhez intézett levele, az utóbbinak a birodalmi tanácsba való belépése iránt.

Kehidán, Május 1. 1851. Különösen tisztelt nagyméltóságú birodalmi tanácsnok úr! Erős és ingatlan szokott lenni bizalmam oly férfiak iránt, kik tiszteletemet teljes mértékben bírják, és pedig bírják az által hogy tiszta jellemüket minden körülmények közt egyaránt sértetlenül fenntartották. Midőn a hírlapokban olvastam, hogy éppen Nagyméltóságod egyike azoknak, kik honfiaink közöl a birodalmi tanácsba meghivattak az vala hiedelmem, hogy egy részről valódi szándéknak, másrészről némi kilátásnak kell létezni honunk szellemi és anyagi állapota javítására, különben a hatalom kezelői oly férfiút, minő Nagyméltóságod, bizonyosan meg nem hívtak, a meghívott pedig jobb jövendővel biztató remények nélkül a meghívást el nem fogadta volna. A mit e részben Nagyméltóságod nekem ír tiszta szándékáról, becsületes törekvéseiről s azon elhatározásáról, miszerint ha törekvései hiúsulnak és reményei enyésznek, állásáról azonnal ismét visszalépend, én előttem csak azért nem újak, mert mindezek természetes következései Nagyméltóságod ismert és igazán tisztelt jellemének. Nagyméltóságod, ki a körülményeket közelebbről tekintve jobban ismeri, mint én itt elzárt magányomban azokat ismerhetem, oly meghívást, melynek nehézségei annyira súlyosak, csak azért fogadhatott el, mert reménye van, hogy állásában honunk valódi érdekeit mozdíthatja elő. Mélyen érzem én becsét azon gyengédségnek, mellyel Nagyméltóságod némi súlyt látszik helyezni abba, hogy általam félre ne értessék. Engedje Nagyméltóságod ismételnem, mit fentebb mondottam, hogy azon férfiak iránt, kiket tiszta jellemük, s jobb, nemesebb egyéniségük miatt a szónak legszebb, legvalódibb értelmében tisztelek, erős és ingatlan az én bizodalmam és Nagyméltóságodat félreérteni még akkor sem fognám, ha valamely lépését nem érteném. Isten vezérelje Nagyméltóságodat szegény honunk javára intézendő szent törekvéseiben s fáradozásaiban. Fogadja Nagyméltóságod tiszteletem megújított nyilvánítását, mellyel vagyok igaz tisztelője   Deák Ferencz.


XX.

Deák Ferencznek Szőgyényhez intézett levele Cserfán Sándor, volt kormánybiztos ügyében.

Kehidán, november 6.1852. Kedves barátom! Kérés az első szó, mit utolsó együttlétünk óta hozzád intézek. Csertán Sándor, ki a forradalom alatt Zalában kormánybiztos volt, 6 évi várfogságra s javainak elvesztésére ítéltetett. Sorsa ezen embernek kimondhatatlanul szívemen fekszik, nemcsak azért, mert ifjúkori szíves jó barátom, de azért, mert e megyére valóságos áldás volt, hogy őtet, a becsületes jellemű szelíd férfiút és nem más indulatosabb embert küldöttek ide azon zavaros időkben kormánybiztosnak. Ő sokáig vonakodott e küldetést elfogadni; kérés, reábeszélés, sőt a hatalom akkori fenyegetései sem ingatták meg határozott nyilatkozatát, hogy ő semmiféle küldetést el nem fogad; hanem midőn Csányi László, akkori miniszter, ki neki rokona volt, azt hozta fel: hogy ha ő a kormánybiztosságot Zalában el nem fogadja, Ujházy László fog ide küldetni és midén Csányi esdekelve kérte, hogy vonakodása által ne tegye ki Zalát s ottani rokonit, barátit azon indulatos, túlságos ember dühöngő proconsulságának, Csertán végre elsodorva engedett s a küldetést sok küzdelem után elfogadta. Szelíd természete s eljárása sok vértől, veszélytől, anarchiától mentette meg e megyét és midőn a királyi hatalom ereje még nem vala képes minket a veszélyes zavarok ellen oltalmazni, ő volt, ki emberiség tekintetéből elfogadott állásával nagy részben megóvta a megyét a forradalomnak sok más helyen dühöngött borzalmaitól. Mit lehetne most ezen férfiú, sorsának enyhítésére cselekedni, azt én nem tudom, de a legmelegebb bizalommal arra kérlek, hogy a szerencsétlennek nejét és testvérét, kik hozzád fordulnak, segítsd tanácsoddal s tégy, a mit tenned állásod s a körülmények engednek. Úgy teszem kezeidbe ezen ügyet, mint testvérem ügyét tenném testvérnek kezeibe. Nem kérek bocsánatot ezen talán terhes kérelmemért, mert ez által sérteném szíves barátságodat és tudom, hogy ha sikere nem leend óhajtásaimnak, azt csak a szigorú lehetetlenségnek tulajdoníthatom. Isten veled kedves barátom, szíves bécsi barátainkat üdvözöld nevemben, s légy oly szíves irántam, mint minő meleg tisztelettel és érzelemmel én vagyok hű barátod    Deák Ferencz.


XXI.

Báró Vay Miklósnak megkegyelmeztetése után, Szőgyényhez intézett levele.

Pesten, jun. 18. 1853. Tisztelt kedves barátom! Török Bálint átadá kedves izenetedet s ennek bátorító alapján veszed 9 havi fogságom után első soraimat ismét, valamint bennök, irányomban s az enyhnek iránt folyvást tanúsított, munkás, lankadatlan részvétedért hálás köszönetemet. Gondolhatod, mennyire örvendek itt tegnap a te összes virágzó családod látásán, mert hiszen én érzem leginkább, hogy végre is csak az ily kis világ nyújt még háborítlan egű, tiszta, állandó örömet, biztos, minden mást gazdagon pótló menedéket földi pályánkon. Állíthatom, hogy a közelebbről lefolyt öt év alatt összesen nem volt annyi keserűségem, mint jelenleg nőm veszélyes betegsége miatt. Saját egészséged, mint fájdalommal értem, nem a legjobb; az enyim, a mi különös, soha állandóbb nem volt; hát még majd falun, hova sietek s hol állandóul maradok, maradhatok, hogy meg fogok edződni! Duschekkel be sokat emlegeténk szívesen téged s néhányakat, kik közeledben maradtak, míg kettőnket egy fedél alá vetett már csak ez által is irgalmassá, tűrhetővé, sőt pillanatonként kedvessé vált sorsunk; az elválás mélyen hatott reám is, a hátramaradottra keservesen, noha helyzete a lehetőségig biztosíttatott; levertsége eleitől kezdve nagy volt, ez most nevekedni fogott; vajha nagyon későre ne maradna teljesen elérhető megváltatása; nincs keservesebb a lélek betegségénél! Az egek tudják, mikor láthatlak; lélekben azonban bizonyosan környezni foglak gyakorta, s maradok, míg élek, hű barátod    Miklós.


XXII.

Deák Ferencznek Szőgyényhez intézett levele az utóbbinak a birodalmi tanácsban volt megmaradása iránt.

Pesten, deczember 14. 1854. Különösen tisztelt kedves barátom! Ágyból írom e sorokat. Pár hét óta beteg vagyok, de írok mégis, mert biztos alkalmam van Tóth Lőrincz által e levelet hozzád juttatni. Midőn az ősszel szíves soraidat vettem, azt hittem, hogy azokra szóval felelhetek, mert szándékom volt Pestre jövetelem előtt Bécsbe rándulni, azonban ez meg nem történhetett, mióta pedig itt vagyok, folyvást betegeskedem. De reménylem még a télen Bécsben látlak. Addig is tehát csak annyit írok, hogy értem, méltánylom és teljesen helyeslem nézetedet, s ha azon becsülés s tiszta ingatlan tisztelet, mellyel irántad vagyok, növekedhetnék, bizonyosan növelné az: hogy áldozatai hozod idődet, örömeidet, nyugalmadat helyzetednek, csak azért, hogy valami jót eszközölhess közügyekre és egyesekre s nem riadsz vissza még akkor sem, midőn a kivihető csak igen csekély. Isten áldjon s erősítsen jó szándékodban. Te bírni fogod minden jóknak becsülését. Isten veled! Tisztelő barátod   Deák Ferencz.


XXIII.

Báró Vay Miklósnak a felségek magyarországi körútja alkalmából Szőgyényhez intézeti levele.

Golopon, 4/4. 1857. Édes jó Lászlóm! Egy hete már, hogy a legszebb kikeleti időnk jár s bár szekeremet, paripámat, rossz két lábamat rendre veszem igénybe, hosszabb útra képes nem vagyok s így a hódoló udvarlatot fiaim, és pedig hihetőleg mind a négyen együtt és egyszerre Tarczalon teendik meg. Ő felségeik fogadására, tudtomra Váradon, Debreczenben, Kassán és Miskolczon vannak a legnagyobb készületek, de persze hátra fognak maradni az olasz városoktól, ha az eredetiség nem fog javukra számíttatni; azonban: ut desint vires, est tamen laudanda voluntas; hac ego contentos auguror esse deos. A református 4 Superintendentia követei Pesten gyűlnek még e hóban össze; ott dűl el, mennek-e Bécsbe, vagy Pesten bevárják ő felségét; helyettem Lónyay J. megy. Bécsi estveli vendégeid élethű rajza igen mulattatott; nem lehetne őket szebben, jobban jellemezni. Egyszer évenként nálam is látom a te mindennapos vendégeidet s noha ünnepély mindannyiszor rám nézve megjelenésük, még sem tagadhatom, hogy egynémelyiknek szenvedélyessége rosszul hat lecsillapult, nyugodt, a külvilágtól búcsút vett keblemre. A kedves, hasonló arczképek megérkeztek; érettük mindkettőnk köszönete egyaránt hő és szíves; ámde el kellé azoknak egymástól válniok; nőd beköltöze hitvesem szobájába, hol sok ismerősök köszönték a tágas falakról; te, kedves barátom az én szűkebb körű írószobámban maradtál; itt is sok élő, de még több elhunyt üdvözlé az új, kedves, meghonosulandó vendéget; szemközt néz reád az öreg József, nádor-apánk; távolról Reviczkynk kancsalit feléd; tőszomszédod Keglevich Gábor, az ős magyar becsületesség e ritka úri typusa; feletted székel komoly feszességben Teleki Jósef; alattad az utolsó Mohikánusok egyike: Ürményi Ferencz; az egyházi rendet a geniális Lonovics és az én kedves kassai püspök barátom Fábry repraesentálják; a katonait Radetzky, Récsey és Ramberg kikhez különféle emlékezetek csatolnak; Jósika Samu, Dessewffy Emil, Brezenheim, Zoltán I. stb. megannyi élő s kimúlt barátid, úgy hogy hinnem kell, miként nem lesz a társaság ellen kifogásod; hogy István főherczeg maholnap tíz éves ajándékát is tiszteletben tartom, természetes. Ha költő volnék, tudnék mindezen képeim alá egy pár jellemző rímet írni, a tied alá ez jönne „A jó fő becses, a jó szív becsesebb, és itt együtt a jó szív és fő szült nagyot és maradót.” No most ugyan elrablám drága időd néhány perczét; bocsáss meg hosszú levelemért. Kedves nődnek ismételd hitvesem köszöntését s jelentsd kézcsókomat. Holtig hű barátod    Miklós.


XXIV.

Gróf Széchenyi Istvánnak Szőgyényhez intézett levele a Bach-féle Rückblick tárgyában.

November 7. 1857. Különösen tisztélt Barátom! Miután a Bach-féle félvilágosságba, tehát ködbe állított iromány már több hírlap által is érintetik, nem mondhatom, mennyire szomjas vagyok utána, kivált mert arra, úgy hiszem, tán most kellene válaszolni, minthogy máskép tán eltűnik, részint az emberek emlékezetéből, részint in die geruchlose, sőt geruchvolle etc. etc,; én pedig úgy érzem, igen piquant tudnám azt diluálni, sőt pelengérre állítani, noha csak igen mediocris német vagyok. Kérlek, ha csak lehet: juttasd minél előbb kezeimhez. E néhány sort Asbóth viszi, ki nekem napról napra jobban tetszik. Ezt is neked köszönöm. Legvalódibb rokonérzéssel őszinte híved    Széchenyi István.


XXV.
Dessewffy Emil gróf a magyar politikai helyzet iránt Szőgyényhez intézett két levele.

a)

Pest, aug. 22. 859. Kedves Barátom! Tegnapelőtt indultam Bécsből; ott peres dolgaim is voltak. Valék Hechberg- és Hübnernél. Összesen 11 óráig értekeztem a kettővel. Híva nem voltam. Gondolhatod, ily hosszas értekezés közben mily mélyen bocsátkoztunk a tárgyba. Ismered eszem járását. Eszméim comprehensiv természetűek, így volt ez most is. Eszméimet azon napon tettem írásba, midőn a Villafrancai békét megtudtam. Jósikát és Ürményit Patakon találtam Tavarnáról visz-szajöttömben. Ott ismertettem meg velük eszméim vázlatját, de nem végleg és tisztán formulázva. Sztmihályon ezután tisztázva leírtam. Ehhez járult egy levél Rechberghez. Bécsbe menve elküldtem a levelet. A válasz mindjárt jött és így lőn, hogy háromszor valék nála összesen 8 óráig és az ő kívánságára Hübnernél 3 óráig. Mindkettőnek elolvastam aphorismáimat. A hatás nagy és mély volt. A rögtöni sikerhez nem volt reményem. Meggyőződtem, hogy a legfőbb akadály nem bennük, hanem ott fekszik, hol tudod régen feküdni. A miket a mai bécsi újságban olvasok, azt már Bécsben tudtam. Ezek engem nem lepnek meg. Nem változtatják a qnid inomisse, in complexu et sine mora faciendum iránti nézeteimet. Jósika, Ürményi és Sennyei osztják őket. Nézeteim comprehensivusak; egy egészen a mostanival ellenkező országlási rendszert contemplálok. Rövid szóval: a legfelsőbb hatalom erősítése, a helyzet nagybani javítása; mint mód: dictatura útján megalapítása a legalitásnak és ezért névmegtagadás / azaz nem oly absolutista, mint Ferencz, nem oly németesítő, mint Jósef, de jellem-megtartás, azaz bátor és szilárd, mint Ferencz Jósef /. A bécsi újsági program újabb nagy hiba. Én annyival inkább állok a magamé mellett. Ha te felhivatol, legjobb mindezt ignorálnod, kivált, hogy rólam tudsz valamit. Ha e monarchia megmentéséhez járulni kívánunk, ne devalváljuk egymást. Concordia res parvae crescunt. Haec omnia pro statu notitial. Ama tuum Aemilium.

b)
Sz. Mihály, Sept. 14. 859. Régi jó barátom! Gondolj magadnak egy beteget. Ez egy faluban fekszik, mely egy folyóvízhez van közel. Ezen folyóvízben igen számos az örvény. Ebbe tapasztalás szerint még a jó úszók is bele szoktak fulladni. A ház, a melyben a beteg fekszik, szalmafedeles, körülvéve hasonló és nádfedelű házak által. A gyújtások és tüzek igen gyakoriak; a legutolsó tűz néhány hetek előtt pusztított. A gyújtással fenyegető czédulákat egyre hányják. A biztosító társulatok megfizetik ugyan a kárnak bizonyos részét — némelyik sok utánjárás után —, de ez a tüzeket nem gyéríti, sőt a gyújtogatók appetitusát öregbíti. Betegünk sok orvos kezén ment keresztül. Életmódja nem volt rendes, sok bajba önkorhelysége és vigyázatlansága vitte; másba és majdnem nagyobbakba az orvosok kontársága. Így lőn, hogy jelenleg a baj nagyon összekuszált és bonyolult. Betegünk jelenleg számos tyúkszemeit fájlalja, gyomra romlott, szája igen keserű, fülében egyre érzi a nyilalást és egyszersmind az agyvelőgyulladás első jelenségei is mutatkoznak. Betegünk már phantasirozik. Minden perczben attól lehet tartani, hogy ha tűz talál kiütni körüle, vagy odaég vagy ha, mi valószínűbb, ágyából kiugrik, bolondjába nekimegy a tűz- és víznek és oda vész. Az új orvosok tanácsot tartanak. A beteg sokat rimánkodik, hogy mindene fáj és az orvosok hajlandók hinni, hogy ha a tyúkszemeket gyógyítják, a betegen nagyot könnyítenek; kevesebbet fog rimánkodni, epéje hígulni, szája íze javulni, vére gyengébben feje felé tódulni és így a beteg lassanként felgyógyulni. Ekkor a betegnek egyik jó barátja áll elő, távolról jöve felkeresi az új orvosokat s azt mondja nekik: „Ne csak azt nézzétek, hogy micsoda fájdalmai vannak a betegnek, hanem hogy kit, mikor és hol kell gyógyítanotok? Ezt a beteget én régen ismerem, olyan családból való, melynél a velőbajok gyorsan hozzák meg a végveszélyt. Ha a vér nyomása soká tart a velőre, könnyen gyógyíthatlan lesz a beteg, ha nem hal is meg. Megtalál bolondulni. Azután gyakoriak a tüzek; közel a folyóvíz és a benne levő örvények; a beteg szalmafedeles házban fekszik; körül pedig csupa ilyen és nádfedeles házak vannak. Ha ti, derék orvosok, kik azonban a gyújtásokat és tüzeket megakadályozni nem tudjátok, nem az agyvelő gyulladást gyógyítjátok meg mindenek előtt, későbbre hagyván a tyúkszemeket, úgy azon veszélynek teszitek ki hírneveteket, hogy ha tűz talál kiütni s a beteg annak vagy a víznek neki menve, oda vész nem lesz betegetek, ki felgyógyuljon, mert az egész abból fogott állani, hogy a beteg tyúkszem nélkül veszett a tűz- vagy vízbe, de csakugyan beleveszett” Már kérdelek: nem volt-e igaza a beteg régi barátjának, hogy az új orvosokat, kik sem a beteget, sem annak körülményeit nem ismerik, erre figyelmeztette? Meglehet, hogy az új orvosok azt fogják mondani: ez mind szépen van, de mi ismerve a magunk szerencséjét, tudjuk, hogy a tűz nem fog kiütni, betegünk ágyából kiugrani nem fog és vízbe vagy tűzbe veszni sem és ezért mi már csak a tyúkszemekhez fogunk. Hiszen, ha ezek nem segítenek, majd az agyvelő gyógyításához is hozzáfoghatunk maga idejében! Érre én csak kettőt mondhatnók. Egyik az: tessék! Másik ez: Orvosok! Meglehet, hogy nem hal meg a beteg, de az bizonyos, hogy oda fog kerülni, mely helyiség Olaszhonban létezni mondatik, de a hová ti is valók vagytok és mely máshová is beillenék, és ennek neve: il ospedale dei incurabile! És én ezt hiszem veled együtt, ki e hiedelmet tettel bizonyítottad, hogy annál egyebet a beteg egy igaz barátja sem mondhat az orvosoknak, valamíg csak a beteget teljesen gyógyíthatlannak nem ismeri. Az előre bocsátottak aug. 31-iki leveledre némi felvilágosításul szolgáljanak. Nem az én eszem találja fel a comprehensiv gyógymódokat, hanem a helyzet követeli az ilyeneket; nem tőlem, hanem azoktól, kik alkalmazhatják. Én nem tehetek egyebet, mint ezt: a bajok belső természetét és terjedelmét felderíteni és azután megmondani, hogy a patikában minden van, mivel a bajokat orvosolni lehet; tehát praescribáljatok! Sem gyakorlatiasság-, sem ildomosságot nem látnék benne, ha én, ki a bajokat igen nagyoknak tudom, elhallgatnám, hogy a patikában Moschus, Sublimatum Chinini és Extractus Aloe vannak, és csak azt pengetném, hogy a Sal miserabile Glauberi és a Roob florum Sambuci nagyon kitűnő minőségűek; kivált mikor látom, hogy az illetők úgy is körül vannak véve olyasokkal, kik a drasztikus szerektől szörnyen félnek és csak a palliativ szereket ajánlgatják. Midőn én látom, hogy az orvosok maguk is látják, hogy van kóranyag, mit eltávoztatni kell és hogy el is vannak határozva a gyógyításhoz fogni, azt csak nem tehetem, hogy éppen én hívjam fel figyelmüket a tyúkszem-fájdalmakra. Hiszen az, hogy a Roob florum Sambuci fog alkalmaztatni, előttem igen tisztán áll, de hogy fog-e a Moschus? épp az a kérdés. Azt provocálni, mi nélkülem is jön, azzal megelégedni, mit külömben is tesznek vala, részemről képtelenség volna. Nekem, ki 15 év óta mindig feketét láttam, és a tények mindig igazolták nézeteimet, ez feladásom nem lehet. Az én gyógymódjaim felfogásához sem genialitás, sem mélység nem kell. Nem kell ehhez egyéb, mint az, hogy valaki az általam felállított diagnosist tartsa valónak, mert ha ennek tartja, úgy kénytelen lesz Moschust és nem flores Sambucit praescribálni. És így, ha az én gyógymódjaim nem tetszenek, ez nem onnét van, mert azt az illetők felfogni, végrehajtani nem bírnák, hanem onnét, mert diagnosisomat nem tartják valónak, ez pedig azért van, mert Chrysostomus nem vagyok. Minap fiam examenje miatt Pozsonyban lévén, Bécsben is voltam egy pár óráig ismét neki puskát venni. Még akkor Jósika nem volt ott, noha Szécsen szerint meghívatása el volt határozva. Azonban te ezeket, meglehet, eddig jobban tudod. Isten veled! Feleséged kezeit csókolom. Régi híved     Emil.

(Forrás: Idősb Szögyény-Marich László országbíró Emlékiratai, Függelék.)
 

Szerző: prorege  2008.12.24. 17:50

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu