VI.

1845 január.

Szőgyény László m. k. helytartótanácsi alelnöknek

a tanulmányi bizottsággal egyesült könyvbíráló főhivatalnál viselt elnöki széke elfoglalása alkalmával tartott beszédei.

a)

Megnyitó beszéd.

Tekintetes tanulmányi bizottmány és véle egyesült középponti könyvbíráló szék!

Minden közállománynak s az ennek gépezetét mozgató és igazgató kormánynak legfőbb, legszentebb kötelességeihez tartozik a polgároknak czélszerű neveléséről s oktatásáról gondoskodni. — Mert az emberi szívbe nevelés által oltott szabad jogtisztelet bármely fenyítő törvénynél s kényszerítő szabálynál hathatósban óvja meg a polgári társaságot veszélyektől s bajoktól, — az igazságos keresetnek nevelés és oktatás által egyenesített útja, szükséget, szegénységet és nyomort leginkább képes enyhíteni s eltávolítani, nevelés és tanítás készít legbiztosabban józan s felvilágosodott közvéleményt s vezérli az embereket polgári nagykorúságra; — helyes nevelés von féktelen szabadosság s józan szabadság között elválasztó határt s edzi a rend, törvény és felsőbbség iránti tiszteletnek érzetét, — végre egyedül nevelés és oktatás az, mi a közállomány sokféle szellemi s anyagi szükségeinek fedezésére kívánt erőt, tehetséget és képességet teremt s állít elő.

Ha már így — szerintem — minden álladalomnak önérdekében fekszik a köznevelésről való éber gondoskodás, ez hazánkban, melynek alkotmánya polgártársaink nevezetes részének közdolgainkba oly tetemes befolyást enged, kétszeres figyelmet igényel, — igényel pedig kiváltképpen most, midőn hátramaradásunk és fogyatkozásaink érzete, jobb állapot utáni sóvár vágyakat gerjesztve, ezek nem óvatos, eszélyes és lépcsőnkénti biztos javításokkal, hanem — őseink bölcseségét tanúsító, századok viharjai közölt megtartott és czélszerűségüket már ezzel is kitüntető — legidvesebb intézeteink szenvedélyes megrohanásával, — közéletünkbe nem illő tényezőknek rögtönözött felvételével — s más nemzetektől kölcsönzött idegen növényeknek, elő nem készített és így a várt gyümölcsöket meg nem teremhető honi földünkre áltültetésével kívántatnak sokak által kielégíttetni, s midőn már majd mindenki magát honi bajaink orvoslására hivatva vélvén, e nehéz munka körül avatatlan kezekkel kontárkodik.

Felfogta dicsőségesen országló Kegyelmes Urunk Királyunk magasztos tisztének e fontos feladatát, midőn a század komoly intését megértve s honi viszonyaink örömtelen képéből visszatükröző szükségeinket érezve, a köznevelés és tanítás czélszerű javításának szentelé nagyrészben honatyai gondoskodását. — — Mert alig van annak ága, melyben jótékonyan ható szentséges kezének nyomát hálásan máris nem éreznők.— Az elemi tanodák, ipartanodák, tanító-képező intézetek, több új tanszékek felállítása, tudományos és művészeti társulatoknak kegyes pártolása, édes anyanyelvünk közoktatási polczra lett emeltetése s az egész tanítási rendszernek a kor és tudomány józan igényei szerint munkában vett általöntése, mindannyi tündöklő bizonyságai: miként Ő Felsége, — midőn itt némely tudományok parlagon hevert mezejét miveltetni, ott az igyekezet, tudni-vágy és élelem keresésre való képezésnek addig oly kevés utakra szorított irányát több czélok félé vezettetni rendelé, — semmit inkább atyai szívén nem visel, minthogy hű alattvalói kedves hazánkban is a míveltség és tudományosság ama fokára emelkedjenek, melyen más nemzetekkel a versenyt kiállhassák. — —Vannak tehát már kedves honunkban a szerény alsó elemi tanodáktól fel a büszke tudományos egyetemnek legnevezetesebb tanszékéig számos intézeteink, melyeken már majd mindenki, jövendőbeli rendeltetését szabadon választva, hajlama s tehetsége szerint nyerhet oktatást és képeztetést.

Az ezekben való működésre hivatott férfiak a kor legszentebb, legdrágább érdekeinek letéteményesei s a közállomány összes hivatalnokai között alig jutott másoknak nehezebb s nagyobb felelősséggel járó feladás, mint nékik.

Nemzedékek sorsa tőlük függ; — polgári társaságok állapotját sáfárkodásuk határozza el; — s munkáló eszüknek hatása az egész állomány részeit összefűző lánczolatnak minden egyes szemeiben érezhető. Mert, valamint a közoktatóknak hű eljárása a magánéletnek alkalmas s erényes családtagokat, a nyilvánosnak pedig jó polgárokat s hív alattvalókat képez, úgy hivatásuk fonák vagy éppen vétkes szándékú felfogása minden köz- és magányveszélynek válhat gazdag forrásává. Mert a fiatal kebelbe elhintett ártalmas magvakból tudatlanság, erkölcstelenség, nyomor és átok sarjadzik!

Nem ide tartozik honi jelen állapotjaink terjedelmes festése. Ismeri ezeket mindenki, kinek, a közélet komolyabb része bármily állásban jutott osztalékul. Hogy ezek nem ép és egészséges életművezetnek jelenségei, de inkább sínylődő testnek kórjelei, e helyen alig lesz, ki tagadná. Ezeket orvosolni, a kóranyagot elfojtani s a testnek minden részeibe valódi életerőt s tiszta nedveket önteni a jelen pillanatnak főfeladása. — — — De mélyebben fekszik a baj s már inkább elharapódzott a mirigy, hogy sem gyökeres kiirtását alaposan reményelhetnők, ha csak a nevelés és oktatás leghatályosabb emeltyűi nem tétetnek folytonos, eszélyes mozgásba. Mert minden, mit az álladalmi  hatalmak legbölcsebb, legtörvényesebb s legerélyesebb működése eszközölhet, csakhamar nyom s gyümölcs nélkül elenyészik, ha nevelés és oktatás nem képez polgárokat, kik önmagokban viselik a kormány

idves intézkedései maradandóságának biztosítékát.— — S ez azon mező, melyre Urunk Királyunk kegyelme bennünket egyrészt állított, hogy erőnkhöz képest a nagy munkát mi is segítsük elő. — Tüskés és göröngyös volt a közoktatónak pályája minden időben; — nehézségekkel, melyek magában az emberi természet gyarlóságában gyökerezvék, kellé nékik mindenkor küzdeniük; de most, midőn a közéletnek színpadjáról, nem ritkán vallástalanság, szabadosság, — törvény, tulajdon s felsőbbség iránti tiszteletlenség, — a szónak féktelensége, — más vélemény iránti türelmetlenség s az abban lévőknek gyanúsítása, végre minden függésnek és fegyelemnek számkivetése a magánéletbe is átszivárognak s a fiatalság gyakran künn és hon ily példákat látva s ily mételyt beszíva lép a közoktatásnak szent templomába, — most mondám — még sokkal terhesehb s aggasztóbb lőn a tanítórendnek állása, midőn már nemcsak tudatlanból értelmest, gyengéből erőst s jóból, jobbat képezni, de többnyire a már megrontott kedélyt gyógyítni, s a rossznak csiráját kiirtani áll főkép tisztében s kötelességében. — Hogy tehát ennek megfelelve, vallásosság, erényesség, önkénytes engedelmesség, törvényes rend és csend iránti hajlam csepegtessék az annyira rugékony fiatal kebelbe, — hogy meddő politikában s ábrándos reform-tervekben való merengés helyett hasznos, gyakorlati ismeretek szomja gerjesztessék, — hogy minden tehetségnek a maga hivatása szerint helyes irány adassék, — hogy a tanító kezei közül kilépő növendék áltanok ellen megedzett, szilárd férfikeblet vigyen a komoly életnek küzdhomokára s hogy így kedves hazánknak ily tulajdonokkal bíró nemzedék képeztessék, mely egy tartós, szebb jövendőnek reményére jogosítson, — szükséges: miszerint mindazok, kikre a királyi bizodalom a köznevelés és tanítás szent ügyét bármely állásban bízta, nemcsak elegendő tudománnyal s tanodai jártassággal, de kivált a legjózanabb politikai gondolkozással s a legtisztább jellemmel bírjanak — s a haza boldogságáért és javáért önmegtagadó feláldozásra és erőkifejtésre készek legyenek. — E felett pedig őrködni a mi tisztünk. — Őrködni csüggedhetetlen figyelemmel, hogy a tanítás a naponta fejlődő s óriási léptekkei haladó tudományok igényeinek megfeleljen s őrködni egyszersmind hajthatatlan szigorúsággal, hogy e borús napokban kötelességét a vázolt körben mindenki híven teljesítse. — S ebből áll — felfogásom szerint — a nevelés és oktatás irányában nevezetes hivatásunk, — ez teszi, — ha nem csalatkozom, e részbeni kötelességeink velejét és sommáját. — — — De van hivatalunknak még egy más, az érintettnél nem kisebb fontosságú része: — értem a honi sajtóra tisztünkben álló felügyelést. — Ki volna, ki a sajtónak, az emberi elme diadalát örökre hirdető e legbecsesebb találmánynak az életbe mélyen ható erejét nem ismerné? — Ki ne tudná, miként a sajtó, helyesen kezelve, a közértelmességnek áldást hozó bőségszarúja, ellenben felügyelés nélkül magára hagyatva, vagy éppen czélellenesen használva, minden rossznak s veszélynek válhat legbujább forrásává! — — Ez utóbbiak eltávolítását s megelőzését tehát a közállománynak szinte első kötelességeihez számítom; — s ezért, valamint a gondolatok közlése, mint mind egyéb jog gyakorlata korlátok nélkül polgári társaságban nem képzelhető;  hasonlókép a gondolatközlésnek leghathatósb eszköze — a sajtó — bizonyos korlátok nélkül nem létezhet. — Hazánkban ténylegesen, s ha az 1790-ki, 1827-ki és 1836-ki törvényhozásnak évkönyveit s eredményét tekintjük, bátran elmondhatjuk: a törvényhozás beleegyezésénél is jelenleg megelőző természetűek állanak fel. — — Elhallgatom ezen rendszernek hasznos, idves s a status czéljának, nézetem szerint, a repressiv szabályoknál sokkal inkább megfelelő tulajdonait, — viszont nem említem az annak természetéből folyó bokros nehézségeket, nem szólok azon osztálynak, mely a könyvbíráló higgadt ítélete és sarlója alá tartozik elmeszüleményeit bocsájtani, — kevés kivételekkel — szinte általános ama jellemétől, miszerint: egy fölsőbb tekintélynek nyomatékát s valóságos vagy törvényesen föltett magasabb belátást elismerni és tűrni nem tud, — nem érintem végre a szerzők gyakori fogásait és cselszövényeit, melyekkel a legélesebb fölfogású bírálót is kijátszani törekszenek; — de el nem hallgathatom, miként jelenleg, midőn az írók nagyobb része, a komolyabb s gyakorlati tudományok mezejét parlagon hagyva, majdnem kirekesztőleg a politikai és időszaki irodalomnak szenteli tehetségeit, — midőn kivált ez utóbbival éppen azon néposztályra gyakoroltatik befolyás, mely előtt a jobb munkákban feltalálható ellenméregtárna gyéren áll, — midőn nem egy ábrándos javító a sajtót arra kivánná használni:  hogy a kormány köteles felügyelését, a már nagykorú emberi nemhez nem illő gyámságnak — az óvatosságot sötétségnek, — és sarkalatos intézeteink megtartását kiváltságos szűkkeblűségnek gúnyolja, s törvényes és társas viszonyaink gyökeres felforgatását javasolja és sürgesse — el nem hallgathatom mondám — miként jelenleg, az ily nehézségekkel való folytonos küzdésre, s ily hajók legyőzésére s megelőzésére felhívott orgánumok vállain fekvő teher a legnyomasztóbbak közé légyen méltán sorolandó.

Felséges Urunk bölcsesége készíttetett ugyan újabb időben a könyvbírálat és vizsgálat számára szabályon utasítást, mely a legszabadelvűbb elvekre s legméltányosabb alapokra fektettetett; de minekutána oly utasítást, mely minden előkerülhető esetet kimerítsen, képzelni is alig lehet; megelőző (praeventiv) rendszer mellett, a sajtóvisszaélések ellen egyedül a könyvbíráló egyéni józan gondolkozásában, éles belátásában, helyes tapintatában, s ernyedetlen szilárdságában fekszik a valódi biztosíték. — Vallásosság s erényesség légyen tehát a könyvbírálónak iránytűje; — törvény s törvényesség legyen világító szövétneke. — Mindennek, mi ezen legtágabb értelembe vett alapelvekbe nem ütközik, higgadt, méltányos, s egyéni nézeteinek háttérbe szorítása melletti megítélése s viszont, mik ezek ellen nyíltan s alattomosan irányozva lennének szigorú kárhoztatása, elhatározott visszavetése, s lehető mérséklése legyen hivatalos eljárásának általános jelleme. — De nem csak a sajtó alá bocsájtandó, az az alól kikerült munkák vizsgálata is hasonló fontosságú feladat, —  sőt, minthogy akár a honi sajtó által alattomosan kinyomatott, akár a külföldről becsempészett kész munkák csakhamar ezer meg ezer kezeken keringve, tartalmokkal a közönségre rögtön és ténylegesen hatnak, ezen eljárás, a kézirati bírálatnál némi tekintetben talán még nyomatékosabb, s nemkevésbé erős és jártas kezeket kíván. —    A könyvbírálatnak e két nemét felséges Urunk részint közvetlen, részint felebbvíteli s felügyelő hatósággal ezen tekintetes székre bízta; — s nékünk jutott a nehéz, de — minthogy főként bizodalmon épül — melyet Ura, királya részérül bírhatni, minden hű alattvalónak legnemesebb czélja, — díszes hivatás: e tágas téren a Király és Hon érdekeit egyesítni és szilárdítni. —    Ha ezen terhes kötelességeink hosszú során végig nézek, s azokkal középszerűségemet egybevetem, aggodalommal telik el keblem: vajon a bennem helyeselt legfelsőbb bizodalomnak megtelelni, s magamat Ő Felségének — csekély érdemeimet messze felülhaladó kegyelmére méltóvá tenni képes leendek-e? Nevekedik pedig ezen aggodalom, ha meggondolom : mily nagy férfit váltok e székben föl!? Egy férfit, kit bölcsesége. mély tudománya, szíveket hódító humanitása, minden közdolgainkban való ritka jártassága mellett, kivált a tanulmányi s nevelési tárgyak iránti előszeretete, s ezek körül szerzett temérdek elméleti s gyakorlati ismeretei e helyen kipótolhatatlanná teltek; — ki ezen tekintetes biztosságot, új elrendeltetése után töretlen pályáján biztos léptekkel vezette, s mostani tekintélyes állására jutni segíté — kinek halhatatlan érdemei minden jobb érzésű honfinak, — de kivált azok, kik fáradhatatlan munkásságát közelebbről bámulták, s nyájas bánásában részesültek, — szívében, magoknak hálaemléket emellek, s kinek kora halálát a múzsák, — a tanító és könyvbíráló rend, — mi, kik bölcs tanácsait oly nagy veszteséggel nélkülözzük, s az egész haza méltó fájdalommal siratja.

Valóban ezeket szem előli tartva el kellene csüggednem, ha magam körül tekintve nem látnék oly jellemeket s tehetségeket egy díszes koszorúba szőve, melyekkel támogatva s istápolva a gyengébb is biztosan elérhet a kitűzött czélhoz. — Egyéneket szemlélek e tekintetes tanulmányi bizottság és középponti könyvbíráló szék nagyérdemű tagjaiban, kiknek kitűnő elmebeli tehetsége, tudományossága, az irodalom mezején szerzett hírneve, — törvényhozásban és közigazgatásban tanúsított derekassága teljes joggal kivívta magának a küzelismerést. — Egyéneket, kik a magánnevelésnek rögös pályáján férfiakat képeztek a Hazának s Királynak, kiknek lángesze, bámulatos készülete, jelleme és szíve nem csak a művet, de a mestert is dicséri; — csupa egyéneket, kik tárgyavatottságukkal, s a lehetetlent is megközelítő vasszorgalmokkal, mindent, mit az álladalom hivatalnokaitól alaposan követelhet, nem csak teljesítettek, de, — mondhatni, — felül is múltak. — Noha tehát ezen, eddigi hivatalviselésemnél fogva és nékem nem egészen idegen körbe alig hozok egyebet, mint jó akaratot, tiszta kezeket — a legnyomasztóbb tehernek elviselésére is mindenkor kész kitűrést, s hivatalunkkal járó minden kedvetlenségek ellen megedzett férfias keblet; táplál mégis az édes remény: miszerint ő cs. k. Főherczegségének országunk hódolva tisztelt nagy Nádorának kegyelmes pártolása, s a n. m. m. k. helytartótanácsnak méltányos engedékenysége mellett, e tekintetes tanulmányi bizottság nagyérdemű tagjainak tanácsa, s közremunkálása által eltelve és segítve, tisztemben úgy leszek képes eljárni, hogy arról a királyi szék előtt mindig nyugodtan számolhassak. —    Bizodalmat, s irántami szíves hajlandóságot kérek tehát a tekintetes tanulmányi bizottság és központi könyvbíráló szék nagyérdemű tagjaitól, — bizodalmat mindazoktól, kik hivatalos állásuk által hozzánk csatolvák, — bizodalmat s tapasztalt becses indulatodnak megtartását tőled e tekintetes biztosság érdemteljes első ülnökétől, kihez régibb viszonyokból származó hálás tisztelet vonz, — s ki mostani tisztemnek foglalatosságait nagy emlékezetű elődömnek hivatalos távolléte alatt s gyászos elhunytától fogva oly kitűnő magad megkülömböztetésével folytattad. — A legőszintébb bizodalommal, s legbarátságosabb hajlammal kívánom s fogom én ezt részemről a tekintetes biztosság tisztelt tagjainak öszvesen s egyenként viszonozni; s a tekintetes biztosság, és minden egyes tagjainak hivatalos becsülete, hitele, és tekintete ezentúl saját becsületemmel elválhatatlanul összeszőve — annak megtámadások elleni védelme, és minden körülmények közötti szeplőtlen fenntartása kötelességeimnek legszentebb része leend. — Közösek lesznek ezután gondjaink, közösek örömeink! — S így lelkesítve nyugodt kedéllyel és reményteli érzéssel nyúlok már a kezeimre bízott hivatalnak folytatásához, magamat a tekintetes tanulmányi biztosság és központi könyvbíráló szék nagyérdemű tagjainak, szívességébe, barátságába, ismét és ismét ajánlván.

b)

A bemutatás alkalmával mondott beszédek.

Tekintetes tanulmányi bizottmány és középponti könyvbíráló szék!

Midőn felséges Urunk királyi szava csekély érdemeimet s középszerűségemet messze felülhaladva jelen hivatalos állásomra emelt, nem annyira új tisztemnek szerény vágyaimon s igényeimen sokkal túlterjedő díszében, s hatásában, mint inkább abban leltem föl a királyi kegyelemnek reám nézve legörvendetesb zálogát: hogy a mikor felséges Urunk gyenge vállaimra ily terhet fektetett, ezt, az annak elviselését könnyítő s kellemesítő hathatós támaszokat jól ismerve, cselekvé, s hogy kegyelmes határozata állal oly testületnek kormánya bízatott kezeimre, melynek nagyérdemű tagjai rokon érzésemnek és tiszteletemnek már régen tárgyai. —  És ezért, noha közös hivatásunknak nehézségeit, s kivált jelen napjainkban nevekedett terheit eddigi hivatalviselésem közvetlen feladatából szerzett tapasztalás után is megismerni tanultam, — mégis, szándékom tisztaságának öntudata mellett, ily munkatársak közé lépve, kiknek érdemei, bölcsesége és jártassága, őket a bennök helyhezett legfelsőbb bizodalomra annyira jogosítja, -—az aggodalomnak szava elnémul, — és csak öröm s büszkeség: ily férfiakat vezethetni, vagy inkább vélek karöltve haladhatni, felséges Urunk iránti hála, s édes remény foglalja el keblemet: miszerint a közöttünk létesülendő viszonyok, kölcsönös bizodalom, hajlam, s engedékenység állal erősödvén, hivatalos életünk komolyabb s kedvetlen perczeit szíves barátsággal és szilárd összetartással fogjuk egymásnak felderíthetni; — s hogy a legjelesebb elemekből és tényezőkből szét vezeti ezen tekintetes tanulmányi biztosság és középponti könyvbíráló szék, csekély személyemmel gyarapodva, sem tekintetéből veszteni, sem kevésbé szerencsés sikerrel mint eddig nehéz pályáján működni nem fog. — Fogadják tehát a tanulmányi biztosság és középponti kőnyvbíráló szék érdemteljes tagjai e nagybecsű megtiszteltetésemért hő hálámat, s méltóztassanak rokonérzésemrői s igaz tiszteletemről Öszvesen és egyenként meggyőződve lenni.

c)

Tekintetes egyetemi tanács!

Hogy felséges Urunk magas kegyelme, engem tehetségem csekélysége mellett jelen hivatalos állásra méltatott, ezt alig köszönhetem egyébnek, mint közéletem amaz irányának, mely a magyar királyi egyetemen nyert képeztetésemnek egész létemmel szorosan összeforrt eredménye. Valamint tehát magamat büszkélkedve vallom a magyar királyi egyetem növendékének s az ebben nyert tanításért érzett hálát szívemben mélyen bevésve viselem,  úgy semmit sem óhajtok inkább, minthogy minél több és minél fontosabb alkalmat nyerjek ezen hálás tiszteletemnek érzését ténylegesen igazolhatni.

d)

Tekintetes törvényes kar!

Hálás érzéssel emlékezem vissza fiatalságomnak ama boldog napjaira, melyekben a királyi egyetemnek törvényes karától nyertem a közhivatal viselésére való első képeztetésemet. — A midőn tehát Ő Felségének kegyelme jelenleg csekély tehetségeimnek oly kört tűzött ki, melyben a honi tanulmányi tárgyak körüli működés teendi kötelességeimnek főrészét, örvendve fogok élni minden alkalommal, mely ezen érzésemnek tettleges bebizonyítására magát előadandja. — Fogadja ennélfogva a tekintetes törvényes kar ezen nékem felette becses megtiszteltetésemért legszívesebb hálámat s engedje különösen Méltóságod — kinek bölcs, tapasztalt és minden tekintetben kielégítő igazgatása a törvényes szakbeli tanításnak legüdvösebb eredményeiért kezeskedik, — hogy általán igen nagyra becsült fáradozásáért legszívesebb köszönetemet kijelenthessem.

e)

Tekintetes orvosi kar!

Ha ezen megtiszteltetésemnek becsét még valami nevelhette, valóban erre semmi nem vala inkább alkalmas, minthogy a tekintetes orvosi kar érdemteljes tagjaival, Nagyságod szíveskedett megismertetni s illetőleg régi ismeretségünk megújítását eszközölni. Nagyságod, kihez a leggyengédebb viszonyokon alapuló hálás tisztelet vonz, s kivel jelenleg többféle hivatalos kapcsok állal is lett összeköttetésem új tisztemnek reám nézve legörvendetesb hatásaihoz tartozik. — Valamint tehát ezen tekintetes karnak nemcsak e Honban, de annak határain túl is elismert fényes érdemei s a tudományok legnehezebb, de egyszersmind az emberiségre legidvesebb nemében híres jártasságánál fogva igaz tiszteletemet teljes mértékben bírja; úgy annak nagyérdemű igazgatója iránti érzéseim e tiszteletet annál inkább nevelik s erősítik, minél erősebben vagyok meggyőződve, hogy ennyi jeles elme ily kormány s vezérlet alatt egyesítve a legörvendetesb siker és eredmény reményére jogosítja a Fejedelmet és Hazát. — Fogadja tehát Nagyságod és a tekintetes orvosi kar őszinte nyilatkozatomat: hogy ügyeinek kedvező, — értem a tudomány, rend és fegyelem érdekében — kedvező eldöntését, hivatalos körömben tehetségemhez képest elősegíteni, mindenkor gyönyörűségnek tartandom — s méltóztassanak becses fáradozásokért érzékeny köszönetemet szívesen fogadni.

(Forrás: Id. Szögyény-Marich László Emlékiratai I. kötet, Függelék.)

 

Szerző: prorege  2009.01.11. 13:44

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu