Főrendi Ház, V. ülés 1861. június 17-én.

 

Gróf Cziráky János fehérmegyei főispán: Nagyméltóságú elnök úr, méltóságos főrendek! Ünne­pélyes és óhajtva várt pillanat vala az, midőn a lepergett dísztelen nemzeti lealáztatásnak korszaka után a minden honfi által sóvárogva várt hongyűlés kegyelmességednek királyi biztosi fölszólalása következté­ben megnyílt. Az annyi gyötrelem és szenvedés, annyi gyász és alkotmánysértés miatti keserű érzés, melyet egy évtizedet meghaladt időn át csak némán panaszolhatánk el egymásnak – többé nem keblünk redőibe szorult menhelyre; hanem a férfias fölszólalás és törvényes orvoslás lehetőségévé vergődött ott azon a helyen is, mely egyéb hatályos teendőin kívül - melyekkel elődeinknek bölcsesége a hongyűléseket föl­ruházta, – ős alkotmányunk közjogi sérelmei üdvös orvosmányának méltán neveztetett.

Fájdalom! hazánk alkotmányos bárkája a mostaniakhoz hasonló vészes hullámokkal már nem egyszer vétetett körül, melyeket neki számos elleneinknek százados ármánnyal és irigységgel titkon fondorkodó műve készített.

Mit már I. Lipótnak a Hocherek és Lobkovitzok nyíltan ajánlgattak, és az Ambringenek kudá-cozólag keresztülvinni törekedtek, mit később a nemzet részére megtérített sabaudiai Eugen csak titkon és habozva tanácsolt, II. József rendszere pedig a nemzettel, bár a legközelebb leélt múltnál kevésbé marcona adagokban elő-hivatalólag éreztetett, 1809. esztendő után pedig csakhamar mintegy jutalmául azon hűséges ragaszkodásnak, mellyel a nemzet a fejedelem és uralkodóház irányában viseltetvén, a világhódítónak elszakításra célzó lázítmányait magától ellökte, – mint ezt Gentz Frigyes legközelebb megjelent napi jegyzeteiben említi, és amivel kevés napokkal az előtt egy félhivatalos osztrák lap dicsekedni nem pirult, – az akkori bécsi tanácsadók rajongó tervezeteikben újra felmelegítették azt, s azon férfiaknak a magyar-falasban dicső utódai felkapván az ugorkafára eljöttnek hitték az időt, hogy – mivel „Iliacos intra muros peccabatur et extra", önző céljaiknak nyílt leleplezésével körülhálózni igyekezve rossz tanácsaikkal – és ebben állt a legnagyobb bűn – a legfőbb hatalmat, az elnémítás és az elnémíttatás műtéteiével szabadságunkat, alkotmányunkat, nemzetiségünket, polgári létünket tönkretehessék. (Tetszés.)

Azonban őrködött felettünk a mindenható Istennek szent végzése, mely előtt kérlelhetetlenül kell hatalmasoknak szintúgy, mint gyöngéknek fejet hajtani, – és öntött a nemzetbe annyi lelki szilárdságot, bölcseséget és férfias kitartást, hogy megszüntetvén, sőt meghazudtolván a közmondást: „Átok fogta meg a magyart, mert az soha együtt nem tart” – egy szívdobbanássá, egy lélek szikrájává változtatta át e nemzetet épp akkor, midőn szenvedőleges de egy értelmű magatartása által Európa bámulatát és részvétét vívta ki magának. A világtörténelemben pedig fényesen följegyezhető példáját adá a haza lángoló szeretetébeni magasztos egyetértés és közérzelemnek, melyeknek óriási ereje a világ bármily fegyvereivel - ha a bölcseség és ildomosság ösvényein maradunk és magunkat a szenvedélyek kietlen terére áttereltetni nem engedjük, s ha történjék bármi, sarkalatos jogainktól nem tágítva, tűrünk kitartva és kitartunk tűrve, – bátran és legyőzhetetlenül szembeszállhat. (Tetszés.)

De legnagyobb diadalát e nemzet akkor ünnepelé, midőn a koronás fejedelmeknek felséges ivadéka a megkoronázandó király excellentiád ajkairól azon meggyőződését nyíltan hirdettette, hogy a lefolyt viszontagságos idők emlékei atyai keblén is fájdalmas sebeket ejtettek, és hogy ezután egyedül csak a kölcsönös jogtisztelet és viszonyos érdek-méltánylat vezérlendik, mely utóbbi közbeszólólag legyen mondva egyedül csak a törvényesség és alkotmányosság tiszta forrásából csörgedeztetheti le a jobb és megnyugtatóbb jövőnek alapját. S midőn ezáltal, és ezt megelőzve már a múlt october 20-án tett kijelentései és határozatai által, tényleg pedig ős alkotmányunk egyik főtényezőjének a municipalis szerkezetnek, habár csak csonka és általános vázlataiban való visszaállítása által, nyílt vallomást tett, hogy a biztos alapra vezető út egyedül csak a törvényesség. Én is azt tartom, hogy jövőre egyedül csak az alkotmányhozi szigorú ragaszkodás fogja azon mélyen érzett rést pótolhatni, melyet legalább az országnak közösen nyilvánult véleménye szerint, az imént idézett napnak t. i. october 20-nak eseményei gerjesztettek, és ezekre már keletkeztökben a mindig sajnálandó félszabályoknak bélyegét sütötték. El van ismerve végre sok bajok és vajúdások után, hogy jobb joga van a magyar uralkodónak, mint a meghódítás, mely a meghódítottat, a meghódítóhoz csak a tűz- és vas-kovácsolta kötelékekkel és csak addig köti míg ezen abroncsok kellő tartóssággal bírnak, mely nekik nyers erőt kölcsönöz; de mihelyest ez erő meglazul, szétpattannak azok; a jogosság és törvényesség feloldhatatlan kellékeinek teljes nélkülöztével jog és törvény alapjával soha nem bírva.

Megnyugtatást, sőt hazafiúi örömet gerjeszt azért bennem azon bár soká várt, de elvégre bekövetkezett fejedelmi elismerés, és midőn ezen elismerésnek legfőbb nyilvánulta – az országgyűlésnek összehívása és ennek a nemzet által istápolt törvénynek hódolólag a törvényrendeltek helyeni megindítása által – alkotmányos felavattatást nyert; nemcsak alkalmat és módot adott nekünk, hanem elkerülhetetlen hazafiúi kötelességünkké is tevé tartózkodás nélkül kitárni törvényes meggyőződésünket, hazánk mind azon alkotmányos viszonyaira vonatkozólag, melyek akár új erőre emeltetést, akár pedig szilárdítást kívánnak.

Hiszem, hogy közölünk mindenkinek, kik e helyen a törvényhozás magasztos teendőiben, akár születés akár pedig hivatal által résztvenni hivatva vagyunk, a hazának forró szeretete mellett önnön meggyőződése éltető világul és szövétnekül szolgáland. Kiindulási pontom nekem, híven elveimhez mért, azon, bármely idők viszontagságai között nem változott, de csak megedzett polgári hitvallásom, hogy közjóllétünknek talpkövét a haza és trón válhatlan kapcsolatban álló százados viszonyok által összefont közös érdeke képezi; melyen törvényhozáson kívül soha, törvényhozásban pedig könnyelműleg se felülről se alulról tágítani, vagy szorítani nem tanácsos. És azért midőn a fejedelem, és uralkodóház iránti hűségem egyrészről töretlen, másrészről hazám alkotmányos sarkjogai és szentesített alaptörvényei iránti pietásom alkudozásokat nem ismer, azokból egy hajszálnyit sem enged, s azokon hogy csorba ejtessék, bele nem egyezem. (Zajos helyeslés.)

Azok sorába tartozom továbbá, kik, megnyittatván az országgyűlés és meghallgatátván általunk a fejedelmi szándok, viszonzásul azon utat óhajtják választani, melyet nekünk az ősi tapasztalatoknak nyoma szintúgy, mint a koronázandó fejedelem és kétségtelen virtualis trónutód iránti természetes és jobbágyi viszony jelöl ki, – hogy t. i. annak irányában, ki minket ezen országgyűlésre összehívott, és a kinek meghívására megjelenvén, meghívatásunkra való jogosultságát megjelenésünkkel elismertük, felírásba foglaljuk azokat, melyeket eleve és mindenekelőtt kimondani és legfelsőbb tudomásra juttatni kívánunk, letéve abba törvényes és alkotmányos meggyőződésünknek alapját, – és pedig annyival is inkább, hogy ezáltal is felfogván a dietalis pertractatióknak fonalát, Magyarország pillanataival, amelyek ha valaha, a jelenben elegendőleg drágák, – gazdálkodva a lehetőleg megszüntethessük a felsőbb régiókban létező illusiókat azon elvek iránt melyeket a nemzet minden tagja, – s amin csak kételkedni is bűn volna – a m. f. RR. is – utolsó leheletükig politicai credojuknak vallanak. (Harsány tetszés.)

Mindenekelőtt két dolog az, mit fölemlíteni és ismerni kell; először, hogy az országot, a hongyűlést és magát e házat sem tarthatjuk kiegészítettnek, melyben mindazon hiányok léteznek, melyeket nagy részben nemsokára alakulásunk után, igazolási bizottmányunk is alaposan érintett, – melyeknek egyébként – hosszú elősorolásával a m. f. RR.-nek tanácskozásait annál kevésbé akarom feltartóztatni, minthogy azokat meggyőződésemmel tökéletesen egyezőleg e háznak szintúgy tisztelt mint tudós tagja, gróf Teleki Domokos tárgyavatottan kifejtett. Másrészről pedig, hogy nem bírunk azon kormánnyal, mely szintúgy a régi mint újabb törvényeink szerint önálló, független és felelős volna. – Ezen hiányoknak orvoslása illetőleg pótlása, – ha a törvényalkotásban sikerrel tovább működni akarunk, – mindenekelőtt szükséges, s épen ezek miatt kell fölszólalnunk. És ezek a felszólamlásnak és illetőleg felírásnak főtárgyai, és kiinduló főpontjai. Így elemezve ezeket, legyen szabad nekem kegyelmességed, mint királyi biztos által, a megnyitóbeszédben mondattakra is némi részben alkotmányos és félre nem érthető nézeteimet ezúttal röviden elmondani.

Előre bocsátva azt, hogy a bizalom, melyre Excell. által fölhívattatánk, fejedelem és nemzet közötti viszonyokban oly gyöngéd sarjadzó növény, mely, ha az azt igénybevevőknek a kívánt biztosítékokat nyújtó terebélyes lombokkal ellátott fává növekedhessék – szükséges, hogy mindkét részről folytonosan az alkotmányosság és törvényesség nedvével élesztessék, – kijelentendőnek találom, hogy habár az úgynevezett october 20-ki diploma felsőbb helyen kiindulás-pontul vétetett, mely mintegy átmenetet képezve az alkotmányos térre, törvényhozói hazafiúi tisztünknél fogva más alapot, mint amelyet a végrehajtóhatalorn gyakorlatára, mind pedig az ország közjogi állományára nézve a hazai alaptörvények kijelölnek, – el nem ismerek és el nem ismerhetek soha, nehogy az ország sarkalatos jogairól lemondva, maga az alkotmány is csak puszta hanggá váljék. Az uralkodási jognak és végrehajtó-hatalomnak gyakorlata pedig, – habár az örökösödési rend folytán szállott is az országló fejedelmi házra a pragmatica sanctio, vagy az 1723. évben alkotott törvények értelmében, – s habár azon örökösödési rendnek megállapításakor hazánk és a közbirodalmi egyéb alkotó részek között oly kapocs köttetett, mely ezeket feloszthatlanul és elválhatlanul (indivisibiliter et inseparabiliter) egyesíti, s habár – tartózkodás nélkül kijelentem – törvényes meggyőződésem szerint ezen eszmék „reális unió” „personalis unió” melyek oly gyakorta idéztetnek egymással ellentétben, inkább elméleti mint gyakorlati közjogi alappal bírnak, – mert ha ezen idézett fogalmak a pragmatica sanctio óta alkotott törvényekben, ezen elnevezésekkel föl nem említtetnek is, s hazánk törvényei szelleméből kiindulva, a reális uniónak semmi legkisebb nyoma sincs is, de az egy fejedelem személyes kormánya alatt létező birodalom külön alkotó részei közt, a birtoklás szét nem darabolhatásának eszméjéből folyó közös kötelezettségek vannak, melyeket nemcsak a pragmatica sanctio után alkotott, 1741. XI-ik t. cikk 4-ik szakasza, és az 1791. XVII-ik t. cikk – mely törvénycikkek épp ezen közös viszonyok tekintetéből a statusminiszteriumban magyarok alkalmazását teszik szükségessé, – tanúsítják; hanem maga az 1848-ki törvénynek élőbeszéde, és ugyanazon évi III-ik törvénycikknek 2-ik és 3-ik szakaszai újabban is elismertek, – habár mondom ezen általam ekként értelmezett sanctio pragmatica következtében szállott is, az örökösödési renddel a végrehajtó-hatalom gyakorlata a felséges uralkodóházra, ez mégis hazánk szabadságának, önálló függetlenségének s jogainak teljes biztosítása mellett történt.

Mindezt nyíltan kifejezi az 1723. 3-ik törvénycikk, mely az említett örökösödési rendet szabályozó pragmatica sanctionak egyik ágazata, és az I. és II. t. cikk kiegészítő része, midőn hivatkozik az 1715. III. t. cikknek előbb azon szavaira : „Nec status et ordines regni eadem sacra regia majestas secus regi aut dirigi vult, quam observatis propriis ipsius regni Hungariae hactenus factis vel in futurum diaetaliter condendis legibus” majd így folytatja : „omnia tam diplomatica quam alia quaevis jura, libertates et immunitates praerogativas legesque condiditas et aprobatas consvetudines observabit, pariterque successores sui legitimé coronandi Hungáriáé et partium eidem adnexarum reges in iisdem praerogativis et praemissis immunitatibus et legibus, status et ordines regni et partium eidem adnexarum inviolabiliter conservabunt,” mely törvényen sarkallik a végrehajtó-hatalomnak a törvényesített örökösödési rendszer szerint az uralkodó elődök által az utódokra való átszállása, kik csak azt, és nem több jogot és hatalmat nyernek, mint amivel elődeik bírtak, s e jogot és hatalmat csakis ily terjedelemben és azon törvény rendelte körvonalozással gyakorolhatják. A III. Károly király által adott biztosítást nagyemlékű leánya M. Terézia, az 1741-ki országgyűlésen letett esküjével megerősítvén, és erről királyi hitlevelet adván ki, egyúttal az ország önállásáról és függetlenségéről az országgyűlésen alkotott törvényekben nevezetes vallomást tőn, midőn előbb ugyan a VIII. t. cikkben hivatkozással az általam előbb idézett 1715. III-ik t. cikkre mondja: cum status et ordines alioquin super eo, quod ad normam aliarum provinciarum non gubernabuntur securi redditi sunt,” a XI-ik t. c. szakaszában pedig kimondja: „quod res et negotia regni tam intra quam extra regnum per hungaros tractabit, tractarique faciet.” – Midőn fia, II. József, ki magát az ország törvényein túltette, a mindenfelől nőtt uralkodási bonyodalmakat csak törvénytelen uralkodási rendszerének halálos ágyán való visszavonásával, s a törvényesség és alkotmányosság útjára való visszatérés által találta orvosolhatóknak, azáltal utódjainak is emlékeztető példát adott; II. Lipót király Magyarország szabadságait, törvényeit s kiváltságait 1790-ben újra esküvel szentesítvén, ugyanekkor hozatott az utókornak újabb biztosítékául az 1790. X-ik t. cikk, mely tartalmánál fogva méltán hazánk legsarkalatosabb alaptörvényének neveztethetik, mely az ország szabadságát és kormánya önállását és függetlenségét, mint a m. f. RR. előtt is bölcsen tudva van, oly magasztosan ecseteli. Ekkor hozattatott az 1790. XII-ik t. cikk is, mely a törvényhozási, változtatási és eltörlési jogot a koronázott királlyal és az ország rendeivel közösnek határozza, a végrehajtóhatalmat pedig a király által, de egyedül a törvények értelmében – in sensu legum – gyakorlandónak rendeli. Ugyancsak ezen törvényeknek ép fenntartását és megerősítését magában foglaló, s 1792-dik esztendőben letett eskü szentsége mellett vette át I. Ferencz a királyi hatalmat, és midőn az osztrák császári címet fölvéve a birodalmat alkotó külön részeket, e közös elnevezéssel találta nevezni, emiatt 1804-ik évben augustus hó 17-én kiadott nyilatkozatában Magyarország lakosait, jogaikat illetőleg megnyugtatni igyekezett, s midőn az ország független önállására féltékeny Rendek ebben megnyugvást nem találtak volna, az 1807-ki országgyűlés sz. András hava 10-én tartott országos ülésében közzétette azon ünnepélyes nyilatkozattal, – mely annyiban bírhat érdekkel, mennyiben eddig más helyen nem hallottam idéztetni, – mely így hangzik: „titulus imperatoriae dignitatis per Suam Sacratissimam Majestatem, pro decore domus suae assumptus, quemadmodum respectu Hungariaein mutua regni, ad suamMajestatem Sacratissimam relationem nullam prorsus mutationem induxit vel inducere potuit, ita juribus regni derogare prorsus non possit” – örökre biztosította az országot ezen cím fölvételéből származható hazánk önálló függetlenségét veszélyeztető minden következmények ellen; és erészben akár nyíltan akár titokban fondorkodó elleneink okoskodásának, mintha t. i. a fejedelem részéről ezáltal a viszony megváltoztatása szándokoltatott volna, eleje van véve, mert a viszony csak az maradt ami romanum imperium idejében volt, maga a cím fölvétele úgy mint bármi oly egyoldalú fejedelmi intézkedés meg nem gyengítheti a hongyűléseken alkotott kétoldalú szerződést magukban foglaló sarkalatos törvenyeket. Fölemlítésre méltónak találom még itt hogy midőn Ferencz király uralkodása alatt,  bizonyos sajnálandó tanácsok következtében az ország jogain és szabadságain csorba ejtetett volna s minekutána efölötti sajnálkozását a fejedelem az 1825 ki országgyűlésen azon nevezetes „doluit paterno cordi nostro” nyilatkozatával kijelentette volna, hozatott az 1825. III t. cikk, mely az ország szabadságait újra biztosítván, főleg azért nevezetes, mert abban az előbb idézett 1790. 10. és 12-ik törvénycikkek nyíltan sarkalatos alaptörvényeknek jelentetnek ki - Így szállott elvégre a még életben levő V. Ferdinánd királyra a királyi hatalom, ki még atyja életében megkoronáztatván, az  1830-ki országgyűlésen az ország szabadalmait és jogait szent esküvel erősítvén és szeplőtlenül megőrizvén, uralkodásának folyama alatt mind az úrbéri viszonyoknak elrendezésére, mind az ország hitelének megállapítására nézve fölötte jelentékeny törvények hozattak; az örök és nevezetes 1848-ki törvények által pedig,valamint az országnak eddig csak kiváltságolt osztályait illető szabadságok és jogok – különösen a képviseleti rendszernél fogva – a hon minden lakosaira kiterjesztettek, úgy az önálló és régiebb független törvényeinkben sarkalló felelős kormányzat eszméjének a kormányzati testületektől egyes személyekre való átruháztatása által, lényeges változtatást, bővítést és szilárdítást találtak. És ezen idézett törvények azok, és nem az october 20-ki úgynevezett diploma, melyeknek összege képezi és képezheti alkotmányos létünknek talapzatát. Ezen törvényeknek életbeléptetése, biztosítása és megtartása mint a semmit rólunk nélkülünk – nihil de nobis sine nobis – alkotmányos elvnek gyakorlati részletes alkalmaztatása képezhetendi egyedül azon állandó biztosítéki kapcsot, mely a fejedelmet a nemzethez és viszont a nemzetet a fejedelemhez legszorosabban és legállandóbb hűséggel köti, melynek a maga idejében szerkesztendő királyi hitlevél kétségtelenül leglényegesebb alkotó részeit teendi. – Felemlítendőnek találom továbbá, hogy azon velünk közlött okmányok, melyekben V. Ferdinánd király lemondása és Ferencz Károly főherceg trónörökösödési jogának átruházása érintetnek, szerkeztetésüket és ünnepélyesítésüket tekintve lényegökben szintúgy, mint alakjukban aggasztólag hatnak reánk, és azért az ország jogainak jövő biztosítékául azokat mind a trónról lemondó király, mind az örökösödési jogot átruházó főherceg és a hatalmat átvevő fejedelem részéről adandó nyilatkozatok által oly formákba öntendőknek találnám,mely becikkelyeztetésüknek alapjául vehető föl. Minekutána a trónlemondási eseteket szabályozó törvényeink nincsenek, az uralkodóház országlata alatt egyetlen egyszer történt lemondási eset pedig, – t. i. Rudolfé II. Mátyás javára – már azért sem alkalmaztathatnám a jelen esetre, mivel amaz az ország rendei kívánatára a lemondó király belegyezésével és oly időszakban történt, midőn a felséges uralkodóház tagjaiból ugyan, de a nemzetnek szabad királyválaszthatási joga még fennállott ,– részemről, e tekintetben világos törvények hozatalát tartom szükségesnek, – szükségesnek látom azt annyiban is amennyiben a királyi hatalomnak átvételekor a fejedelem részéről leteendő eskü által kétoldalú szerződés szentesíttetik a király és nép között, midőn a király az ország törvényeinek megtartására kötelezi magát, mely ünnepélyes tény által ős közjogi fogalmaink szerint a nemzetnek – anélkül, hogy az külön esküt tenne, hűséges kötelezettsége legünnepélyesebb szentesítést nyer, mi magában véve, oly magasztos szövetség, mely valamint csak az ország képviseletének hozzájárultával érvényesíttethetik, úgy a kétoldalú szerződések természete szerint csakis annak beleegyezésével módosíttathatik vagy bontathatik föl. Ami illeti továbbá azon kapcsot, melyre illetőleg excellentiád által a megnyitó-beszédben figyelmeztetve valánk, hogy a nemzet tudandja őseitől öröklött hűsegének, – a birodalom egyes részei irányában őszinte méltanylatának jeleit adni, – kijelentendőnek találom; hogy az alkotmányos élet áldásainak a közbirodalom egyéb népeire kiterjesztése által, a fejedelem, hazánk többször kijelentett forró óhajtásaival találkozott. Kik magunk az alkotmányosságnak jótékonyságát századok óta élvezzük, a közbirodalmi tartományoknak megelégedésében önálló alkotmányos jogainknak is egyik biztos kezességét látjuk, ha azon alkotmány nem papíron írott malaszt lesz, hanem valóságos életerővel bírva, azon tartományok lakosai valódi óhajainak is igazán és kielégitőleg megfelel. És midőn azon viszonyok, melyeket százados együttlét köztünk, és a közállam egyéb alkotó részei közt szőtt, – közös kötelezettségeket, s részint az együttlét természetes voltánál fogva, részint pedig az idők viszontagságai és az önkény uralma által reánk nehezedett közös bajokat is rótt vállainkra, azoknak e kölcsönös szabadság és viszonyosság alapján leendő kiegyenlítésétől és rendbehozásától ebből eredhető terheknek elvállalásától magunkat elvonni egyáltalában nem óhajtjuk, sőt mint önálló nemzet, nemzet irányában méltányosak kívánunk lenni; csakhogy azon út szolgáljon nekünk közlegül, melyet közalkotmányunknak törvényes önállása, függetlensége és sérthetlensége megkíván; hogy t. i. közvetítőül szolgáljon a koronakirály és annak önálló független felelős kormánya. – Minden más eszközbe és kiegyenlítési útba, mint például a február 26-ki pátens kívánalmaiba, mely nekünk diplomatice tudomásunkra sem juttatván, általunk méltán az örök feledékenység fátyolával boríttathatik, hacsak önnön magunk nem akarjuk Magyarország 800-dos szabadalmai fölött kimondani a halálos ítéletet és szentségtelen kezekkel lerombolni azt, mit őseink vérrel szereztek és védtek, soha, de soha, ha rabláncra füzettetnénk is, beleegyezni nem fogunk (hosszasan tartó élénk tetszés és közhelyeslés).

Forrón óhajtom továbbá, hogy a magyar szent korona területén lakó minden nemzetiség megnyugtatást, jogai s igényeinek méltányos kielégítését találja, és ez kétségtelen is, mert a képviselőháznak előrelátó törvényhozói gondoskodása megérlelted ezen eszméket és azok tanácskozásunk alá kerülendnek, s törvényhozói működésünknek egyik főfeladatát képezendik.

Fölszólítandónak találom a fejedelmet, hogy szüntesse meg a törvénytelen bíróságok által hozott azon ítéleteknek következményeit, melyeknek súlya alatt hazánk számtalan fiainak élete és vagyona jelenleg is veszélyeztetve van, kiknek nagyrésze máig is száműzetve hazájukból,csak idegen isteneknek segítségében vetik bizonytalan és gyakorta az ország belbékéjét is veszélyeztető reményeiknek horgonyát, egyszersmind szüntesse meg a reánk önsúly gyanánt nehezedett polgári és büntető osztrák törvényeket, és ezáltal hazánk törvényes vágyainak megnyugvást s a még zilált, majdnem végkép felbomlott jogállapotnak pedig az oly annyira szükséges biztosítást nyújtani kegyeskedjék. Szüntesse meg pedig főleg az országgyűlésileg meg nem ajánlott, és ezért törvénytelen, bármi néven nevezhető adónemek behajtására indított hadjáratot, s emiatt engedjék meg a m. f. RR. hogy főispáni állásomnál fogva, megemlékezve azon eskünek szentségéről, mellyel magamat a kormányomra bízott megye minden lakosai irányában köteleztem, – hogy t. i. őket az ország törvényei, szabadságaikban és jogaikban védeni fogom, midőn más fegyverem nincs, mint az igazság, más pajzsom, mint a törvény, ezen ünnepélyes helyen az országnak színe előtt ezen törvénytelen eljárás ellen nyíltan tiltakozom, (közhelyeslés és éljenzés) és következményeiért, melyek azáltal idéztetnek elő – hogy a legfőbb alkotmányos végrehajtó megyei hatalom és tisztikar tekintélye legázoltatik, azokat teszem felelősökké, kik eljárásnak indítói valának. Az elősoroltaknak összegeit látom olyanoknak, melyek nyíltan és tartalék-gondolat nélkül nyújtva a nemzetnek, megnyugtatásul törvényes vágyinak, méltányos követeléseinek kielégítéséül szolgálhatnak ha ezúttal biztosítékok irattatnak, melyek mellett örök időkre lehetetlenné tétetik, idegen osztrák országjáróknak és bécsi kontárkodó tudoroknak Magyarország belkormányzatára való befolyása, úgy egyszersmind az ország pénzéről, véréről való rendelkezhetési jog egyedül csak az alkotmányosan környezett magyar királyt illetendi, akkor igenis azt hiszem, hogy újra erős gyökereket verhet a fejedelem és nemzet közötti bizalom, – akkor igenis azt hiszem, hogy újra megelégedett, szabad és boldog lesz a magyar nemzet,  és mit szint oly forrón óhajtok, hatalmas, dicső, népeitől imádott és világszerte befolyással bíró a magyar király.

Ha számtalanok nem volnának is a tiszteletnek azon kötelékei, melyek minket hazánk azon nagy fiához kötnek, kinek statusférfiúi bölcseségét hirdető és az ország alkotmányos jogait oly fényesen biztosító nagy horderejű munkálata tanácskozásunk alá bocsáttatott, ezáltal minden hazafi kebelében állandó emléket emelt. (Éljen!)

És habár a nagymesternek nem egészen egyöntetű műve fekszik előttünk, habár a legyőzhetlen tiszta logikai okoskodásnak láncolatából néhány szem hiányzik, melyeknek eredeti zománca előttem fölötte nagy értékkel bír, és jelesen a trónváltoztatási kérdést oly alaposan megfejtő szak, – s habár azoknak elhagyatását, melyekben alkotmányos meggyőződésemnek visszatükrözését találtam volna, sajnálva, habár a felírási cím iránt is az eredetileg indítványozott felel meg lelkiismeretem sugallatának s meggyőződésemnek, – mégis ezen érzelemnek jelen idő körülményei között, nem óhajtok több fontosságot tulajdonítani, mint hogy azokat egyéni meggyőződésem gyanánt nyilatkoztatom ki. Arra helyeztetem jelen válságos időkben a legfőbb súlyt, hogy azok, kik egyedül csak a soproni termeknek szűk volta miatt gyűltek külön tanácskozási helyre, de azért nem szüntek meg a törvényhozótestület kiegészítő ágazatát képezni az ország képviselőivel, egyesülten nyilatkozzanak. Azért is helyeztetek erre nagy fontosságot, mivel oly országokban, melyekben, – mint például Anglia és Magyarhon – a felsőház históriai alapokon nyugszik, a nem mindig hálás, de azért a körülményekhez mérten szükséges s a törvényhozásban szigorúan gyakorlandó mérséklési szerepre levén hivatva, emiatt számos elleneink azon hiedelemben valának, hogy e ház a jelen esetben is talán mérséklő hatást fog gyakorolni. Hogy tehát azok tudják és ha nem tudják, tudják meg, miképp midőn az ország alkotmányos lételének fennmaradásáról van szó, annak biztosítására célzó lépésekben a nemzetnek közös érzelmével találkozunk, hogy tudják, és ha nem tudják, tanulják meg, miképp a m. f. RR. midőn magas hivatásuknál fogva a monarchicus eszméknek, a dynasticus érzelmeknek, és a megifjodottan átalakult ős alkotmánynak erős gyámjai; akkor az alkotmányunk sáncain kívül készült, beolvasztó, reánk octroyrozni szándékolt constitutionalismusnak a hatalom irányában vajmi hajlékony boltozatjának ephemer pólcaiul soha nem fognak szolgálni; hogy tudják, és ha nem tudják, tanulják meg, miképp ugyanazon vér lüktet ereinkben, ugyanazon érzelmek dagasztják kebleinket, melyek az 1790-ben veszélyeztetve volt alkotmányunk mellett őseinket lelkesítek; hogy tudják, és ha nem tudják, tanulják meg, miképp midőn az alkotmány sérthetetlenségének megvédéséről s az utódokra drága hagyományként való átszállításáról van szó, az eziránti törekvésben mellettünk bárkit, fölöttünk senkit sem ismerünk; – azért „áldjon vagy verjen sors keze” következményeiben, – az egész nemzettel és az ország képviselőivel együtt érezve együtt határozunk. (Helyes.)

Tisztelettel indítványozom azért, a velünk közlött felírásnak mind lényegében, mind szerkezetében változatlan elfogadását, ennek a felsőház részérőli elfogadtatása esetében a képviselőháznak hozzájárulásunkróli tudósítását, – felkérendőnek vélem egyszersmind a képviselőházat, hogy azon mód és út iránt, melyen ezen felírás maga illető helyére juttathatik, – a két ház közötti törvényes és hagyományos viszonyokon nyugvó közösségnél fogva, bölcs és nagybecsű nézetét velünk közölni és e tekintetben is egyesített hazafiúi erővel a közös cél elérhetését előmozdítani szíveskedjék. (Éljenzés.)

 

Szerző: prorege  2008.12.01. 18:46

Címkék: cziráky jános