XXII. ORSZÁGOS ÜLÉS.

1866.

Szécsen Antal gr.: Mltgos főrendek! A legfelsőbb kir. leirat és a képviselőház fölirata, mely mai tanácskozásunk tárgyát képezi, ugyanazon kérdések körül forog, melyek ezen országgyűlés lefolyása alatt a mltgos főrendek figyelmét már hosszabban elfoglalták. Miután a föliratban ugyanazon érvek vannak előhozva, melyek, a teljes jogfolytonosság tüsténti visszaállítását illetőleg, az utóbbi alkalommal már fölhozattak, részemről is  elég  volna egyedül  az általam véleményein indokolására fölhozott  érvekre   hivatkoznom;  s fölöslegesnek is tartom azon indokokat, melyek a jogfolytonosság természetéből és szigorú fölfogásából éppen a mostani fölirat fő célja, ti. a minisztérium tüsténti fölállítására fölhozhatok, bővebben elősorolni,  fölöslegesnek azért, mert hibás vitatkozási eljárás azon nézetből indulni ki, mintha az egyszerű, könnyen föltalálható és a dolgok fölszínén fekvő okokat az ellenvéleményűek nem méltatták volna már, habár nem is tartották szükségesnek azokat eleve megcáfolni; s annál kevésbé tartom szükségesnek azt jelenleg tenni, mert a kérdésben  fekvő  nehézségeket,  ellentéteket   kiemelni, tűhegyre állítani, nem lehet hivatásom oly viszonyban, melynek befolyása alatt, ha nézetem ellenére ezen út választatnék jelenleg a kérdések megoldására,  hazafiúi  kötelességemnek tartanám  azon kísérletnek üdvös sikerre irányzott kifejlődését őszinte  hazafiúi óhajtásommal kísérni, ámbár képes nem vagyok eltérő meggyőződésemet azon döntő  érvekkel  megnyugtatni. (Helyeslés.) Ami tehát engem jelen alkalommal a magas főrendek becses  engedelmével   hosszabb fölszólalásra bír, leginkább azon meggyőződés, hogy a kegy. kir. leiratban a birodalomnak és hazánknak situatiója képezi azon kiindulási pontot, melynek kellő fölfogásából a kérdések megoldása remélhető, s egyedül lehetséges.

Teljesen fölöslegesnek tartom e tekintetben is visszatérni azokra, miket más alkalommal az ausztriai birodalom keletkezéséről, történeti szükségességéről, nemzetközi hivatásáról mondottam. Nem tudom, lehet-e a jelenlegi alkalommal is azt mondani, mit az előbbi időben sokszor fölhozatni hallottam, és mi erős meggyőződésem volt, hogy az ausztriai birodalomnak fennállása nem csak szükséges Európára, hanem hogy Európa ezen szükséget el is ösmeri és az osztrák birodalom fennállását kívánja. Kérdés előttem, kívánja-e azt a mostani Európa is? Sőt tovább megyek: meglehet, hogy a mostani Európa egy része ezen birodalom fennállását, egy erős hatalomnak fennállását, Európa ezen részén nem óhajtja többé; de éppen azért, mert lehetnek, kik állami fennállását nem óhajtják, kiknek egy erős állam Európa ezen részén nem kell, azért kétszeres szükség azt hazánkban megösmerni, hogy az nekünk kell. (Helyeslés.)

Én parlamenti vitatkozások mezején a külügyek tárgyalását még a legkedvezőbb viszonyok közt sem igen szeretem. Az közönségesen conjecturális politikává fajul, melynek nagyobb nyomatéka nincs: nem, mintha a diplomatiai kérdések tárgyalása egy bizonyos mysteriosus ügyességet és belátást igényelne: a diplomatiában is a kérdések tárgyalásánál eldöntő elem többé-kevésbé a fölfogás tisztasága és a jellem következetessége; de hozzá kell járulnia egy harmadik tényezőnek is, t. i. a tények kellő ismeretének, melyet ismét oly viszonyokban reméleni alig lehet, hol az ellenfeleket amazok véleményeinek és céljainak nyilvános kifejtésére kényszeríteni egyátalában a lehetetlenségek sorába tartozik. Vannak mindazáltal a külviszonyokban is helyzetek és irányzatok, melyek olyannyira a dolgok természetében fekszenek, hogy minden nagyobb és mélyebb diplomatiai tudomány és értesülés nélkül azokat mindenki fölfoghatja: és ily helyzetekhez számítom Európa mostani állását és a nemzetközi viszonyok terén uralkodó irányzatokat. Nem szándékom az 1815-diki szerződéseket taglalni, és vizsgálni, mennyire feleltek meg azok Európa szükségességeinek vagy nem, mennyire volt helyes vagy kívánatos, hogy azoknak megszüntetése kijelentetett; de egyet nem hallgathatok el: az 1815-diki szerződések fennállása nem volt más, mint a positiv jognak uralma a nmezetközi viszonyokban, és ezeknek megszüntével nem lép helyökbe más, mint az átalános irányzatoknak és az úgynevezett természetes jogoknak uralma; ahol pedig a nemzetközi viszonyokban a természeti jogok uralkodni állíttatnak, nem uralkodik többé a természeti jog, hanem a természetszerű erő. (Helyeslés.) Európának átalános irányzata jelenleg az, hogy többé-kevésbé nagy, hatalmas, egyesített, centralizált nemzeti államok alapíttassanak. Ha nem akarjuk magunkat ámítani, minden részről ily államok kifejlését látjuk; ha pedig ezen államok irányában állásunkat fenn akarjuk tartani, szükséges intézkednünk, hogy azon államkötelék, melyben élünk, szintén erős és hatályos legyen, és föl legyen ruházva mindazon kellékekkel, melyek mellőzhetlenül szükségesek, hogy legalább védelme biztosítva legyen. És ha mi e tekintetben hivatásunkat nem értenők és nem volnánk képesek ezen kérdéseket ily szellemben megoldani, akkor nem titkolhatom el abbeli mély aggodalmaimat, hogy hazánkat is az érné, ami minden kisebb országokat és államokat Európában ezen pillanatban fenyeget, t. i., hogy ezen kisebb országok és államok idővel nem lehetnek más, mint azon compensationalis objectumok, melyekből a nagy, egyesített nemzeti európai hatalmak a magok természeti határaikat ki fogják hasítani.

Azt lehetne ezen aggodalom ellenében fölhozni, hogy nemzetünk annyi viszontagság közt tanúsított szívósságánál, erélyénél, hősiességénél fogva ily csatát is ki fog állhatni, és lételét megmenthetni ; de elég-e egy nemzetnek lenni? és ha lenni akar, nem szükséges-e az időt nem vesztegetnie, erejét életharcokban fölemésztenie, hogy a világ többi nemzeteivel egy úton hason lépésekkel haladhasson, azokat utolérhesse és a civilizátió terén a többiekkel egyenlő állást foglalhasson el? Hazánk koszorús költője nemes és büszke resignatióval mondhatta :

Megfogyva bár, de törve nem,

Él nemzet e hazán;

de a politikust nem vezetheti e resignatió: az ő föladata biztosítékokról és megoldásokról gondoskodni, hogy tovább is éljen nemzete e hazának, de sem megtörve, sem megfogyva, (Helyeslés) hanem ereje kellő mérlegelése és gondos fölhasználása által öregbedve, haladva, biztosítva éljen. (Helyeslés.)

De midőn, ezen szempontból indulva ki, Európa ezen részének és jelesen az osztrák birodalom belszervezését vesszük célba, szükség, hogy mind az európai viszonyokat, mind főleg és első helyen  a birodalom többi részeiben uralkodó irányzatokat és fölállított igényeket szemügyre vegyük. Hallottam sokszor, hogy azok alkotmányos kifejlődése iránt legnagyobb rokonszenvvel viseltetünk, hogy összeköttetésünket egyátalában gyöngíttetni nem akarjuk, hanem hogy azoknak szervezése, az ott létező irányzatok ránk nézve nem döntők, hogy tulajdonképp minket nem illetnek. Meglehet, hogy e nézet tisztán közjogi szempontból védhető; politikai szempontból tagadhatlanul téves. Nem hihetem,   hogy politikai összeköttetés, kivált ha annak újabb szervezéséről van szó, létezhessék és kifejtethessék anélkül, hogy azon tényezők némileg tekintetbe ne vétetnének, melyekkel politikai összeköttetésben lenni akarunk; és azért kötelességemnek tartom a birodalom többi tartományaira és az ott uralkodó szellemre is némi figyelmet fordítani. Őszinte köszönettel és tisztelettel viseltetem a lajtántúli tartományok azon nem nagy számú férfiai iránt, kik Magyarország jogait méltányolva, azok kíméletes helyreállítását tűzték politikájok vezérelvéül. Csak azon egy megjegyzést kell e tekintetben tennem, hogy ezen irányzat alkalmazásában őszinte sajnálkozásomra a nézetek azon szabatossága és tisztasága hiányzik, mely mellőzhetlenül szükséges, ha a politika terén célt akarunk érni. A lajtántúli februári alkotmány jogfolytonosságát a maga ridegségében fenntartani akarni és kijelenteni, s más részről készségét nyilvánítani mindazon egyezkedésekre Magyarország irányában, melyek ezen rideg lajtántúli jogfolytonosság alkalmazását kizárják, fölfogásom szerint oly ellentét, mely praktikus eredményre a dolgok megoldásában nem vezethet, (Helyeslés) a Lajtán túl az eszmék tisztulására nem hathat, és azokat meg nem nyugtathatja, kik önnön és a birodalom ügyeiben tisztán akarnak látni. (Helyeslés.)

Részemről nagy rokonszenvvel viseltetem a német nemzet iránt, és meg vagyok győződve, hogy ha a német faj ez országban nem germanizáló és bürokratikus képben jelen meg, vagy helyesebben mondva, ha a német faj civilizáló hivatása nem használtatik föl bürokratikus és germanizáló irányzatok elpalástolására, a német nemzet éppen Magyarországban talál legtöbb rokonszenvre és barátságra. De éppen úgy, amint vonzalommal viseltetem a német nemzet irányában, úgy , mint a német fajban keresem és találom a nyugati civilisatio hozzánk legközelebb álló képviselőit, éppen úgy hibának, és se a méltányossággal, se az ildomossággal össze nem férhetőnek tartom, ezen birodalomban és különösen ezen országban, hol különféle népfajok léteznek, a magyar és német faj összeköttetését és szövetkezését a többi fajok irányában kelletin túl hangsúlyozni. Hibának tartom azért, mert ez nem más, mint ama más fajoknak háborút üzenni; ezt pedig nem akarom, hanem mindenkivel, kit az isteni gondviselés ezen országba és ezen birodalomba helyezett, békében élni, és minden fajoknak hozzájárulásával az országnak és e hazának szerencséjét biztosítani akarom. (Élénk helyeslés.) Tudom, hogy ily átalános óhajtások mellett és által a nemzetiségi kérdésnek roppant nehézsége egyátalában megoldva nincs; de nem kétkedem, hogy sikerülend az idő lefolyásával oly kifejlődéseket készíteni elő, melyek által mindenki átlátandja, hogy a faj érzetén kívül a nemzetiségnek vannak még más szellemi tulajdonai és tényezői is, hogy a közösen átélt időknek, a közös szenvedéseknek, a közös viszályoknak, dicsőségnek és szerencsének emlékezete a nemzeti életnek éppen a legnemesebb részét képezi és a nemzeti élet ezen fölfogásában minden fajok egyesülhetnek. (Élénk tetszés.)

Midőn megemlítem azon német elemeket, melyek Magyarország irányában bizonyos elhatározott rokonszenvvel viseltetnek, nem mellőzhetem itt azokról megemlékezni, akik rendszerint centralistáknak neveztetnek és a magyar követelések megítélésében eddig se méltányosságot, se előzékeny jó akaratot nem tanúsítottak. (Igaz!) Engedjék  meg, mélt. főrendek, megemlítenem, hogy éppen azon vélemény-árnyalatok embereivel a legélesebb ellentétben állottam, hogy azok legerősebb politikai elleneimhez tartoznak, és aki a lajtántúli sajtó-mozgalmakat csak némi figyelemmel követte, láthatta, mily ellenszenvet tápláltak azon pártnak legkitűnőbb orgánumai irántam még a magánélet visszavonulásában is. Megtámadásaikat sokszor oly módon folytatták, melyre nézve, gyöngéden mondva, legalább azt legyen szabad megjegyeznem, hogy nem vizsgálták mindig, a tények valódisága megfelel-e azon állításoknak, melyeket ellenem fölhoztak; de mindamellett azt hiszem, hogy ott, hol köz dolgokról van szó, ellenszenvektől magát vezéreltetni nem szabad, vezéreltetni nem kell. És éppen azért, ha mi azon veszéllyel, mely ezen párttól Magyarországra nézve keletkezhetik, meg akarunk mérkőzni: vizsgálnunk kell, hogy mi van ezen pártnak irányzatában, ami magában véve természetes és a mai kor irányzatának megfelel: mert csak ha erre nézve tisztába jövünk, leszünk erősek visszautasítani mindazt, ami ezen határokon túlmegy. Ezen pártnak irányzata t. i., bármi kevés rokonszenvvel viseltessünk iránta, egy részről az alkotmányosság, más részről hatalmas állam fölállítására céloz, és épp ezért bizonyos erővel bír, melyet számításba kell vennünk. Ezen irányzat túlfeszítésével csak akkor mérkőzhetünk meg sikeresen, ha bizonyosságot adhatunk, hogy az ő alkotmányosságuk a mi alkotmányosságunkkal megfér, és mi az állam fennállása végett mindazon áldozatokra készek vagyunk, melyek mellőzhetlenül szükségesek; — de ezek határát csak magában a szükségben és más részről önállóságunk és országunk érdekében találhatjuk.

Vannak még a többi tartományok közt mások, melyek közönségesen Magyarországban a figyelmet kelletén túl elkerülik. Ezek közt főleg a cseh mozgalom szintén számba veendő. Ezen mozgalom, épp úgy, mint a galliciai, a centralisatio irányában igen határozott; de ha nem akarjuk magunkat ámítani, csak azon centralisatio irányában, mely nem minket illet. A magyar fölfogás támogatására a centralisatio elleneire egyátalában támaszkodni nem lehet: mert a magok autonómiája biztosítását éppen abban keresik,  hogy Magyarország viszonya a centralisatio irányában éppen csak az legyen, mely az ő tulajdon viszonyaikat jellemzendi.

Mind ennél fogva a monarchia többi részeiben oly elemeket, viszonyokat és irányzatokat látunk, melyek a leggondosabb és kíméletesebb mérlegezést igénylik.

A föladat nagy, megoldása sürgetős; de nem tagadhatom, hogy az alap, amelyen ennek megoldása több év óta hazánkban megkísértetett, fölfogásom szerint a föladat magasztossága irányában igen is szűk és meddő.

Senki sem tiszteli nálam inkább a jogfolytonosságot; szintúgy tudom, hogy emberi dolgokban az alak adja meg a lényegnek a maga erejét. Mindig azon vélemény-árnyalathoz tartoztam, mely még a legkívánatosabb módosításokat is inkább kész volt elhalasztani annak idejében, mint az alaki jogokat megszegni, melyeknek mellőzésével kellett volna azokat életbe léptetni. De más részről kénytelennek érzem magamat, nagy viharok és rázkódtatások után,  különbséget tenni az alaki jogfolytonosság és a jogfolytonosság lényege közt; sőt lehetnek oly körülmények, midőn a nemzetek jogaira nézve veszélyes e jogfolytonosság lényegét egyedül alakjával ugyanazonosítani. (Halljuk!) Az alakot megingatja, megdöntheti az idők viszontagsága; a jogfolytonosság lényege addig, míg a nemzet él, azon alakon kívül és fölül áll, és a megingatott alak dacára is vissza lehet a jogfolytonosság terére lépni. Elhatározott véleményem e tekintetben az,  hogy a magyar jogfolytonosság, lényege nem egy vagy más törvényben áll, hanem abban, hogy itt egy nemzet él, mely századok óta gyakorolt alkotmányos jogokat; áll abban, hogy az ősi nemesi alkotmány a képviseleti rendszernek drága és megbecsülhetlen hagyományként azon elvet hagyta fenn, hogy csak az lehet törvénnyé, mihez az ország akarata hozzájárul, és csak az lehet tartós és valódi megoldás, amely törvény által biztosíttatik. (Élénk helyeslés.)

Távol vagyok attól, hogy csekély nézetemet azon tekintélyes egyéniségek, azon tekintélyes közvélemény irányában, mely az ország hangulatát meghatározza, mintegy külön nyomatékának akarjam tekinteni; más részről nem érzem magamat hivatva arra, hogy a kormánynak tanácsokat adjak. De azt hiszem, mindenkinek van joga ily viszályos időkben a maga nézeteit, a dolgok mi módon tárgyalása iránt, tisztán és határozottan kijelenteni, (Halljuk!) annyival inkább, mert meg vagyok győződve, hogy éppen azon politikai tényezők , kik az ország élén állanak,  velem együtt valószínűleg az alkotmányosság lényegét a szabad szóba és vitatkozásba helyezik. Nem tartoznak ők azon egyéniségek közé, kikkel életemben minden pártok közt gyakran találkoztam, kik t. i. mindig az alkotmányos kormány, a szó-kormány barátjai voltak azon föltétel alatt, hogy kívülök mindenki hallgasson. (Derültség.)

Ennélfogva meggyőződésem oda vezérelt, hogy nézeteimet abban összpontosítsam, miszerint hazánknak mostani viszonyaiban a megoldás leghelyesebb és legalkalmasabb módját abban találtam volna, ha kezdettől fogva a magyar alkotmányosság lényege az országgyűlés által határozottan kijelentetett és formulázott volna, ha ezen átmeneti időszak, mely éppen átmeneti természete által minduntalan nehézségeket gördít elé, határozottan átmeneti időszaknak kereszteltetett volna, és az országgyűlés a maga föladatát abban találta volna,  hogy bizonyos ideiglenes intézkedésről gondoskodjék, mely éppen azért, mert országgyűlésileg elhatároztatok s ideiglenesnek jellemeztetik, a jogfolytonosságot és az ország jogát nem veszélyezteti, de gyakorlatilag a kérdések megoldását elősegíti; (Helyeslés) abban találtam volna,  ha az országgyűlés röviden a birodalom fennállásának szükségét és az alkotmányosság elvét megemlítvén, fölszólította volna a kormányt, fejezze ki részletesen azon föltételeket, melyek mellett hiszi egyedül lehetségesnek a birodalom fenntartását – részletesen nem azon értelemben, mintha a kormány a további eszmecserét kizárná, nem,  hanem hogy biztos alapja legyen a tárgyalásnak;  s ahelyett,   hogy,  mint most, kölcsönös és ellentétes jogfolytonossági vitákban az idő elpazaroltatik, a gyakorlat terére léptünk volna át, mely gyakorlati téren mind országos érdekeinket, mind a birodalom érdekeit biztosíthattuk volna.

Ez volt meggyőződésem az akkori időben, ez meggyőződésem a mostani pillanatban, és ez meggyőződésem annyival inkább, mert akármerre tekintsünk, mindenütt  veszélyek tornyosulnak.

Részemről meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzetnek éppen ezen birodalomban oly hivatása jutott, mely átalános történelmi és európai hivatásához van kötve,  és mellyel csak ezen birodalomban állhat meg. Nem tudom, nemzetünk hivatva van-e arra, hogy az európai átalakulások menetében, új államcsoportozatában más fajokat és nemzeteket uraljon-e? de annyit tudok, hogy ezen birodalomban nincs nemzet, nincs faj, mely akár történetileg jogosítva, akár szellemileg és számszerűleg hivatva volna, hogy a magyar nemzetet uralja. (Helyeslés.) És,  mert én ezen nézetből indulok ki, azt tartom, hogy a magyar nemzet legfőbb érdeke ezen vegyítékben és a birodalomban van biztosítva. Meglehet, hogy a történeti kifejlődés legfőbb szabálya éppen az volt, hogy ott, hol a keleti és nyugati nemzetiségeknek ellentétbe kellett volna jőniök egymással, egy oly nemzet hivatott föl a gondviselés által, mely egy részről történeti kifejlődése és művelődésének menete által a nyugathoz közelítvén, más részről fajának természete és eredete által a kelettel összekötve, inkább mint bárki más, volt hivatva azon kapcsot képezni, mely a nyugat és kelet közt kell hogy legyen, és azon összeütközést kizárni, mely a nyugati és keleti elemek közt sokkal könnyebben keletkezhetnék, ha ezen nemzet köztök nem állna. megengedem, hogy ezen föladat, bár magasztos legyen is, sem könnyű, sem kényelmes. Sokkal könnyebb, egy fajtól lakott országban, rendezett viszonyok között, az államnak közönséges európai föladatait teljesíteni. De meggyőződésem e tekintetben az, hogy valamint az egyének, épp úgy a nemzetek sem válogathatják saját akaratok és kényök szerint azon föladatot, melyet a gondviselés számukra kijelölt. E nemzet is föladatának nehézségei közt megnyughatik abban, mit a vallásos kebel és az emelkedettebb érzelem hinni szeret: hogy bármily nehéz a föladat, a gondviselés által a föladathoz vannak mérve az erők. Nem kétkedem, hogy ha a nemzet ebbeli föladatát kellőleg fölfogja, ha erejét hivatásához méri, és azt annak megoldásához kellőleg használja föl: fog találni eszközöket is e föladat megoldására.

Miután ezen föladatok megoldására mindenekelőtt az osztrák birodalom fennállása és erősbödése és Európa ezen részében az alkotmányos szervezetnek megállapítása mellőzhetlenül szükséges; miután fölfogásom szerint legsürgetőbb szükség az, hogy minden jogfolytonossági kívánatok ellenére egyrészről, minden bizalmatlanság és féltékenység ellenére másrészről, gyakorlati térre lépjünk; és miután ezen gyakorlati tér kitűzését a képviselőház által elénk terjesztett föliratnak se hangulatában, se eszmemenetében nem találom: én ezen elénk terjesztett fölirat felterjesztéséhez csekély szavazatommal járulni képes nem vagyok. (Élénk éljenzés.)

 

Szerző: prorege  2008.12.08. 19:57