XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS, 1866.

Simor János püspök: Nmgú elnök, mélt. főrendek! Alig volt országgyűlés, melyhez annyi remény köttetett, melynek összehívása oly osztatlan örömmel üdvözöltetett, mint a jelen országgyűlésé. Ugyanis mindenki érezte, hogy a rendezetlen állapotok súlya alól nincs szabadulás, hanem csak az országgyűlés által. Mindenki érezte, hogy tovább már nem várhatunk, ha csak tönkre silányíttatni, sőt tétetni nem akarunk. Az országgyű­léshez kötött remények fokoztattak a magasztos kir. trónbeszéd által, melyben kimondatott, hogy a király és nemzet kölcsönös viszonya újból azon alapra állítandó, amelyen kívül az biztosan meg nem állhat: a jog és törvény alapjára: mert ha nem csalatkozom, ez rövid tartalma a trónbeszéd­nek, melyet nem csak mi fogadtunk a legnagyobb lelkesedéssel, de ily lelkesedéssel fogadta azt az egész haza, mert minden ép eszű és szívű ember érezte és fölismerte, hogy Sz. István apostoli trón­járól szól hozzánk a fejedelem, s legkegyelmesebb Urunk azon alapon és azon honboldogítói szándék­kal veszi föl az uralkodás fonalát, hol azt felséges elődje, a jóságos V. Ferdinánd kezeiből kibocsátotta.

A mélt. főrendek azon vigasztaló öntudattal léphetnek a nemzet elé, hogy valamint történeti hivatásukat, dynastikus és hazafiúi kötelességeiket minden időben és minden viszontagságok között teljesíteni becsületkérdésnek tartották, s az időn­kint fölmerült nehéz események között mindig val­lásos hűséggel igyekeztek a korona és nemzet egyetértését, karöltve járását közvetíteni: úgy még a késő nemzedék is kénytelen lesz bizonyságot szolgáltatni arról, hogy a mélt. főrendek az újabb korszak nehéz napjai óta egy alkalmat sem mu­lasztottak el a béke és kiengesztelés áldott művének támogatására s különösen azon mozzanat siettetésére, melyben a jelen kedvező fordulatnak re­ményekben gazdag napja felvirradt. Akik ily nagy gonddal és fáradozással egyengették az utat a ki­egyenlítésre, azok csak következetesen járnak el akkor, mikor közvetítői hivatásukhoz híven, mind­azt meggátolni igyekeznek, mi által a kiegyenlítés műve, az országgyűlés feladata késleltethetnék, vagy éppen meghiúsíttathatnék.

Szerintem a jogfolytonossághoz való merev, mint mondani szoktuk, körömszakadtig való ra­gaszkodás ama szikla, melyen a kiegyenlítés műve hajótörést szenvedhetne.

Ha ma is azon viszonyok forognának fenn, aminők voltak az 1861-dikiek, akkor az előttünk fekvő válaszföliratot nem csak méltányolni, de pártolni is tudnám, annál inkább, mert meg vagyok győződve, hogy azt a legforróbb, a legféltékenyebb hazaszeretet sugallotta. Ámde ma a viszo­nyok lényegesen változtak. A jogvesztés elmélete a kir. trón magaslatáról lőn visszautasítva. A feb­ruári pátens, mellyel bennünket a jogvesztés el­mélete alapján kívántak boldogítani, fölfüggeszte­tett; maga az októberi diploma, mely a birodalom lajtántúli népei alkotmányos életének forrása, ke­zünkbe adatott a végre, hogy azt, ha jogainkkal meg tudjuk egyeztetni, fogadjuk el, ha nem, mellőz­zük el tisztelettel. Nem akar ma rólunk nélkülünk senki rendelkezni. A korona az 1848-diki törvé­nyeket alakilag elismeri, revisiójokat ránk bízza, szükséges módosításukat s változtatásukat nem octroyálja, hanem tőlünk várja; sőt a birodalom ál­lásának alapföltételeit, a közös ügyeket s ezeknek a jövőre alkotmányos kezelési módját, a kérdések ezen kérdésének megoldását az országgyűlés egyik föladatául tűzte ki; a birodalom többi népeit pedig várakozásra utasította. De éppen azért, mert a vi­szonyok ma nem azok, amelyek voltak 1861-ben, a föliratot, mint amely ezen viszonyoknak meg nem felel, részemről nem pártolhatom, el nem fo­gadhatom: s azért járulok Czirákv János gr. ő nmságának indítványához.

Egyébiránt, valamint nem ismerek biztosb és üdvösb osztrák politikát, mint azt, mely őszintén és tartalékgondolat nélkül Magyarország minden méltányos igényeit kielégíti, s meg vagyok győ­ződve, hogy a mostani kormányférfiak ezen poli­tikának hódolnak: úgy a magyar nemzeti helyes politika legfőbb törvénye szerintem abban foglal­tatik, hogy a nemzet legdrágább érdekeit a korona érdekeivel minél bensőbben ugyanazonítsa, s a ki­rály szívében rendíthetlen meggyőződésre érlelje a hitet, hogy Magyarország, ősi alkotmányának bir­tokában, a fejedelemnek s a felséges uralkodó ház­nak, valamint a birodalomnak minden áldozatra kész sorsosa, tántoríthatlan oszlopa. Őseink e bölcs politikájának a mélt. főrendek született letétemé­nyesei. Én a haza érdekében is ezen politikát val­lom és követem; de éppen azért, mert azt vallom és követem, a fennérintett indítványt lehetetlen nem pártolnom. (Éljenzés. Szavazzunk! Szavazzunk!)

 

Szerző: prorege  2008.12.08. 16:06