A pásztori levelek ügyében.

(A főrendeknél. 1840. márc. 7.)

Ha valakinek a fennforgó kérdés fontosságáról s messzeható következéseiről még némi kétségei lehettek: azt a tegnapi napon a teremben történt előadások az ellenkezőről tökéletesen meggyőzhették. — Ezen velős és bölcs előadásoknak mély és komoly érzetét vittem ki én magamban e teremből, és mégis mely igen óhajtottam volna, hogy ezek ne mondassanak, vagyis inkább, hogy ezeket elmondani sem ok, sem alkalom, sem szükség ne lett légyen! mert őszintén megvallom, hogy amint a dolog mostan áll, kényesebb helyeztetést, oly állást, melyből kigázolni nehezebb lenne, országgyűlési állapotainkban alig tudok.

Mélyen tisztelem én a nagyváradi püspök magas erényeit, hódolok céljai tisztaságának; de szabad légyen nekem az az egy kérdés: kellett-e szükségesképpen, hogy megtörténjék az, ami történt? Mikor maga a magyar egyház hozott be a törvény létesítésében egy bizonyos gyakorlatot, mikor ez a gyakorlat 50 esztendőn keresztül békés divatban létezett, mikor az országgyűlés az ajtó előtt volt, mikor sem concilium valami újat fel nem állított, sem az egyház feje a magyar clerushoz különösen nem szólott, — szükség vala e, mondom, ily körülmények között, hogy 26 érsekek és megyés püspökök közül egy a fennálló gyakorlatban a végrehajtó hatalom tudta nélkül ily tetemes változást hozzon be nem egyes esetekbeni rendelkezés, hanem általános utasításokat magában foglaló körlevél által? — Kellett-e ezen fegyvert nyújtani a catholicismus számos ellenségeinek, alkalmat adni az izenetben foglalt érzékeny vádakra, kétségbe hozni ezen új rendelkezés által a catholicus tanítás állandóságát; vagy pedig ha a tanítás változhatatlannak mondatik, azt a véleményt igazolni: hogy nem változott ugyan a dogma, a tanítás, hanem változtak a magyar egyházi rend nézetei, tulajdon állása és viszonyai felől a publicus statusnak irányában? Kellett-e a törvényhozást oly helyzetbe hozni, hogy kénytelen légyen, vagy a nagyváradi püspököt szerfeletti buzgósággal, vagy pedig a többi püspököket némi hanyagsággal vádolni; és így ha a, történt lépést nem rosszalva, az által a többi püspököket hasonló lépésre mintegy felszólítani?

Meg voltak-e mar szüntetve új törvényes intézkedés által a reversalisok, törvénnyé vált-e már az, hogy a vegyes házasságokból születendő gyermekek különbség nélkül mindnyájan atyjok vallásában neveltessenek? s mikor itt a hazában semmi új nem történt, feküdt-e akkor a külső történetekben elegendő momentum a megpróbált újításra? Habar áll is a catholica egyház autonomiája a maga körében, habar igaz is, hogy a körlevél értelmében minden, ami a házasság törvényesítésére szükséges, az egyháziak által teljesen megadatik, hogy ez a megáldási kérdés tisztán lelki, és így az egyház körébe tartozó dolog, hogy ezt a módot nem a polgári torvény, de az egyház hozván be, annak szükségkép kezeiben kell maradnia, hogy a catholica egyháznak minden időben joga volt a fenyíték megtágult kötelékeit a szükség esetében ismét szorosabbra húzni, és hogy ily jog nélkül oly egyház, melynek rendszere a tanítás egységén s változhatatlanságán alapul, még csak nem is gondolható; ha igaz is, hogy azon önügyekbeni rendelkezési jogot, mely az 1790. 26. törvénycikk által az evangelicus félnek világosan megadatik, a catholica egyháznál kérdésbe venni teljességgel nem lehet, — habár, mondom, mind ezek állanak is: szükséges volt-e a történt lépés éppen azon a vulcanicus terrenumon, ahol történt, s nem kell vala-e inkább a dolognak kifejlését és azt megvárni, hogy a netalán létező nehézségek a törvényhozás útján kiegyenlíttessenek?

Minden keserűség nélkül mondom én ezeket, de mély fájdalommal a catholicus egyház iránti forró tiszteletem érzeteiben; — tudom, hogy a cél tiszta volt, de borzadok a fel nem számítható következésektől.

Most már hogy a kérdés előttünk fekszik, határozatnak kell iránta történni, nem prókátorosan vizsga szemmel keresgélve azt, kinek van igazsága, kinek nines? hanem statusemberekként országosan a jövendőre tekintve, és azt kérdezve: quid consilii? Hogy forog-e itten fenn törvénysértés, vagy nem? ezt a hazai törvényekből és a különböző hatalmak kölcsönös határai és viszonyai iránti fogalmakból kell elhatározni.

Én azonban ezt az egész vitatási módot feleslegesnek, ezt az egész mezőt veszélyteljesnek tartom; mert úgy vagyok meggyőződve, hogy ez az egész kérdés meddő kérdés, azaz olyan, mely fejtessék meg bármiképpen, üdvös sikert semmi esetre nem nyújt.

Kétféleképp lehet csak erre a kérdésre felelni; igennel, vagy nemmel. — Ha igen a felelet, ha sérelemnek állíttatik a tett: oly valamire szólítjuk fel a kormányt, mit nem tehet; mert főképp a tegnapi nap történt nyilatkozások után világos, hogy itten kényszerítés nélkül keresztültörni többé nem lehet. — A kényszerítés pedig e tárgyban képtelen, s erkölcsi lehetetlenség, az leven minden szellemi ügyeknek természete, hogy mihelyt kényszerítés jön közbe, habár igazsága van is a kényszerítőnek, a közrészvét s az erkölcsi erő annak részére megyen által, ki a kényszerítésnek tárgya lőn.

Nem kedvezőbbek a következések, ha nem-mel felel a kérdésre ezen nagyméltóságos főtábla; mert tekintve azon ingerültséget, melyet a dolog az országnak egy nagy részében okozott, tekintve a KK. és RR. ezen tárgy feletti nézeteit, előre látható mind a kormánynak perplexitása ott, hol maga a törvényhozó test is különbözőleg látja a törvényt; előre láthatók a zavarok az országban, hol a törvényhatóságok a KK. es BR. táblájának nézeteire fognak majd támaszkodni; előre látható végre a káros visszahatás egy más, a két tábla között még függőben levő hasonnemű tárgyra nézve.

Parlag tehát ez a mező, vagy legfelebb is töviseket terem.

A sérelmi kérdést vitatni a mi magyar viszonyainkban igen célirányos, valahányszor lehetséges az orvoslás, vagy az, hogy a kormány a törvénysértőt útba igazíthatja; de ily esetben, hol a sérelmi kérdésnek akármikénti megfejtése nem sikert, hanem csupán új és legyőzhetlen nehézségeket ígér, teljességgel nem tanácsos.

Nem lehet elfelejteni, hogy ez európai kérdés, s hogy itt nem csupán egy vagy más hazai törvények értelméről, hanem általában a különböző hatalmak határairól van szó, és hogy ha mi törvényeink mezején harcolunk, az egyház magát autonómiája körébe vonja vissza, s hogy mi ezen perbe közte és köztünk bírói szerepet sikeresen nem játszhatunk. Nem a sérelmi kérdést kell tehát itt vitatni, hanem valami célirányos lépés által a fenyegetődző viszályokat megelőzni.

Ezen eszmék szellemében keletkezett tegnapi napon báró Eötvös József úr indítványa. — Tagadtatnék e szerént a sérelem, más részről azonban módjavasoltatnék a jövendőre nézve. — E részben én teljesen pártolom az indítványt, s azt nem csak célirányosnak, hanem azon egyetlen egy módnak is tartom, mely által a fennforgó kérdés utoljára is el fog döntetni. — Tekintvén azonban az indítványt maga általános fekvésében; két aggodalmam van, melyet nem vagyok képes elhallgatni. — Első az: hogy az indítvány szerént kimondatnék, hogy itten sérelem nincs.

E részben, tekintvén a KK. es RR. gondolkozását, attól félek, hogy ha hajlandók volnának is jövendőre nézve a javaslatot elfogadni, mivel mégis annak legfelsőbb helyeni helybenhagyásáról előre bizonyosak nem lehetnek, az interca laris opocha miatti aggodalomból a sérelem mellett megmaradandnak, és így az egyesség a két tábla között meg nem készülhet.

Másik észrevételem az: hogy az ország új törvényjavaslatba foglalja a kérdéses intézkedést, kimondja azt, hogy ezen eljárást a 26. törvénycikk 15. §-a úgy, mint most fékezik, meg nem engedi, és így ha vagy a meg nem egyesülhetés miatt a két tábla közt nem megy fel a felség elébe a törvényjavaslat, vagy pedig felmenvén, királyi válasz ezen országgyűlésre nem érkezik, a kérdéses eljárást to'bbé kozigazgatási uton nehézség es ellenszegltlés nélkül behozni nem lehet. — Némileg más formát kívánnék tehát az indítványnak adni. — Mellőzném annak érintését, hogy van-e törvénysértés, vagy sem? s csak azt kívánnám országosan kimondani, miszerént óhajtani kellett volna, hogy az, ami a nagyváradi püspök részéről történt, ne történjék.

Jövendőre nézve pedig abba a helyzetbe akarnám tenni a végrehajtó hatalmat, egy országos nyilvánítás által, hogy a célba vett eljárást közigazgatási úton eszközölhesse. — Nem zárja ki annak lehetőségét vélekedésem szerént a törvénycikk mostani szerkezete; mert az rendelvén, hogy a vegyes házasságok a catholicus pap előtt történjenek, az evangelicus lelkipásztor közbejövetelét nem tilalmazza.

Más részről pedig bizonyos, hogy a törvényt úgy kell érteni: „prout de illius sensu et intellectu diaetaliter conventum fuerit;” — minélfogva a törvényt egy előrement országos határozat után ily értelemben eszközlő végrehajtó hatalom sérelmet bizonyosan nem okozna.

Ezekhez képest tehát a KK. es RR-et felírási tervöknek oly módosítására kívánnám felállíttatni: „miszerént a sérelmi kérdésnek vitatása a felírásban mellőztetvén, csak azon óhajtás fejeztetnék ki, hogy a dolog bár ne történt volna! jövendőre nézve hasonló összeütközések elkerülése végett megkéretvén ő felsége, hogy az 1790. 26. törvénycikknek a vegyes házasságokról szóló rendeletét a közbéke kívánatainak megfelelő módon vétesse eszközlésbe, annál inkább, mivel az országos RR-nek nézete szerént a kérdéses törvénynek rendelete éppen nem tilalmazza azt, hogy oly esetekben, mikor a catholicus pap a vegyes házasságra vallása elveinél fogva áldást mondani nem akar, a házasfelek az ő jelenlétében az evangelicus lelkipásztor által adassanak össze.”

Megnyílnék így az út a kormány előtt a dolgot közmegelégedésre elintézni; ha e részben alkudozásoknak kell előremenni az egyház fejével, azok is lényegesen könnyíttetnének, s majd később, mikor egyszer a vallásos tárgy új törvényes rendelkezések által fog eligazítva lenni, ez az intézkedés is törvénybe jöhetne. — Azon számtalan nehézségek pedig, melyek különben, akár ismerjük a dolgot sérelemnek, akár tagadjuk annak sérelmes voltát, bizonyosan bekövetkezendnék, teljesen el lennének hárítva.

Meglehet, hogy én ezen sajnos következéseket nagyító üvegen keresztül látom: ez az üveg azonban nem más, mint hazámhoz való ragaszkodásomnak szemüvege; meglehet az is, hogy nem vagyok képes aggodalmaimat abban a mértékben éreztetni a mélt. fő RR-kel, mint a hogy azok keblemben léteznek: kénytelen vagyok azonban ismételve kimondani azon meggyőződésemet, hogy nagyobb és kényesebb collisio alig létezhetik, mint amely ezen kérdésnek elhibázott eldöntése által az országot és az országgyűlést fenyegeti.

Szerző: prorege  2008.12.19. 19:17