A börtönrendszer ügyében.

(A főrendeknél 1844. áрг. 18.)

Nem tartom szükségesnek a mltgos fő RRet figyelmeztetni azon sok hiányokra, melyek az igazság kiszolgáltatásában főként a bűntettekre nézve hazánkban léteznek, és melyek a közbátorság s a személyes biztosság tekintetében hazánkra nézve igen nyomasztók.

Szükségtelennek vélem figyelmeztetni a mlgos fő RRet azon szomorú állapotra, melyben tömlöceink nagyrészben vannak: mind ezen fogyatkozások, midőn e kérdés először került tanácskozás alá, eleven színekkel elő voltak adva, és valamint az akkori tanácskozás úgy a mltgos fő RRnek izenete eléggé bizonyítják, hogy a mltgos fő RR. azon bajoknak méltánylásában és azok orvoslására való törekedésben bizonyára hátra nem maradtak.

Midőn tehát a tek. KK. és RR a mlgos fő RRet a nemzet feszült várakozására és kívánságára figyelmeztetik, ezt nem tulajdoníthatom másnak, mint a célnak eszközökkel való összezavarásának: mert hogy a nemzet a börtönök kijavítását, úgy a büntetőtörvénykönyv kidolgozását, és a büntető eljárás elrendezését méltán kívánja, tagadhatlan; mindazáltal, hogy a nemzet éppen a magányrendszernek általános behozatalát kísérné feszült várakozással, és hogy a nemzet kívánatát épp a magányrendszer behozatala által lehetne csak kielégíteni: ez azon állítások közé tartozik, melyeket bebizonyítani nehéz volna.

Ha szintén elhihetném is azt, hogy ezen rendszernek ha nem is tökéletes ismerete és tudománya, hanem csak némi fogalma is annyira elterjedt volna hazánkban, hogy az e részben történt nyilatkozatok a nemzet valódi kívánatának tekintethetnének, és ha meggyőződhetném is arról, hogy a nemzetnek azon többsége, mely a hazánk kifejlődésére s közszükségeire kívántató újabb terhek elvállalására nézve a legnagyobb óvatossággal s véghetetlen sok reservatákkal nyilatkozott, tudva azon tömérdek költségeket, melyek ezen rendszer behozatalával összekötvék, ezeket nagylelkűleg megajánlotta volna; és ha elhihetném azt is, hogy ezen meggyőződésen alapult lelkesedés szilárdabb, mintsem hogy azt rögtön megragadni, másképp, pedig ezen lelkesedésnek egy előleges kísérlet miatti elhűlésétől tartani kellene, — ha, mondom, mindezekről meggyőződhetném: ezek mégis aggodalmamat a magány rendszernek általános behozatalára nézve meg nem nyugtatnák, s meg nem szüntetnék azon törvényhozói kötelességemet, hogy ezen aggodalmaimat addig, míg idő és alkalom van, a törvényhozás elébe terjesszem.

Annyival nyugodtabb lélekkel teszem ezt most, mert tiszta meggyőződésem az, hogy bár sokan, kik a külföldnek újabb iratait olvasták, a magány rendszernek tagadhatlan szép és szívreható theoriája által csudálására és azon rendszernek különös kedvelésére elragadtattak, s azoknak közlései az olvasóra és hallgatóra hatást tehettek is: ezek mindazáltal a nemzet szívébe nem szivároghattak át annyira, hogy midőn nem is a rendszer visszautasítását, hanem az annak alkalmazásábani mérséklést ajánlják a mlgos fő RR., tartaniok kellene attól, hogy a nemzet kívánata ellen cselekesznek, vagy annak jelen lelkesedését elfojtják.

Azon gyámokok tehát, melyeket a t. RR. e szempontból hoztak fel, meggyőződésemet meg nem változtathatták.

Azokban, miket ezeken kívül a t. RR. okoskodása ellenére cáfolatul felhoznak, terjedelmes előadása foglaltatik azon theoriának, mely — mint mondám — szívreható elősorolása azon eredményeknek, melyek az országos választmány által javaslott intézetektől várhatók, és melyeknek reménye nélkül a m. fő RR. bizonyosan a magányrendszert el nem fogadták volna elméletileg, — és így a mintabörtön felállításához sem járulhattak volna.

Tudva voltak azon szép theoriák és remények a fő RR. előtt akkor, midőn előbbi végzésöket hozták, — de tudva volt az is, hogy azon eredmények számtalan körülményektől föltételezvék; és ha bár egy részről a magányrendszertől szép eredményeket várhatni, — tartani lehet más részről attól, hogy azokat drágán kell megvásárolni, tudva lévén, hogy a rabok szellemi és testi állapotára nézve sokszor káros befolyással lehet.

Most pedig, midőn a t. RR az ingadozást és kétségeskedést alaptalannak nevezik, — mit nem tulajdoníthatok másnak, mint saját tapasztalás hiányának, — a külföldön, más nemzetnél több évi tapasztalás után a magány-rendszernek csalhatatlan eredménye ellen hatalmas felszólalások történtek, és mégis a t. RR. a kétséget megszüntetettnek állítják.

Ha ezen felszólalások következtében a rendszert elvetni nem kell is, és ha a külföld ellenvetése nem elégséges is arra, hogy azon rendszertől egészen elálljunk: de a m. fő  RR. óvatosságát teljes mértékben igazolják.

Azon adatok után, melyeket legközelebb Leon Foucher gyűjtött volt, és melyeknek nagyrészét b. Eötvös József úr felhozta, — ezen adatok után a t. RR. azon erős meggyőződesöket és azon lelki megnyugvásokat, mellyel a magányrendszer mellett nyilatkoznak, nem tulajdoníthatom másnak, mint annak: hogy a t. RR. alkalmasint újabb és még hitelesebb adatokkal el vannak látva, — és ha ez így van, akkor sajnálom, hogy a t. RR. ezen adatokat a mélt. fő RRkel nem közölték; mert azon általános sententiákat: „hogy éppen a teendők tömege miatt e nagy teendőt bevégezni kell, — hogy az új rendszernek behozatalával járó nehézségeket legyőzni kell,” — gyakorlati ellenvetések ellen győzteseknek nem tekinthetem. De ha szinte nem volna is ingadozásnak és kétségeskedésnek többé helye, mint a t. RR. állítják: én mindazáltal a költséges magányrendszernek ily terjedelmes behozatalát nem pártolhatnám, hanem e részben is a külföld példáját követném. A t. RR. azt mondják ugyan, hogy helyzetünk más, mint a külföldé, mert a külföldön, hol számtalan közszükségek kifejlődése miatt a kútforrások is sok részről meríttettek, — kénytelenek voltak az ilyen költséges intézeteket csak lassankint felállítani, és e részben a t. RR. azt mondják, hogy állásunk tehát más.

Erre nézve bátor vagyok megjegyezni: hogy mi a közszükséget illeti, hazánk minden nemzettel a concurrentiát kiállja; de mi a forrásokat illeti, kevés lesz azon nemzet, mellyel hazánk magát összehasonlíthatja.

Szerénytelenségnek tartanám, miután már ezen kérdés előszöri tárgyalása alkalmával a mltgos fő RR. türelmével visszaéltem, ha ismét hosszas cáfolatokba ereszkedném, melyekre a t. RR. izenete nagy tért nyújt: én tehát csak röviden ismétlem azon meggyőződésemet, miszerént én éppen a teendők tömege, éppen az eszközök hiánya s a magányrendszerre nézve az eredménynek kétséges volta miatt tartom szükségesnek, hogy e részben a legnagyobb óvatossággal lépjünk elő; és ennélfogva tovább is a mintabörtönnek felállítását pártolom, és pedig a magányrendszer elve szerént; mert habár a külföldnek újabb adatai és példái a legnagyobb óvatosságot igénylik, és bár igen méltánylom a humanitás érzetéből eredett véleményét csanádi püspök ő n. mltgának, mely szerént azt javasolja, hogy mindkét rendszer szerént állíttassék fel a mintabörtön, mind amellett véleményét és indítványát nem pártolhatom csak azért: mert mint más alkalommal mondtam, a hallgatórendszert én azon sok okoknál fogva, melyek a múlt alkalommal felhozattak, és melyeket ismételni nem akarok, — elméletileg sem fogadhatom el, és nem találhatok abban megnyugvást. Anélkül tehát, hogy most azon ellen- vetéseknek, melyeket tegnap b. Eötvös József ő méltósága felhozott, cáfolatába ereszkedném, — már csak azon okból is, miszerént legkisebb reményem sincs, hogy a t. RR. a hallgató rendszer szerént felállítandó mintabörtön eszméjét elfogadnák, — s így ezt a közelítési szempontból sem pártolhatván, újra kijelentem: hogy a mintabörtönnek felállítását a magányrendszer elve szerént kívánom; meg kell jegyeznem mindazáltal azonkívül, hogy én a t. RRnek azon okoskodását meg nem foghatom, miszerént addig is, míg a magányrendszer nagyobb kiterjedésben behozatik, semmi legkisebb ideiglenes rendelkezést nem kívánnak; mert ha állana is mindaz, mit a t. RR. e részben felállítottak, ha a mltgos fő RR. a t. RR. javaslalát egész kiterjedésében elfogadnák is, — kérdem: miután maguk a RR. azt mondják, hogy a magányrendszer elvét tüstént akarják elfogadni, de az alkalmazást csak lassan vélik eszközölhetőnek, mi történik tehát azon hosszú idő alatt, míg a magányrendszer egész kiterjedésében behozatik?

Igen jól jegyezte meg egy előttem szóló, hogy hazánkban semmi rendszer nincs: a törvényhatóságokban csak anyag van, de rendszer nincs, annál kevésbé pedig egyformaság.

Ennélfogva kérdem a mélt. fő RRket: hát addig is, t. i. 10 vagy 15 évek alatt, mely időt a t. RR. is feltesznek a magányrendszer behozatalára, rendszer és rend nélkül kell-e hagyni a törvényhatósági börtönöket? és miután a t. RR. semmi ideiglenes rendelkezésben meg nem egyeznek, képzelhető-e a magányrendszer behozatala hazánkba, hol semmi rendszer nem létezik, ideiglenes rendszer nélkül? A mélt. fő RR. elöbbeni tanácskozás alkalmával abban állapodtak meg, hogy ideiglenes rendelkezésül az 1827-kiországos választmány munkálata fogadtassék el

Ezen javaslat nemcsak a t. RRnél, hanem a mélt. fő RR. közt is ellenvéleményre talált.

Sajnálom, hogy azon szónokok, valamint a tekintetes RR is, midőn az 1827-iki országos választmány munkálatát kárhoztatják, nem mondják, hogy melyek tulajdonképpen azon elvek, melyeket kárhoztatni vélnek, és melyek miatt az 1827-iki országos választmány munkálatát oly rossznak kell tekinteni, hogy azt semmiképp elfogadni nem lehet.

Figyelemmel olvastam azon munkálatot, és nem találtam benne mást, mint oly elveket és rendelkezéseket, melyek az egészség, tisztaság és a morális oktatás igényleteinek megfelelnek, — a rendet, biztosságot, munkát, a főkormányszéknek felügyeletét és a letartóztatottak és rabokkali külön bánást törvényesítenék.

Ezek, azt tartom, oly elvek, melyeket sem a hallgató- sem a magány- rendszer mellett nélkülözni nem lehet, és olyanok, melyek ellen nyilatkozni hasonlóképp nem lehet. A tek. RR., midőn az 1827-ki országos választmány munkálatát megtámadják, abból indulnak ki, hogy azon munkálat által a testi és halálos büntetés meg nem szüntetnék, miket ők éppen a magányrendszer behozatala által megszüntetni kívánnak.

Mellőzve azon kérdést: vajon hazánkban a magányrendszer behozatala által is a halálos és testi büntetést egyáltalában meg lehetne-e szüntetni?  mely kérdés más időre halasztandó, és melyre nézve véleményemet eltitkolni nem fogom, figyelmeztetem a mélt. fő RRet: vajon addig elfogadva a tek. RR. nézeteit, míg a halálos és testi büntetés helyett felállítandó surrogatum, vagy is a magány- rendszer, egész kiterjedésében be nem hozatik, lehet-e nélkülözni a halálos büntetést és a botot hazánkban? E részben tehát minden ideiglenes rendelkezés nélkül hazánkat hagyni nem lehet.

A másik tekintet a költség tekintete.

Azt mondják a t. RR. hogy véghetetlen sok költségbe kerül ezen rossz rendszer behozatala.

Erre nézve megjegyzem, hogy én nyugodt lélekkel hagynám el ezen országgyűlést, ha meg lehetnék győződve arról, hogy hazánk minden törvényhatóságaiban a börtönök az 1827-iki országos választmány munkálata szerént lesznek elrendezve; de azon költségeket tekintve, én meg vagyok győződve arról, és a m. fő RR. is, hogy ideiglenes rendelkezés nélkül mind azon helyeket, hol a magányrendszer be nem hozatik, hagyni nem lehet; s kérdem: vajon a költségek miatt, melyek nem oly nagyok, azon szomorú és borzasztó állapotban kívánják-e hagyni a törvényhatóságokban a börtönöket, melyben azok most vannak? el lehet-e kerülni a mélt. fő RRnek, ha a tek. RR. javaslatát elfogadják is, az ideiglenes rendelkezést? De a költségek is mindenesetre csekélyek aránylag azokhoz, mik a magányrendszer behozatalára kívántatnak.

A mélt. fő RR. javaslatának leggyengébb oldala volt a classificatio, és éppen ezt támadták meg ügyes tacticával a tek. RR. De a m. fő RR. ezen osztályzatot nem is úgy javaslották, mint valami tökéletest; meg vagyok győződve, hogy a törvény a classificatióra nézve kimerítő rendelkezést nem hozhat; de mindenesetre mégis olyannak tekintendő, mely míg más rendszer nem létezik, a legjobb.

Fontosak ezen ellenvetések, melyeket a t. RR. tesznek azon classificatiók ellen, és azok is, melyeket b. Eötvös József ő m. felhozott; de mind ezeken m. fő RR! igen sokat segíthet a felügyelés, és a főfelügyelőnek belátása, és kérdem a magányrendszer mellett nincsenek-e sok oly rendelkezések, melyek a főfelügyelőnek bölcs belátására és önkényére bízattak: miért ne lehetne tehát az 1827-ki országos választmány munkálatában érintett classificatiókat is a főfelügyelőnek bolcs belátására bízni?

Mindezeknél fogva legkevésbé sem érzem véleményemet megcáfolva, és meggyőződésem nincsen meggyengítve: mert most sem látom által azt, hogy az 1827-ki országos választmány munkálata rossz volna. Egyébiránt az ellen nem teszek kifogást, hogy a börtönök javítása az administratio rendelkezése nelkül meg ne történhessék, mert ez az administratióhoz tartozik; az ellen mindazáltal, hogy erre nézve határozott szabályok törvény által most ne állíttassanak fel, és hogy permissive mondassék ki az, hogy az adminisztratiónak helybenhagyásával akár magány-, akár más rendszerénti börtönök állíttathassanak fel a törvényhatóságok által, — arra reáállani nem tudok.

A permissiv torvénynek hatása nincsen; és miután a méltóságos fő RR. nem csak a költségek tekintetéből, — hanem főképp a tapasztalás hiányából indulva ki, a mintabörtönt kívánták felállítani, — kérdem: okoskodásukkal nem volnának-e ellenkezésben, ha mind a mellett, hogy a magán- rendszer szerént egy mintabörtön felállítását találták szükségesnek, megengednék a törvényhatóságoknak (még mielőtt azon mintabörtönnek sikere az ország előtt tudva volna), hogy vagy a magány-, vagy a hallgató-rendszer szerént börtönöket felállíthassanak?

S így kívánnám, hogy a fő RR. e részben is az előbbeni rendelkezésnél maradjanak meg: — mert habár nem hiszem is azt, — hogy hazánkban a magányrendszer mellett oly nagy lelkesedés létezik, hogy valamennyi törvényhatóságokban a magányrendszer szerént állíttatnának fel a börtönök: de meg vagyok győződve arról, —hogy akár szükség lesz,akár nem, — a magányrend szerénti börtönök több törvényhatóságokban fel fognak állíttatni a szerént, amint a megyékben túlnyomó befolyással bírnak azok, kik ezen rendszert a theoriának felületes felfogása után különösen kedvelik; ettől pedig mentsen az Isten! mert azon börtönök minden szükséges előkészületek és előzmények nélkül fognának felállíttatni.

Én tehát nem tartok attól, — miszerént, — ha az 1827-diki rnunkálat mellett maradunk, a börtönök mostani szomorú állapotukban megmar adni fognának. Mi végre azon állítást illeti, hogy miután a törvényhatósági börtönökben csak 6 hónapig tartó büntetéseket fognak kiállani a rabok, ez minden veszély nélkül megengedtethetik, — ez aggodalmamat meg nem szünteti: mert azon állítás, hogy a magánrendszer éppen a rövid időre elzárt rabokra van legjobb hatással, azok közé tartozik, melyek csak a külföld példája által bizonyíttathatnak be, és így erre nézve hazánkban tapasztalást kell tenni, mielőtt feljogosíttatnának a törvényhatóságok ily börtönök felállítására.

Mind ezeknek következtében azzal fejezem be előadásomat: hogy nem leven megcáfolva előbbeni okoskodása a mélt. fő RRnek a t. RR. izenete által, én a mélt. fő RR előbbeni határozata mellett maradok.

Szerző: prorege  2008.12.20. 20:13

Címkék: apponyi györgy