A Ráday-sérelem tárgyában.
(A főrendeknél. 1839. jún.20.)
Előrebocsátom, miként az 189. 13. törvénycikket illetőleg kénytelen vagyok azoknak nézeteit pártolni, kik szerént e törvény országgyűlési tanácskozások sorában a királyi előadásoknak kétségtelen elsőbbséget tulajdonít. — Igaz, hogy az idézett törvény a királyi előadásoknál a pertractatiót említi, a sérelmeknél pedig azt: uttollantur; azon erősség azonban, mely innen a sérelmek részére húzatik, meg nem áll; mert a törvény de justis gravaminibus beszél, ami nem tehet mást, mint azon sérelmeket, melyek a diaetalis tractatus útján, mind a két részről valóságos sérelmeknek ismertettek; és ez nem is lehet másképp, hacsak a törvényhozás egyik részét igazából kirekeszteni nem akarjuk. Így tehát a tárgyaltatás módjára nézve egyformán rendelkezik a törvény; — a sorozatra nézve azonban világosan határoz, s valamint abból, hogy e vagy ama királyi előadás az országgyűlésen el nem fogadtatott, ő felsége soha sem húzott az ország ellen következést, éppen úgy nem lehet fordítva az országos RR-nek a sérelmek nem egészbeni elenyésztetéséből az országlószék ellen argumentumot húzni. – Egyébiránt kerülni kell itt minden egyoldalú s kivihetlen theoriákat; az igazság az, mit a főrendi tábla 1833-ban kimondott, t. i. hogy csak oly esetekben, mikor – u. m. 1825-ben – teljes igazsággal elmondhatni: „saluberrimas licet provisiones effectu carituras, nisi succussa constitutionalis basis vigori suo restituta fuerit,” van az 1790. 13. törvénycikktől való eltérés némileg igazolva.
Ezen esetnek azonban mindég különösen kellett bebizonyíttatni, és még az ily esetekben is a „junctim”-nál tovább az ország soha nem ment. — A királyi előadásoknak tökéletes elmellőzése 1790 óta most fordul először elő, és abban fekszik éppen a különbség a múlt esetek és a jelen közt, hogy most a t. KK. es RR. ezen előleges kérdést az izenetben meg sem említik, és a törvény szoros rendelkezésétől való eltérést teljességgel nem motiválják. Hiszem tehát, hogy mindenek előtt a dolog ezen helyezetére kell a KK. es RR-nek figyelmét felhíni.
Ami magát a tárgyat illeti: a történt előadások után kénytelen vagyok annak némi taglalásába ereszkedni.
Az eset maga, mely a RR. vélekedése szerént az 1790. 13. törvénycikk ellenére a királyi előadások előtt az elsőbbséget megérdemli, és melyet a RR. tettleg orvosoltatni akarnak elébb, hogysem bizonyos kijelelt sérelmeken kívül más valamit felterjesszenek, közönségesen ismeretes, és így nem szükség azt hosszasan elmondani.
E tekintetben kettő itt a kérdés:
1-ször: van-e Magyarországban a királynak joga, oly választásoknál, melyek vélekedése szerént, bármi okból is törvénytelenek, közbeszólani?
2-szor : hogy a fennforgó esetben a közbeszólás volt-e elegendőképpen motiválva?
Ezen két kérdés megfejtésében fekszik az egész; mert ha a pesti követ választásának megsemmisítése, a végrehajtó hatalomnak helytelen tette nem volt, úgy sem a kérdéses egyén, sem Pestmegye, sem az országgyűlés igazaikban sértve nincsenek.
Az első kérdésre nézve tagadhatatlan joga, sőt kötelessége a felségnek, az ország törvényeit s törvényszerű szokásait megtartani, s mások által is megtartatni. — Az inaugurale diplomában ígérte a felség : „Leges et consvetudines Regni ipsi firmiter et sancte observabimus, per aliosque omnes et singulos inviolabiter observari faciemus.”
A végrehajtó hatalomnak ezen joga a közállapotoknak egész körére kiterjed, s akárhol történik a törvénytelenség, joga és kötelessége a királynak a törvényes ösvénytől eltérőket arra visszaigazítani.
Ezen általános elv alól nincsenek a követválasztások semmi különös törvény által kivéve: tagadhatatlan marad tehát, hogy Magyarországban, míg csak a választásokra nézve különös törvény által új rendelkezés nem történik, a végrehajtó hatalomnak joga marad, törvénytelen választásokba belészólani. Abból, ami más országokban ezen név alatt „Verification des pouvoirs” létezik, Magyarországra nézve, a dolognak itteni kifejtett helyeztetésében, eldöntő következést húzni nem lehet.
Ami már a második kérdést illeti, hogy t. i. a fennforgó esetben volt-e a kormány közbeszólása elegendőképpen a körülmények által motiválva? azt kell itt elhatározni: hogy ezen országnak régi törvényszerű s királyai által esküvel erősített szokásai közé tartozik e azon szokás is, miszerént fenyítőperek alatt álló egyének, panasz alóli felmentésökig, közhivatalba nem léphetnek? — A királyi meghívólevelek, melyeknek mindég egyforma és százados szokáson épült tartalmát merő formának nevezni nem lehet, - tökéletesen egyhangzólag azokkal, miket az 1625. 62. es 1723. 7 a diaetai tanácskozásokban megkívántató nyugalomra és méltóságra nézve rendelnek, csendességet és békét kedvelő férfiaknak küldését parancsolják. — Hogy ezt micsoda szellemben veszi az ősi szokás, elegendőképpen bizonyítja azon százados gyakorlata a törvényhatóságoknak, miszerént fenyítőperek alatt álló férfiak, nem csak új hivatalokat nem nyerhetnek, hanem felmentésökig viselt hivatalaiktól is felfüggesztetnek. — Ered ezen szokás elődeinknek azon gyengéd és tiszteletes becsületérzéséből, melynél fogva a közhivatalban levő férfiakat nem csak minden valóságos es bebizonyított vétektől, hanem még a gyanú árnyékától is tisztáknak lenni akarta, úgy hogy hozzájok, mint Caesar feleségéhez, még csak a szó se férhessen.
Ha ez a kisebb tisztességekre áll: áll bizonyosan a követi méltóságra is, mely fontosságánál fogva oly sok egyebeket felülmúl.
Lehetnek igenis esetek, hol az egyes személyekre keménynek és igazságtalannak látszik; de a nyereség, mely intézeteink tisztaságának ez által jut, az egyes individuum ezen rövidségét a köztársaságra nézve egészen helyrepótolja. Tudom, hogy ezen oly dicséretes szokástól az utolsó esztendőkben, többnyire politikai nézeteknél fogva, egyes törvényhatóságok eltértek; de ezen új, egyes és nem egészen elfogulatlan próbatételek teljességgel nem gyengíthetik azon sokkal számosabb megyék százados gyakorlatát, hol ez a consvetudo a politikai felekezetekre való tekintetek nélkül a maga ősi tisztaságában állandóan megőriztetett. — Nem áll az, hogy e szerént a kérdéses egyén már élőre kapná azon büntetést, melyet reá csak a bíró mondhat ki; mert a bírói ítélet ha ellene fogna kiütni, őt a hivatalviselésre örökre alkalmatlanná tenné, jelenleg pedig csak egy ideig-óráig tartó felfüggesztésről van szó, s nem is beszélek én itt személyről, hanem azon elvről, mely szerént az, ki ellen ily juris praesumtio harcol, magát a vád alól tisztítani köteles elébb, hogysem a jó rend veszedelme nélkül a törvényhozásnak tagja legyen.
Jól tudom, hogy a vétségeknek jelesül e nemét a politikai szenvedélyek igen gyakran hatalmas pártfogásuk alá szokták venni, s csak éppen most történt azon megjegyzés: hogy „vannak rossz szagú és nem rossz szagú vétségek;” nekem azonban úgy látszik, hogy a szenvedélyek sphaerája felett álló kormánynak kötelessége, a helyes és helytelen feletti ítéletet ily dolgokban a közvélemény naponként változó fluctnatióinak át nem engedni, hanem ezekkel általellenben valami positivumon és változhatatlanon állani meg.
Van azonban egy nyomós ellenvetés, melynek fontosságát én teljességgel nem tagadom: „egy erőszakos kormány az itten általam kifejtett joggal visszaélhetne és a legjelesebb férfiakat, ha neki visszatetszenek, a törvényhozásból kizárhatná.” Ez egy extremus eset, s ha azt hiszi a nemzet, hogy az ellen fejedelmének vallásossága s tulajdon erkölcsi ereje által elegendően biztosítva nincs, nyitva áll az út ezen tárgyra nézve mind a két rész érdekének megfelelő új törvényt alkotni.
Ő felsége bizonyosan nem lészen ellene, hogy ezen tárgyban tökéletesen kielégítő rendelkezés történjék. Egyébiránt egy extremus esetre egy más extremus esetet lehet felelni; — nem képzelhető-e egy oly elfajulása a korszellemnek, hogy a t. KK. és RR. által felállított elv pajzsa alatt, az országgyűlésre számos különböző vádakkal terhelt, törvényeink jótékonyságánál fogva szabad lábon álló, egyébiránt azonban köztudomású vétkesek küldessenek? — de, amint mondám, nem akarom én ezt tovább vitatni, hanem azt mondom: hogy jövendőre nézve mind a két bajon új törvények által lehet és kell segíteni.— A múltra nézve azonban erős meggyőződésem az: hogy a kormányi lépés azon szellemben történt, melyet én alkotmányos intézeteink „stricta observantiájának” bátorkodom nevezni, ellenében annak, amit laxa observantiának mondhatnánk. S lehetlen nekem ezt a méltóságos főrendi táblát nem figyelmeztetnem azon lépésnek diaetalis jelentőségére s politikai következésére, melyhez járulásunkat a t. KK. es RR. kívánják. Ezen oldalról tekintve, sem a pesti rescriptum, sem a KK. es RR. izenete többé nem elszigetelve, nem egyedül állnak, hanem szorosan egybekötvék a legújabb időkbeli politika eseményeivel, és feltételezik a jövendőt.
A négy utolsó esztendőknek historiája Magyarországban azt mutatja: hogy azoknak folytában olyanok történtek egyes személyek részéről, mik az országlószék véleménye szerént a közrend es állomány tekinteteiben büntetést érdemlettek. — Az országlószék tette azt, mely jogot kormánytól soha még senki el nem tagadott, a kérdéses személyeket törvényes és természetes bíráik elébe állította, — ezek hozzáláttak súlyos és kellemetlen tisztöknek teljesítéséhez. — Súlyosnak nevezem azt, mert a mi időnkben még a legigazságosabb politikai repressio is népszerűtlen.
Tisztök teljesítéséért a bírák közgyűléseken a legkeserűbb és sértőbb kifejezésekkel illettettek. — A kormányszék — mit bizonyosan ismét tehetett — az ily sértegetőket a bírói ítélőszék elibe állította. — Elvégre pedig, mikor az ellenkező fél azt állította, azt vivé ki, hogy az ily sértegetők fejére a törvényhozás polgári koronáját kell feltenni, akkor a kormányszék azt mondá: „nem ! az ilyen ember intézeteink szellemében nem lehet tagja a törvényhozásnak, míg magát minden gyanú alól ki nem tisztítja.” — S ebben áll a per a király és nemzet között ezen esetben.
A pesti rescriptum és a t. KK. és RR. izenete e perben a két utolsó oklevelek. — Hogy már ezen alkalommal, ezen főtáblának, a maga magas állásánál fogva, melyik oldalra kelljen állnia? azt nem lehet másképp, mint a jelen országgyűlés feladásának és a politikai helyzetnek gondos és mindenoldalú megfontolásából megfejteni.
Ezen országgyűlésnek feladásai előttem igen tisztán állanak; szükség t. i. az újoncok kérdésén kívül
1-ször : az utolsó időknek oly sok súrlódásra alkalmat adott eseteit az ország közjavára használni az által, hogy ezen tárgyban üdvös es kimerítő rendelkezések történjenek, és így jövő súrlódások és ízetlenségek lehetőségig eltávoztassanak;
2-szor: a nemzetet, a kifejlés és haladás útján, ismét egy stadiummal előre vinni.— Ami már ama lelki békét illeti, melyet itt mint a feladások egyikét jeleltem ki: szó lehet itt főképpen azon alapról, melyre azt építeni kell: kívánja-e valaki, hogy egyes individuumokra, habar tévedtek is, mondja ki kárhoztató ítéletét a törvényhozás ? — teljességgel nem. — Nemesebb és szebb a törvényhozás magas feladása, — a megfenyítést a bírákra bízza, önmeghívása az, hogy sebeket gyógyítson, hogy könnyeket töröljön le, s ezzel összekapcsolva, hogy a jövendőt új törvények által biztosítsa.
Új torvények igenis szükségesek, először az ország általános érdekében, hogy ezen szomorú esetek legalább egy hasznos gyümölcsöt szüljenek; továbbá az egyesek érdekében, hogy tudatlanságból senki ne vétkezzék; végre az országlószék érdekében, mert mindenképpen ellenkezik az okos törvényhozás első szabályaival, hogy a vétségek törvényes repressiója a kormányszéknek ily szörnyű erkölcsi vitába kerüljön; mert akárki mit mondjon, gondolkozó ember tagadni nem fogja, hogy a leghumánusabb és szabadabb lelkű országlószékek is jönnek és jöhetnek oly helyzetbe, mikor a politikai vétségek miatt lépéseket tenni kénytelenek.
A kibékélésnek egy más basisa, melyről tán némelyek gondolkoznak, abban állana: mindazok felett, mik az utolsó időszakban e nemben a kormányszék és ítélőszékek részéről történtek, általános kárhoztató ítéletet mondani ki, s a törvénytelenség és önkény bélyegét rájok ütni. — A kiegyenlítés ezen módja teljesen elfogadhatlan; mert a status legfontosabb érdekeit veszedelmeztetné, és a kormányszék törvényes erejét örökre paralysálná. — Ezen az áron a békét megvásárlani nem lehet. Az mondatik: hogy 1825-ben a végrehajtó hatalom megvallotta, hogy hibázott: következve, hogy az most is történhetik. — Roppant az akkor és most közötti különbség. — Akkor a kormányszék, önvallomása szerént, kivételes terrenumra állott, lépéseinek törvénytelenségét nem tagadta, s kénytelen volt ezen elv alatt keresni bátorságot: „salus publica suprema lex esto.”
Most azonban a kormányszék a megtámadott rész. Rendszere nem állott egyébben, mint a vétkeseknek a bírák elibe való állításában. — Jelenleg tehát az egyik oldalon a törvényhozó test egyik felének egyik része áll, t. i. eddigelé csupán a követi tábla; a másik oldalon a végrehajtó hatalom, mint egyik fele a törvényhozásnak, és az egész bírói hatalom. — Ezen utolsó a maga körében független és egyedül competens lévén, jelenleg a törvénytelenség vádja bebizonyítható soha sem lesz, és arról való próbatételek ezen „circulus vitiosus”-ból soha kimenni nem fognak. És valamint 1825-ben a kormányszéki elismerés a törvényes fennálló rendnek hasznára volt, éppen úgy jelenleg az ilyen elismerés nem csak ellenkeznék a positivas igazsággal, hanem a törvényes rend és fennállás ügyén gyógyíthatlan sebeket ejtene.
Azt mondám: hogy haladás azon másik szempont, melyre ezen főtáblának figyelmeznie kell elébb, hogysem a KK. és RR. által javasolt lépéshez bozzáállana. — Az én életem sem ismer más ideált, mint hazám haladásait, és nem fogom soha elismerni, hogy azoknak lehessen tenni más korlátot, mint politikai helyzetünk és összeköttetésünk természetes következéseit és alkotmányunk gyökérelveinek fenntartását; de úgy látszik nekem, hogy haladás, előmenetel a közügyeknek azon nemében szükséges leginkább, hol legtöbb a hiány, a hézag. — Hazánkban mindenek felett a rend hibázik; nézzük közigazgatásunkat, választási rendszerünket s gyakorlatainkat, törvénykiszolgáltatásunkat, hitelünket, sőt még magát törvényhozó testünket is: rend — rend es ismét rend az, ami mindenütt hiányzik.
Az tehát Magyarországban leginkább haladás, ami ezen sarkalatos és üdvos elv megerősítésére vezet. — S van egy más még fontosabb tekintet: akaratunk ellen is előre hajt bennünket az idő, s elébb-utóbb szükséges leend ezen országban számosabb néposztályokat beléhúzni az alkotmány jótékonyságába. — Más részről, úgy hiszem, meg akarjuk tartani köztanácskozásaink azon szabad szertartásait és formait, melyeken municipalis intézeteink nyugszanak. — Ezen kettős igazság általellenében lehet-e kétségbe hozni, hogy eljött az idő a rend és törvényes tekintet elvét megerősíteni? mert ha ezen elv már most is oly kevés szerencsével harcol a felekezetek ellen: mi lesz belőle, ha nagyobb néptömegekkel lesz kénytelen maga mostani gyengeségében megvíni? — Szükségképpen vesznie kell.
Ezen elv megerősítése tehát politikai előlépéseinknek előleges feltétele; ennek hanyatlása pedig e tekintetben az előmenetel útját előttünk bizonyosan elzárná. — Azt állítom én, hogy ennek szükségét maga az ország mélyen érzi, - több mint 25 megyei utasítás sürgeti azon auctoritásnak helyreállítását, mely a legszámosabb néptömegekkel jön érintésbe: értem itt a földesúri auctoritást. A rend és törvényes tekintet elve pedig egy és ugyanaz mindvégig valamennyi lépcsőin a politikai hierarchiának. És szomorú tévedés azt képzelni, hogy lehetséges azt mi tőlünk lefelé erősíteni ugyanakkor, midőn felfelé gyengíteni akarjuk. — Ha már most az itt mondottakat az izenetre visszaviszem: kénytelen vagyok azt állítani, hogy az ahhozi járulás által ezen főrendi tábla egészen más útra lép, mint amelyet én az ország javára nézve szükségesnek tartok.
Legfontosabb itt az első lépés, és ha egyszer a rend, az auctoritás és a stricta observantia elve ellen ezen főrendi tábla felszólal, ha kárhoztatja egyszer azt, ami ezen elvek szellemében felülről történt, jövendőre is ezen szellemben kell tovább mennie, s maga hozzájárulásával létre hozni egy olyan cselekvési rendszert az országgyűlésen, melyben én ugyan részemről teljességgel meg nem egyezhetem.
Hogy ezen cselekvési rendszer miben állana, ez iránt az izenet vég §-sa tökéletes világosságot ád. — Nemcsak a pesti esetnek, hanem az előleges sérelmeknek és a szólás szabadsága terjedelmes tárgyának elsőbbség tulajdoníttatik a királyi előadások felett. — Egyéb végzések felterjesztésénél továbbá a Ráday-féle esetnek kívánságukhoz képesti elintézése sine qua non conditióvá tétetik. — Így tehát 179°/1. 13. törvénycikk rendszeres megszüntetéséről van a szó, és ez által a diaetalis tractatus helyébe diaetalis háborút tenni, melyben azután a harc nem a törvény és előterjesztések és okadások, hanem erkölcsi kényszerítések és sine qua non conditiókkal folytattassék.
Hogy ezen rendszer a történtekkel és az ország javával egyező-e, s nem vezetne-e szükségképpeni visszatorlásokra? — mindenki megítélheti. — De még kevésbé érdemel helybenhagyást ezen célzat, ha azt az ország általános szükségei és kívánságai szempontjából vizsgáljuk.
Figyelemmel kísérem én is a közvélemény minden oscillatióit; de nem vagyok képes azon mély és közönséges aggodalmat feltalálni, mely a RR. politikájának indító okául felhozatik; én a nemzetben büszke öntudatot látok, mely azt mondja neki, hogy alkotmányát és szabadságát semmi valóságos veszély nem fenyegeti. — A nemzetnek munkás része, mind az, kinek ezen ország gazdagságát, iparát, nevekedő jólétét köszönheti, főleg nyugalmat, rendet és munkássága számára minden önkény ellen oltalmat kíván. — Tizenhárom esztendeig tartó normalis existentia után, egy humanus fejedelem alatt, ki még ott is, hol korlátlanul igazgat, a tiszta emberiség nemesült szellemét követi, lehetetlen, hogy a nemzet valóságos aggodalomban legyen szabadsága iránt, s még azok is, kik több pontokban különböznek véleményeikben a kormányszéktől, kénytelenek általlátni, hogy alkotmányunk lényege, sőt még haladásaink is biztosítva vannak. A királyi előadások további megnyugtatást nyújtanak a közvéleménynek.
Ami a hadsereget illeti: az országlószék kívánsága a monarchia általános érdekein épül; ezek pedig, főleg a külső politicában, hazánk érdekeivel tökéletesen egyek; és senki, ki Európa politicai körülményeit ismeri, tagadni nem fogja, hogy mi hadsereg nélkül nem lehetünk, míg természetes ellenségeink és vágytársaink nagy hadsereget tartanak lábon.
A katonai élelmezéssel összekötött nehézségeket az ország megszüntetni mindég kívánta, és ezen tárgy fontosságát nem veszthette el az által, hogy a királyi előadásokban foglaltatik. A Duna szabályozása európai fontosságú tárgy, célirányos megfejtése ezen országnak a jólét új kútfejeit nyitandja meg, s talán alkalmat adand nekünk próbát tenni a közjólét azon rugójával, mely nélkül az jelen időben sehol sem létezhetik: értem ezalatt az országos hitelt. Végre megnyílik a RR. előtt az út önindítványi joguk használására is; mert kinyilatkoztatja ő felsége, hogy az ország igazságos kívánságainak szívesen engedend. Így tehát nemcsak a jelen állapot, de a jövendő és előhaladás is biztosítva és előre elkészítve van, és teljességgel nem ismerhetem én el, hogy az oly sokszor említett nyugtalanság máshol létezzék, mint a társaságnak felületén; az alap, a basis ettől menten marad.
E nyugtalanságot fődolognak tartani, és arra főtekintettel lenni, vélekedésem szerént megbocsáthatlan hiba volna; mert az ország RR-eit elvonná azon úttól, melyet a körülmények elibe tűztek. — A cél előttünk fekszik. — Ha a RR. rendszerére ráállunk: egy hátramenő politicát fogunk követni; széles mezőt nyitunk a legkeserűbb ellenvádaknak, szemrehányásoknak; nem csillapítunk, hanem inkább ingerlünk. és ahelyett, hogy statusemberek, törvényhozók, a jövendő biztosítói és elkészítői lennénk, nem leszünk egyebek, mint a múlt időknek keserű és szomorú s nem mindég részrehajlatlan historiographusai. Ezen okoknál fogva én a RR. javaslatára reá nem állhatok.
Válaszunkat az 179°/1- 13. törvénycikkből vett okoskodásokra kívánnám szoríttatni. — Azon végóhajtásommal fejezem be beszédemet: őrizze meg a Mindenható ezen országgyűlést minden olyan cselekvési módoktól, melyek által az országgyűlésnek csupán tőlünk függő szép eredményei veszedelmeztetnének!
