(Már 1838. dec. 10-én kelt egy levélben, melyről e munka 3-dik fejezetében emlékeztünk, megígérte Széchenyi Metternich hercegnek, soha oly tárgyat a vitatkozás szőnyegére nem hozni többé, melyre nézve a kormány helyeslését kinyernie nem sikerült. Mind a mellett is aggály szállta meg, vajon eddigi működésével nem játszotta-e el a kormány bizalmát már is visszaszerezhetlenül, s ez aggálynak kifejezést is adott egy iratában, melyet 1842 dec. elején Gervay báró udvari tanácsoshoz intézett, de mely nyilván arra volt szánva, hogy az állam kancellárral közöltessék. A levél csakugyan rögtön Metternichnek lőn kézbesítve, ki dec. 14-én következő sorok kíséretében küldé azt vissza Gervay bárónak:)

„Kedves Gervay! ide csatolva küldöm vissza önnek Széchenyi gróf iratát a következő megjegyzések kíséretében. Mindenek előtt kijelentem, hogy én is sejtem, miként magam vagyok azon férfi, kit Széchenyi gróf hízelgő kifejezések mellett, azok egyikéül jelölt ki, kiknek sorairól tudomást kell venniök. De bármint legyen is a dolog, egész őszinteséggel fogom elmondani a benyomásokat, melyeket Széchényi gróf nyilatkozatai reám tevének, miután arra úgy is mint államszolga, úgy is mint önálló férfiú, hivatva érzem magamat. Még egy harmadik indok is ösztönöz arra; s ez az, hogy kételkedem, miszerint Széchenyi gróf az utóbbi 20 év lefolyása alatt bárkinek ajkairól oly nyílt őszinteséget, jó akaratú részvétet, és tehetségeinek oly mérvbeni elismerését, mint szintén hibáinak oly megrovását hallotta légyen, mint az én ajkaimról. Széchenyi gróf megvallja, hogy sok csalódásnak engedte volt át magát, ezek közé sorolja maga is azon föltevést, miszerint „a kormány a magyar alkotmány lassankénti eltörlését s a birodalomban élő népek teljes egybe olvasztását tervezné.” Miért lőn rabja e csalódásnak, miután én (magamat és ez időszakot említem, mivel ez utóbbi élénk emlékemben áll) az 1845-ki országgyűlés kezdetén Ő felsége a császár ellenkező szándékaira nézve a leghatározottabban biztosítottam, s a tények hosszú és szakadatlan sora megerősítette volt szavaimat. Midőn Széchenyi gróf akkorában fölkért, ajándékozzam meg bizalmammal s ő e szerint e bizalom szemüvegén át nézhette működésemet, miért állott ellenkező tanácsaim dacára oly mozgalom élére, mely Magyarországot ma semmi néven nem nevezhető s a legabsurdumabb zavarba löki. Csak emlékezzék vissza Széchenyi gróf, mit mondottam én érzelmeim és nézeteimre nézve az ifjúság fölindulása, a kelletén túl előtérbe tolt nyelv-kérdés — s mindazon elemekre nézve, melyek hibás eszközökkel életbe híva mívelés helyett csak rendetlenséget szülhetnek az országban. Ma miután a baj már tény, midőn a királyság oly helyzetben van, hogy boldogsága már egyedül éppen azon hatalomtól függ, melynek rugóit minden ponton meglankasztani igyekvének, azon hatalomtól, melynek oly tétlenséget lobbantanak szemére, melyet csak erőszak segélyével cáfolhatott volna meg, melynek alkalmazásától azonban elég eszélyesek voltak óvakodni s inkább a kiszámított nyugalom álláspontját foglalni el az alkotmány úgynevezett harcosaitól üresen hagyott téren, — ma sok tévútra jutott belátja, hogy a haza örvény szélén van. Azok közé, kik e szomorú igazságot beismerik, tartozik Széchenyi gróf is, s ha nem számítom föl érdemül neki, hogy ez igazságot érzi, érdemül tudom be, hogy egyszersmind be is vallja. Egyúttal figyelmeztetem, hogy lelkiismerete sugallatait erélyesen kövesse. Helyzete nem könnyű , miként ez rendesen lenni szokott, ha az ember önmagával ellenkezésbe jönni látszik. De ez ne tartóztassa vissza; mert a férfiú, ki a rossz irányt jobbal cserélni föl, ösztönt érez magában, az előbbire nézve úgy is elveszett, s megelégedést immár csak úgy lelhet, ha az utóbbin bátran halad előre.

Széchenyi gróf felvilágosítást kíván arra nézve, mi a kormány szándéka. A kormány szándéka az, hogy a királyságot oly karba helyezze, melyben úgy az egész, mint a részek felvirágozhassanak. Erősen áll azon az alapon, melyet az alkotmány nyújt. Jól tudja, hogy minden időnek meg vannak a maga igényei, hogy bizonyos dolgokat nem lehet mozdulatlanul egy ponton tartani, hogy e szerint haladnia kell, mert a megállapodás ott, hol minden mozog, egy volna a hátrálással. A király be akarja tölteni a király kötelmeit; uralkodni akar s hívatlanoknak a kormányt nem engedni át. Akarja, hogy Magyarország belső jóléte emelkedjék, de éppen ezért nem akarja, hogy szédelgő terveknek áldozatul essék. Egy szóval akarja azt, mit akarnia kell, s amihez a haza minden igaz barátja kell, hogy segédkezet nyújtson neki, ha hazaszeretete nem puszta üres ábránd. Mindezt akarja a kormány is, azért útjain zavarba hozatni senki által sem engedi magát. És milyenek ez utak? Nyílt utak, mint kormányhoz illő. Mit tegyenek hát azok, kik e nagy célnál közreműködni óhajtanak, hogy a kormány törekvéseivel találkozzanak? A mód erre nézve egyszerű és könnyű; álljanak azon nagy és széles ösvényre, melyen a kormány halad, és csatlakozzanak azon közegekhez, melyek a pártokkal ellentétben a kormányhoz tartoznak. Ez az én véleményem, kedves Gervay, melyeket tetszés szerint felhasználhat ön. Ha használna, szívesen kész vagyok nyíltan is kimondani azt.

Metternich.”

(Metternich herceg legmeghittebb barátjainak egyike ez időben Jósika Sámuel udvari tanácsos s kevéssel később az erdélyi udvari kancellária feje volt Bécsben. Ez lőn megbízva, az állam kancellár iratát több oly felvilágosítás kíséretében, melyeket Metternich saját kezűleg papírra vetni nem akart, Széchenyihez elküldeni. Jósikának Széchenyihez intézett irata, mely a legnagyobb magyar életében jelentékeny fordulatot idézett elő, így hangzék:)

„Tisztelt barátom!

Azon bizalmas nyilatkozatok által, melyeket nekem Pestről történt elutazásod napján tettél, feljogosítva érzém magamat, azok főtárgyát visszaérkeztem után nehány nappal Gervay tanácsos urnál szóba hozni, s őt egyúttal fölkérni, hogy nekem hasonló célból Metternich herceg ő nagyméltóságánál kihallgattatást szerezni szíveskedjék. Annál biztosabban véltem ez utat követhetni, mert összes nyilatkozataid után ítélve, várakozásaid s reményeid kirekesztőleg ama magas személyiség felé látszottak fordulni, kiben egyesítve találtatnak a hazánk jólétére s felvirágzására vonatkozó összes kezességek.

Gervay báró ezalatt vett levelet tőled, melyet ő — mint valószínűleg már tudni fogod — ő főméltóságának előterjesztett. A herceg nemcsak figyelemre, hanem b. Gervayhoz intézett sajátkezű válaszra is méltatta azt, melyet ez utóbbi szoros bizalmasságban közölt velem, anélkül azonban, hogy egyúttal kívánta volna, hogy e körülményt eltitkoljam előtted; s ez okból nem hiszek indiscretiót elkövetni, ha a reám bízott másolatot neked ezennel átküldőm.

E levél tartalma részemről nem szorul commentárra, mert világos, nyílt, és ama álláspontnak megfelelő, melyből a herceg azon személyekhezi relatióiról értekezhetik, kiknek jelen viszonyaink közt szerep jutott. A kifejezések sokkal szabatosabbak, s az értelem sokkal hímezetlenebbül van kifejtve, semhogy főleg éleselműséged mellett helytelen magyarázatot engedne meg; és én minden további tétovázás nélkül annak közlésére szorítkoznám, ha nehány nappal reá azon szerencsében nem részesülök vala, a herceggel szólhatni, s ha szükségesnek nem látom, előtted a benyomást lerajzolni, melyet e beszélgetés reád vonatkozó része bennem hátrahagyott.

A herceget, — mindnyájunk megnyugtatására legyen mondva — a legjobb egészségben találtam; más tekintetben pedig olyannak, milyennek őt valamennyien ismerjük : tiszta nézetekkel bírva a dolgokról, azok fejlődéséről, s következményeiről; határozottnak a személyek, és az általok tett szolgálatok megítélésében, szigorúan ragaszkodva elveihez, de elnézőnek egyesek iránt, kiket megtisztult felismerés vezetett ezen elvek által kijelölt pályán teendő első lépésre; képtelennek kicsinyes recriminatiókra, vagy bizalmatlankodásra; mindenekelőtt pedig kitűnő módon positivnak s gyakorlatinak.

A fenn elősoroltakban rejlik tehát véleményem szerint a kulcs azon ítélethez, melyet ő előbbi politikai fellépésed, s jelenlegi nézeteid, valamint azon állás felett mondott, melyet e nézeteknek megalapítani kellene.

Valamint a herceg a magyar viszonyok phasisait első impulsusok óta prófétailag előre látta, úgy első pillanattól fogva mar tisztában is volt az egyének felett, kik ez impulsusokat vagy maguk idézték fel, vagy általuk önkénytelenül tova ragadtatattak. A mindinkább elterjedő zavar sajnos tüneményei nem lepik meg őt, mert előre látta azokat; s ha az események örvénye által oly férfiakat látott elragadtatni, kik egészen más tevékenységre voltak hivatva, épp oly biztosan látta előre, hogy a kiábrándulás órája előbb vagy utóbb szükségképp ütni fog ugyanazon férfiakra nézve, kiknek működése a nap bonyodalmai által téves irányt nyert.

Ez időpont most bekövetkezett, s te félni látszol, hogy a történtek fel fognak neked rovatni, s hogy ez okból bizalmatlansággal fog találkozni komoly szándékod: a kormányhoz csatlakozni.

Annak feltevésében, miről Pesten tett nyilatkozataid után többé nem kétkedhetem, sem az egyik, sem a másik aggodalmat nem találom eléggé indokoltnak.

Úgy hiszem nem csalódom, ha állítom, miszerint a herceg sajnálkozott rajta, hogy téged, — dacára kiváló képességednek üdvös célok elősegítésére alkalmas eszközök megválasztásában a helyes mértéket felismerni, — oly pályán látott előhaladni, mely épp oly kevéssé tanúsította azon bizalom igazságos méltánylását,, melyben ő téged ismételve részesített, amily kevéssé volt megegyeztethető a kormánynak tartózkodás nélkül kimondott, s törvényes eljárásai által tanúsított szándékaival. De egyszersmind meg vagyok győződve, hogy a herceg —- ha e kifejezést használnom szabad, — sohasem mondott le rólad oly értelemben, mintha kétkedett volna azon, hogy az általad követett út saját nézeteidnek állandóan nem fog megfelelhetni — s hogy ama párt túlcsapongásai, melynek semmi tekintetben sem volna szabad téged hívei közé számítani, önmaguktól fognak neked megállapodást parancsolni, s gyakorlati eszed belátandja a valódi haladás lehetetlen voltát ily számos destructiv elemek közepette.

Hol volna itt ok bizalmatlankodásra, miután minden, mint a herceg előre látta, beteljesül? Nem édes jó barátom, bizalmatlanságról, mely különben sem látszik megférni a herceg jellemével, itt szó sem lehet; de igenis hiányzik még a kölcsönös bizalom zárköve, s ezt pótolni a te feladatod.

Az után ítélve, mit a herceg szájából hallottam, nézetét levelednek ezen része felett következő szavakban lehetne összefoglalni. Bizalmát annak ajándékozza, ki a kormányhoz s nyíltan bevallott céljaihoz oly módon csatlakozik, mely az eszközök választásában sem foly be háborítólag szándéklataira. Elfelejti a múlt tévedéseit s csalódásait, mihelyt a jelenkor törekvése a jövőbeni magatartásért biztos kezességet nyújt. Ő ez utóbbit nem egyedül meghiúsult remények nyilvánulásában látja, hanem a megváltozott érzület alkalmazását várja, gyakorlati, életbe lépő tevékenység mezején.

A célokat, melyeket a herceg politikája Magyarországban követve látni óhajt, azon irat tartalmazza, melyet veled közlök. Arany szavakban — végzeteink magas vezetőjének szájában nem nevezhetem azokat másként — vannak ott följegyezve, s e célok a te céljaid is, nem lehetnek mások.

Az elveket, melyek szerint elérendők lesznek, nagy korrajzokban találod ott megjelölve. Az államférfi magas álláspontján nem ereszkedhetik részletekbe, ezeket kitölteni s a specialis emeltyűket megnevezni, melyek által a nagy mű mozgásba lesz hozandó, azok föladata, kik elég erőt s jóakaratot érzenek magukban a loyalis politika hívó szavát követni, mely minden mellékcélokat visszautasít. — Hogy te erre nézve az első meghívottak közé tartozol, azt fölösleges említenem; miért ne volna tehát szivesen látott közreműködésed, ha az adott terjedelmes sphärán belül ugyanazon határozottsággal nyilvánul, mellyel a közös törekvés határai vannak kijelölve.

És ez utóbbi az kedves barátom, mit az általad igénybe vett bizalom kiegészítéseül szükséges, elkerülhetlen feltételnek tekintek. Az ennek élén álló férfi szavai az egyesített tevékenységből senkit sem zárnak ki, s téged bizonyára legkevésbé; s így most rajtad áll nyilatkozni, milyen specialis kérdések tűnnek fel előtted figyelemre méltóknak, mint a kor valódi szükségletei; mily módon volnának az egyéni nézetek a szükséges általános rendszabályokhoz illeszthetők; s minő eszközökkel látszik előtted a megállapított cél elérhetőnek. Csak akkor, ha többé nem lehet kétség arról, miként fogta fel az egyén saját állásának szükséges viszonyát a vezető államhatalomhoz, s miként szándékszik azt, mit üdvösnek s hasznot hozónak tart, az ész s alkotmányszerű politika határozataival összhangzásba hozni, csak akkor lehet a kívánt cél létesítését reményleni.

Azon reménnyel kecsegtetem magamat, hogy az ajánlat nem fog téged készületlenül találni. Ezen megjegyzésem nem eszméid bőségére vonatkozik, melyek — tekintve tetterődet, a vágyat hasznost létesíteni, és mindenkor csak az elérhetőre irányzott törekvésedet — nálad bizonyára nem hiányozhatnak; hanem készségedre, első lépésed kedvező eredményeinek — mert ilyeneknek nevezem őket teljes meggyőződéssel — megfelelőleg eljárni.

Ha tehát ezentúl is előttem igen becses bizalmadra méltatol, úgy nem csak kész vagyok esetleges írásbeli közléseidet kívánságodhoz képest tovaszállítani, hanem azok eredményét is legjobb meggyőződésem szerint elősegíteni s veled tudatni. S ha viszonyaid megengedik, legcélszerűbbnek vélném, ha nézeteidet az illető helyen személyesen fejtenéd ki. Merem reményleni, hogy a herceg téged azon jóakarattal fogadna, melyet az igazi bizalomtól s oda engedő nyíltságtól nem von meg.

Vajha nagy részben legbensőbb részvétből s barátságból eredő nyilatkozataim azon erők egyesülésének létrehozásához hozzájárulhatnának, melyeknek elágazását nem a szándéklatok különbségének, hanem egyedül a nyílt kölcsönös megértés hiányának volnék hajlandó tulajdonítani.

Emlékezzél barátilag igazi barátodról Jósika S.”

 

Forrás: Falk Miksa - Gróf Széchenyi István és kora. 1868, Emich Gusztáv. A zárójeles és dőlt betűs részek a szerzőtől származnak, a körülmények érthetősége kedvéért hagytuk meg őket.

Szerző: prorege  2009.02.22. 14:55 komment

süti beállítások módosítása