A legközelebb lefolyt országgyűlés végével, azon elvbarátink, kik abban vagy személyesen részt vettek, vagy működéseit a megyei termek és közélet mezején elősegítették, vagy végre a conservativ párt harcait rokonszenvvel követték, meg valának győződve a felől, hogy az országgyűlés bevégzése az alkotmányos tevékenységet meg nem szűntetheti, föl nem függesztheti, ha csak az országgyűlési eszmesúrlódások szellemi eredményeit veszélyeztetni nem akarjuk. E meggyőződés szolgált indokául majd kisebb, majd nagyobb gyülekezeteknek, melyeknek egyike feladásunkul tette, a conservativ párt által követendő elvekre és eljárásra nézve, e gyülekezet elébe javaslatot terjeszteni. E javaslat azonnal be fog mutattatni a gyülekezetnek; de miután egy ily javaslat a dolog természeténél fogva az elveket csak fő vonásokban foglalhatja magában, miután az inkább az eredményeket mint indokainkat terjesztheti elő: minden félreértés elkerülése végett, azon megbízást nyertem, hogy azokat a gyülekezet előtt kifejtsem…
Az említett elvbarátok azon alapelvből indultak ki, hogy oly ország, mely az alkotmányos élet kifejlődését óhajtja, és annak jótéteményeit élvezi, az alkotmányosság föltételeit nem nélkülözheti, annak természetszerű következményeit el nem tagadhatja; és azért, midőn a vélemények különbözésénél fogva az egy nézetűek szövetkezését éppen oly természetesnek mint szükségesnek tekinti: mindenek előtt javaslandónak vélte, hogy az ugyanazon véleményárnyéklathoz tartozó egyének párttá alakuljanak; párttá, mely elhatározott irányzatot és elveket követve, azokat el ne tagadja, el ne titkolja, hanem nyilvánosság mezején őszintén bevallja, nyíltan hirdesse, férfiasan védje s fenntartsa.
Nem szándékom törvényhozási intézkedéseink, országgyűlési működéseink egész történetét előadni; még egy futólagos áttekintése is egy nagy fontosságú tárgynak kelletinél több időt foglalna el. Csak annyit vélek megjegyzendőnek, hogy a régiebb országgyűlések jelleme az újabbak irányzatától teljesen különböző vala. Még a jelen század első országgyűlésein is a vita legnagyobb részt a fennálló törvények magyarázata körül forgott; és ámbár ezen vitánál is a különböző politikai irányzatok befolyása szükségképp vala észrevehető, azon, bizonyos korlátok közé szorított, határozottan kijelölt téren mégis, a vélemények elágazása oly tetemes, oly folytonos, oly következetes nem lehetett mint jelenleg. A fennálló törvények értelmét gyakran az egy politikai irányzatúak különbözőképen magyarázhatják; de azon pillanatban, midőn e magyarázat nem az egyes törvény értelméből, nem egyedül a hazai közjog tételeiből meríttetik többé, hanem átalános politikai elvek vezérfonalán történik —; midőn nem annyira a létező törvények magyarázatáról, hanem, és pedig főleg, új törvényes intézkedések megalapításáról van már szó: az átalános politikai irányzatnak kell szükségképp befolyást és pedig eldöntő befolyást gyakorolnia.
Az irányzatok különbsége szüli a véleményárnyéklatok eltérését; a véleményárnyéklatok következetesen fenntartott s kiképzett elágazása a pártok ellentétét. És bár jelenleg is sokszor az alkotmányos jogok veszélyeztetése említtetik, leend-e még valaki az ellenzék soraiban is, hogy számos alkotmányos jogok, melyek hajdan a vita tárgyait képezték, most a kormány és ország által egyiránt elismerteknek és elfogadottaknak tekintendők? Ezekre nézve nem az a kérdés tehát többé: hogyan kivívandók? hanem az: hogyan használandók? hogy a haza javára szolgáljanak, és így üdvös gyakorlások eredményében új meg új biztosítékokat találjanak.
És mert törvények alkotásáról, mert nem egyedül nemleges védelemről, hanem tényleges intézkedésről van szó: a választmány szükségesnek vélte, mellőzve minden, a többséggeli kormányzás kérdését illető theoretikus nézeteket, általános elveket, vagy azoknak hazánk viszonyaira nem alkalmazható szövevényes részleteit, gyakorlatilag vevém fel a dolgot, egyszerűen csak azt kimondani, hogy ha bizonyosan, sükeresen, idővesztés nélkül akarunk az új intézkedésekre nézve előhaladni, szükséges hogy intézeteink a közélet mezején a többség által pártoltassanak, hogy mienk lévén a többség, ily módon annak létrehozására, mit üdvösnek vélünk, a legegyszerűbb és leghatályosabb eszközt használjuk.
Ezek folytában a választmány pártunknak állását az ellenzék irányában megemlíti, és nyíltan mondva, mintegy hadat izen az ellenzéknek. De itt mindenek előtt a félreértések elmellőzésére, tisztán kijelentem, hogy ezen had nem az ellenzék egyéneinek, nem a személyeknek, hanem azon eljárásnak, azon elveknek izentetik egyedül, melyeket mi károsaknak s veszélyeseknek tekintünk.
Constatirozzuk némileg a helyzeteket. Nem fogom részemről az ellenzéket gyanúsítgatni; nem pedig azért, mert ily gyanúsítgatás sem a tisztelt gyülekezetnek, melyhez szólok, sem azon választmánynak, melynek nevében szólok, jellemével össze nem fér; de azért is, mert az ellenzéket még ott sem lévén szokásom gyanúsítgatni, hol annak egyéneivel szemközt állok, annál kevesebbé érzem magamat gyanúsítgatásra felhívatva ott, hol tisztelt elvbarátok körében felszólalva, egyedül a jelen nem levők megtámadása olcsó bátorságának olcsó dicsőségét élvezhetném.
Egy politikai állítás, melyet számtalanszor ismételtetni hallunk, azt tartja, hogy alkotmányos ország ellenzék nélkül nem létezhetik. Ez, kétség nélkül, nem jelentheti azt, miszerint alkotmányos országnak azon szomorú kiváltsággal kell bírnia, hogy abban jó és rossz, üdvös és káros egyaránt elleneztessék; hanem egyedül azon tények megismerése, hogy oly országban, hol a törvényes intézkedések kizárólag egy uralkodó hatalomtól vagy akarattól nem függenek, hol számosan vannak jogosítva vélemények szabad kijelentésére, a nézetek összeütközése a kérdéseknek minden oldalróli megfontolását, meglatoltatását hozza magával, és az eredmények megállapítása csak az eszmesúrlódások teljes kifejtése után üdvös és lehetséges. De ha ez áll, akkor meg kell az ellenzéknek is ösmernie, hogy egy ellenzéknek a maga irányában egy más ellenzékre van szüksége, mely az ő tekintélyének vagy akaratjának vakon nem hódolva, a maga részére is azon jogokat méltán igényli, melyeket az ellenvéleményűek önszámukra követelnek.
A véleményárnyéklatok ily ellentéte mellett szükséges azon pontokat megvizsgálni, melyekre nézve azok egyetértenek. De ezeket az ellenzék közt és köztünk, az eddigi tapasztalás nyomán hiába keresem. Ők törvénytelennek tekintik azt, mit mi törvényesnek hiszünk; károsnak, mit mi üdvösnek; ők a kormány eddigi eljárásaiban az alkotmány megsértését találják föl, irányzatát alkotmány-elleninek hirdetik: mi a kormány eddigi lépéseit helyeseljük, alkotmányosságát kétségbe nem vesszük, és jellemében bízunk; ők elveink összegét kárhoztatják: mi azokhoz szilárdul ragaszkodunk; végre sok köztanácskozásokban még véleményűnk szabadsága sem tiszteltetik.
Ily helyzetében a dolgoknak nem marad egyéb hátra, mint azon ellentétet, mely tettleg létezik, elvileg is megismerni s férfiasan kijelenteni. Nem zárja ki ez az egyének, sőt a pártok közti jövendőben lehető egyesülést; hanem csak azt jelenti: hogy addig, míg az ellenzék kizárólag mostani elveihez s irányzatához ragaszkodik: ezek és a mi meggyőződéseink egyenes ellentétben állandanak. Transigálni csak akkor lehet üdvös sikerrel, ha a pártok egymást kölcsönösen capacitálják. Addig, míg ez nem történik, ca-pacitátió nélkül transigálni gyöngeség. Ily állásában a dolgoknak nem javasoltathatik más eljárás mint, hogy mindenki meggyőződéseinek kivívására minden alkotmányos, törvényes és loyalis utat használva, működéseinek eredményében találja meg, az ellenvéleménynek előtt is eljárásának igazolását.
Hátra van, hogy a pártnak továbbra is fenntartott conservativ elnevezésére, annak organisátiójára és elveire nézve némelyeket megjegyezzek.
Éreztük mi is, hogy a „conservativ” név a párt minden teendőit, minden irányzatait ki nem fejezi. De azon nézetből kiindulva, hogy nem az elnevezés határozza meg a pártok jellemét vagy teendőit, hanem hogy ellenkezőleg a pártok jelleme és tettei értelmezik a pártok elnevezését: egy oly nevezethez továbbá is ragaszkodunk, melynek európai értelme van, mely főirányzatunknak megfelel, melyet megváltoztatni, vagy melyről lemondani annyit tenne, mint a párt múltjáról elfelejtkezni, vagy azt eltagadni. Nincs pedig semmi ezen múltban, miről lemondanunk kellene, miről lemondani kívánnánk. Ragaszkodunk tehát, mondom, továbbá is egy elnevezéshez, mely hazánkban ösmeretes, mely alatt számos elvbarátaink eddig is gyakorta dicsően működtek, és melyre nézve csak tőlünk függ, azt e honban mindinkább nagyobb fényre és tiszteletre emelni.
A választmány egyenesen kimondja, hogy a conservativ párt a kormányt pártolandja. De azt hisszük, midőn azt a kormány törvényességének magától értetendő, de épp azért soha el nem mellőzendő feltétele és nézeteinknek a kormány működésével való ugyanazonosságának nyilvános fenntartása és kikötése mellett teszi, nem veszélyezteti a pártnak alkotmányos függetlenségét.
Nem akarom itt hosszasabban a függetlenség gyakorta félreértett eszméjét fejtegetni; de annyi bizonyosnak látszik, hogy alkotmányos életünk további fejlődésével mindinkább szükségessé válandik a függetlenség annyiszor említett elve helyébe egyszerűen a politikai becsületesség elvét állítani; egy oly elvet, mely az úgy nevezett függetlenség helyett a becsületes függőséget gyakorta a haza érdekében igénylendi, nem kültekintetektől, vagy egyéni magán viszonyoktól, hanem a meggyőződések összhangzásának és az irányzatok egységének múlhatatlan szükségétől. Valósággá válandik akkor az, mi minden alkotmányos országban oly annyira szükséges: határozott állások és erős meggyőződések.
És éppen azért, minekutána meggyőződésünk az vala, hogy a jelen körülményekben hazánk a kormány határozottabb föllépését és irányadását nem nélkülözheti, hogy számos kérdésekben a kezdeményezési hivatás leginkább őt illeti —; minekutána a kormány eddigi irányzatát olyannak tekintjük, mely egyenesen a hon javára van intézve: kötelességünknek ismertük, azon viszonyt, mely a párt és kormány közt az eddigi szempillanatig kifejlődött, melynek, ha, miről nem kételkedünk, a kormány és pártunk eddigi irányzatukhoz hívek maradnak, továbbá is léteznie s erősödnie kell, — nyíltan kijelenteni és nem állítani ellentételbe, nem elszigetelni egymástól azon tényezőket, melyeknek összhangzó működése képezi az üdvös siker mellőzhetetlen feltételét.
Mi a párt organisátióját illeti, kettős vala a cél: biztosítani t. i. egy részről működéseink folytonosságát; de elmellőzni más részről mind azt, mi alakulásunknak szorosabb társulati jellemet adhatna. Legyen működésünk minden alkalommal megújuló tanácskozásaink s választásaink szabad eredménye, nem pedig oly szerkezetre alapítva, mely az egyes tagok befolyásán kívül álló magán testületet képezne. A pesti vásárok, melyek úgy is számos elvbarátokat szoktak magán ügyeikben az ország központjára híni, összejöveteleinkre elég alkalmat nyújtanak. Mind az pedig, mi egy és más összejövetel között a közügy érdekében szükséges, némely csekélyebb számú tagokra lenne bízandó, kiket az elvbarátok bizodalma minden egyes összejöveteleknél arra legalkalmasabbaknak találna.
Azon elvekre nézve, melyeket a választmány megemlít, azt tartom, nem szükséges a tulajdon szentségét és a kormány alkotmányos erejének és hatályosságának megőrzését hosszabb okoskodásokkal támogatni. Oly elvek azok, melyeket, úgy tartom, mindnyájan pártolunk, melyek józanul felfogva az okszerű haladást csak biztosíthatják. Említsem-e a birtoknak mérséklő befolyását, mely a stabilitásnak egyik legfőbb biztosítékát képezi? Nemzetiségünk érdekét, ámbár az ezen ügy iránti rokonszenv magától értetődik, azért véltük megemlítendőnek, nehogy azt a másik párt kiváltságaként tekinteni, vagy egyedáruságának átengedni láttassunk; mert egyaránt szent ezen ügy mindenikünk előtt, és az az iránti részvétben magunkat senki által felülmúlatni nem fogjuk. Két sark körül forog politikai létünk: egyike azoknak nemzetiség, alkotmányos és közigazgatási önállásunk; másika a közbirodalommal való azon összeköttetés, melyet századok előkészítettek, századok megerősítettek. Meggyőződésünk az, hogy minden intézkedésnek e két alap gondos szemügybe vételére kell alapulnia, annak nem csak nemleges tiszteletére, de tényleges méltánylására: hogy valamint a kormány bizodalomra nem számíthatna ezen országban, ha ezen alapok elsejét csak malum necessariumnak tekintené; úgy az ország sem várhatná őszinte közremunkálását a kormánynak, ha azok másikát szem elől tévesztené. — Azon egyes kérdések végre, melyek elősoroltatnak, legnagyobb részt olyanok, melyek már országgyűlési tanácskozás tárgyát képezték; és midőn a végett említtetnek meg, hogy előlegesen is a párt tevékenységének némely tárgyait kijelöljék, más korszerű tárgyak megpendítését ki nem zárják.
… Ha az egyesek közremunkálása mellett ezen elvek nagyobb és nagyobb körben fognak terjesztetni; ha azok eredménye a kormánynak, mely föllépésünket nem ignorálhatja, hozzájárulása által biztosítva leend: maga azon eredmény bizonyságát nyújtandja annak, hogy e célunk nem vala más, mint a haza java, és még a vélemények összeütközésében is azon egykori egyetértés és egyesülés előmozdításának óhajtása, mely legbizonyosabb akkor, ha a véleménysúrlódások alapján és természetszerű lefolyások következtében történik.
Idézi Horváth Mihály: Huszonöt év Magyarország történelméből, III. kötet. Elhangzott a Konzervatív Párt 1846. november 6-án tartott közgyűlésén.
