Főrendi Ház, VI. ülés, 1861. június 18-án.

Scitovszky János, bibornok, esztergomi érsek és Magyarország herczeg-primása:

Nagyméltóságu Elnök! Méltóságos Főrendek!

Miután tegnapi napon több igen érdekes szónoklatban a multnak keserves körülményei eléggé ecsetelve voltak, de egyszersmind legtöbben nyiltan kimondák, hogy ama szomorú korszakra fátyolt boritani kivánnak, – őszintén bevallom, ez az én kivánatom is: a multra fátyolt kell vetni, igyekezzünk azt elfeledni, ellenben mindenekelőtt a jövőről kell gondoskodni.

Ime, előttünk fekszik a hosszas tanácskozás eredménye: a tisztelt képviselőház által elfogadott felirási javaslat.

Azt a tényt, hogy a tisztelt képviselőház felirásilag kivánt ő cs. k. apostoli Felsége királyi trónjához járulni, részemről teljes megnyugvással üdvözlöm – s ahoz elvben annál örömestebb járulok, minthogy teljes meggyőződésem szerint mulhatlanul szükségesnek tartom, hogy tanácskozásainkban általában a kiengesztelésre, a kibélkülésre törekedjünk, azon fejedelemmel, ki az 1723. 1 és 2-ik törvényczikkben kifejezett törvényes örökösödési úton nekünk urunkká, királyunkká lett.

Ezen kiengesztelésre elkerülhetetlen szükségünk van nekünk, szüksége van az egész monarchiának; miért is én mind azt örömmel üdvözlöm, mi alkotmányunk fenntartása mellett a kibékülés üdvös czéljához vezet. Következőleg nem akarom legkevésbbé is e feliratnak felküldését akadályozni s hátráltatni, sőt forrón óhajtom, hogy ez minél előbb Ő Felsége trónjához juthasson.

Mivel azonban a felirat számos pontja közt olyanokat is látok, melyek részint az én meggyőződésem, részint mások véleménye szerint tán akadályai leendhetnek a fejedelemmeli kiegyezkedésnek, megengedik kegyesen a méltóságos főr., hogy nem hátráltatásképen, hanem egyedül lelki megnyugtatásom ösztönéből, most, midőn e nagy, s hazánk existentiáját végtelenül érdeklő tárgy először jő discussio alá, egy-két mérsékelt észrevételt tehessek.

Az én meggyőződésem az, hogy a nemzetünk sorsa most kezünkben van; – ha e napokat annak megalapitására nem forditjuk (vajha igazat ne mondjak), tán a balsorssal tovább is küzdeni kéntelenittetünk. A miért is minden áron, de minden áron azon legyünk, hogy Fejedelmünkkel kiegyezkedhessünk; pedig ki kell egyezkednünk, s nem tovább terjeszkednünk, ugy, hogy t. i. Magyarország, Magyarország maradjon, s hazánknak azon alkotmányszerű önállása és függetlensége sértetlenül fenntartassék, mely azt az 1848-dik év előtt is az ősi törvények szerint illette.

Én tisztelem az 1848-ki törvényeket, de némelyeket közülök csak mint ideigleneseket, provisoriumképen tekintendőket, melyek tehát Urunk kivánata, s tulajdonképen ideiglenességük tekintetéből is óhajtandó, hogy revisio alá vétessenek. Ugy kivánják azt kivülem mások is, – főképen azon oknál fogva, mert az azon törvényekben megállapitott országlási s közigazgatási rendszert sokan ősi nyolcz százados alkotmányunkkal megegyeztethetőnek nem látják.

Nem látják pedig azért, mert, mint mondják ily közigazgatási rendszer nem fér meg a fejedelem alkotmányunk, törvényünk szerinti királyi hatalmának teljével; nem fér meg másodszor szerintök a sanctio pragmatica által örök időkre megállapitott inseparabilis és indivisibilis monarchia egységével; – s végre harmadszor véleményük szerint e közigazgatási rendszer mellett a municipiumok szükségképen elporlanának, mert egy független hatalmú, s felelős kötelmű közigazgatási rendszer nem tűrhetné a municipiumok szabad mozgását. S azok, kik mindezt mondják, egyszersmind negyedszer azon siralmas tapasztalásra hivatkoznak, hogy ezen független s felelős körű uj közigazgatási rendszer első kisérlete, 12 éves szerencsétlenségbe döntötte hazánkat.

Én ki hazám fölvirágzását és ujjászületését mindenkor óhajtottam, s tehetségem szerint eszközleni törekedtem, ily gyászos eredményü kisérlet megujitását magam sem kivánom.

Azon hazafiui benső óhajtásomnál, elvemnél és czélomnál fogva tehát, mely szerint én, ki a sír küszöbén állok, oly hazában kivánok élni és meghalni, s oly törvényes országlási rendszert óhajtok, mint a mely a nemzetet nyocz századon keresztül fenntartá, biztósitá és boldogitá, – a szent czél siettetése végett az alsóházi felirat elfogadását s mielőbbi felküldését ajánlom.