A magyar nyelv ügyében.

(A főrendeknél. 1843. nov. 14.)

Mindazokból, melyek eddig mondattak, mind inkább meggyőződtem arról, hogy nyelvünk és nemzetiségünk ügye felett köztünk nem forog fenn semmi különbség, és hogy e részben egyetértőleg járulhatunk már ma ő felsége kegyes színe elébe. Több szónokok azt bizonyítják, hogy a nyelv tárgyában a dolog lényege a két tábla közt el van döntve, és hogy a többi kérdések már nem lényegesek; — magam is ismétlem azon meggyőződésemet, hogy a nyelvünket illető kérdések nemzetiségünk szilárdítására, és anyanyelvünk honunkban kellő felemelésére a két tábla közti egyetértéssel el vannak már döntve, sőt hogy a mlgos fő RR. egyetértés kedvéért a kapcsolt részek irányában a nem csekély gyakorlati akadályoknak és kedvetlen következményeknek tekintését is elmellőzték, vagy a t. KK. és RR. kívánatainak alárendelték. Hátra vannak még némely kérdések, melyek, mint mondatik,nem lényegesek; s ezek miatt függőben maradnak azok, mikbe az egyetértés már eléretett, s mik a nemzetnek legforróbb óhajtásait foglalják magokban, és itt kell keresnem okát annak, hogy a m. fő RR. eddigi ellentállása oly szigorún kárhoztattatott, hogy mindazoknak, kik a t. KK. és RR. javaslatihoz járulnak, előadásaikat oly lelkesedéssel üdvözlik.

Igen aggasztó volna állásom és mindazoké, kikkel egy véleményben vagyok, hogy ha állana azon vád, hogy érdektelen és nem lényeges kérdések miatt mi a nemzet legforróbb óhajtásának — a legszentebb ügynek felterjesztését akadályoztatjuk, — de szinte azon súllyal terhelné ezen vád azokat is, kik oly érdektelen és nem lényeges kérdések erőtetésével a mondott szent ügyet azoknak kivívásától feltételezik, s felfüggesztik.

E tárgyban, mely a kedélyekre oly élénken hat, mely annyi érdeket, annyi nemes érzetet előmozdíthat, — hanem legérzékenyebben megsérthet is — a törvényhozásnak a legnagyobb kímélettel, legnagyobb figyelemmel kell eljárnia, és ha valahol, itt kell kikerülni a keserű vitát, és oly elvek felállítását, melyek elméletileg tekintve a dolgot, ha alapjok volna is, gyakorlatilag a céltól, az üdvös céltól eltávoztatnának, és sajnálatra méltó összeütközésre vezetnének.

Ezen szempontból indulva ki — kerülvén ezen elveknek vitatását — meggyőződésemet csak arra szorítom, hogy a hátralévő kérdéseket nem tekinthetjük ugyan lényegeseknek anyanyelvünk és nemzetiségünk érdekében, de annál lényegesebbek Horvátországra nézve és annál lényegesebbek általánosan magasabb szempontból nézve hazánkra nézve is azon harmónia és szellemi egység tekintetéből, melyet alkotmányos rokon nemzetek között helyreállítani, és szilárdítani szinte oly kötelessége a törvényhozásnak, valamint azt kockáztatni,és veszélyeztetni a legnagyobb hiba volna. Figyelmünket el nem kerülheti, hogy a mondott nemzetek között ingerültség, és nemzetiségi féltékenység létez, és hogy az országban amiatt pártok keletkeztek; de bármint fájlaljuk azt, de bármennyire hajlanánk is nemzetünk ügyéhez,mind a mellett megvallom, hogy feladásunk nem az: vizsgálni hogy melyik részről okoztatott ezen állapot? — nem lehet hivatásunk: vádakkal terhelni az egyik vagy másik részt, mert azt tartom, hogy az, amit Liptómegye tisztelt főispánja előhozott, hogy egyes tettek által okozott gyűlölség az egész nemzetre vitetett át, mind a két nemzetre alkalmazható; s valamint igaz, hogy hibásan történt Horvátországban, úgy más részről meg kell vallanunk, hogy egyes horvátok által tett hibák vagy tettek miatt a gyűlölséget az egész nemzetre áttenni szinte oly hibás.

Nem azt kívánom tehát, hogy egyik vagy másik részt vádoljuk, s ez által öregbítsük, és örökítsük a bajt, hanem azt hiszem, hogy a törvényhozásnak kötelessége a kedélyeket lecsillapítani, idegenkedéseket megszüntetni, az egyetértést helyreállítani.

Teljesítjük-e azt akkor, ha — miután mindazokat, miket nemzetiségiink és nyelvünk kiterjesztésére kívánni természetes jogunk volt — azonkívül mindazokat, miket — noha a körülmények nem igen kedvezők — kívánni csak lehetett, megállapítottuk úgy, hogy azok csak ő felségének sanctiójától függenek: ha mondom, mind ezek után olyanokra is terjesztjük ki törvényjavaslatainkat, melyek által nyelvünk és nemzetiségünk legkevésbé sem mozdíttatik előre, más részről pedig a társországokban a nemzetiségi municipalis állás iránti féltékenység ébresztetik s a bizodalmatlanság neveltetik és a társországok ellenünk felingereltetnek?

Nem az a kérdés m. fő RR! kell-e nemzetiségünk és anyanyelvünkre nézve rendelkezni? mert ha olvassuk az e részbeni törvényjavaslatokat, látni fogjuk azt, hogy mindent elértünk már és mindazokról rendelkezhetünk, miket csak kívánni lehet, — hanem az a kérdés m. fő RR! e helyen szükséges-e a társországokat belviszonyaikra — mondom e helyen megszorítani? — szükséges-e a társországi municipalitásokat e helyen taglalni? javasolják-e a körülmények azt, és nem fogunk-e hazánknak a társországok elidegenítése által szinte annyit ártani, amennyit nemzetünknek a már el fogadott javaslatok által használhatnánk, ha ezeknél maradnánk? Nem elvek felállításáról, nem elvek kivívásáról van itt szó, mint azt Liptómegye tisztelt főispánja előadta, — nem a horvát érdeket akarjuk mi a magyar nyelv irányában a t. KK. es RR. ellenében védelmezni; hanem itt csak arról lehet szó, hogy tanácsos-e, ajánlják-e a körülmények, hogy a társországokat magunktól elidegenítsük?

Nem kételkedem m. fő RR ! hogy ezen szavaim sokak által talán félremagyaráztatni fognak: mert azon szerencsétlen időszakban élünk, hol midőn egy részről a vélemények iránti legnagyobb türelem és tisztelet követeltetik, az ellenvélemény azonban gyanúsíttatik, gúnyoltatik és kárhoztatik, nemzet és nemzetiségünk elleni törekvéseknek tekintetik az: mi éppen a nemzetnek legszorosabb érdekében javaltatik, prókátori fogásnak neveztetik az, mi az igazság és méltányosság alapján felállíttatik, de mind ezek az egyenes úttól a m. fő RR. el nem riasztják, s azt vélem m. fő RR! hogy valamint prókátori allegatióval egy nemzetnek létét es nemzetiségét fenntartani nem lehet: úgy másrészről prókátori megtámadással egy nemzetnek létét és nemzetiségét megszüntetni és elfojtani sem lehet. Ily módon méltóságos fő RR! nemzeteket magunkhoz simítani nem fogunk — mint azt Liptómegye tisztelt főispánja kívánja, és magam is osztom e véleményét — ily módon a más nemzetiségét ébreszteni, ily módon a nemzeteket ingerelni fogjuk, de hódítani nem.

Az országgyűlésnek gondolom most legszentebb feladata volna az: hogy mind ezen kétséget és ingerültséget szüntesse meg, s e részben sem osztozhatom Liptómegye tisztelt főispánjának véleményében, hogy azt ne főrendi tábla tegye, hanem azt ő felségére bízzuk.

Azt vélem, hogy Horvátországot sokkal hathatósabban fogja megnyugtatni az, ha nem ő felségének hatalmas parancsolatja, hanem a magyar nemzetnek méltányossága fogja biztosítani jövő állását; mindazáltal nem titkolhatom el csudálkozásomat e részben: hogy ugyanazon tisztelt szónok, ki utolsó alkalommal hosszas előadással a kormánynak hibáit Horvátország irányában igen nagyon fejtegette, most a kormány hatalmas parancsában helyezi bizodalmát; de hogy hosszas ne legyek, ki kell nyilatkoztatnom azt, hogy a szerkezetnek vagy inkább törvényjavaslatnak 6-ik §-at az előadottaknál fogva úgy kívánom módosítani, hogy anélkül, hogy nyelvünk és nemzetiségünk ügyének ártana, anélkül, hogy Horvátországban valamely, mireánk nézve kellemetlen, és kedvetlen változtatásokra felhívhatna — mitől sokan félni látszanak; más részről olyast se foglaljon magában, mi éppen megszorító rendelése által Horvátországban reactiót szülne. Méltán reménylem m. fő RR! hogy ezen a legőszintébb óhajtásokból eredett indítványt a t. KK. és RR. elfogadandják; nem csökkenti pedig ezen reményemet a következetlenségből merített okoskodás, s megjegyzem, hogy ezen okoskodás, valamint a jogkérdésben a praescriptio használtatni szokott, többnyire politikus kérdésekben csak akkor hozatik fel, midőn más fontos és törvényes okok hiányzanak.

Véleményem szerént a következetlenség vádjának annyival inkább nincs helye itt, mert noha tagadhatlan az, hogy ezen szerkezet a mlgos fő RRtől keletkezett, tagadni nem lehet más részről azt, hogy a t. KK. és RR. az előzményt, melyen ez alapult, el nem fogadták, sőt még most sem fogadják el ezen szerkezetet úgy, mint a m. fő RR. kívánják.

Mindenesetre pedig csanádi püspök ő n. mlga indítványa a t. KK. és RR. kívánatához sokkal közelebb áll, mint a mlgos fő RRnek előbbi javaslata, annál fogva azt egész kiterjedésében pártolom.

 

Szerző: prorege  2008.12.20. 20:08 komment

süti beállítások módosítása