XVI. ORSZÁGOS ÜLÉS, 1866.
Simor János püspök: Nmgú elnök, mélt. főrendek! Alig volt országgyűlés, melyhez annyi remény köttetett, melynek összehívása oly osztatlan örömmel üdvözöltetett, mint a jelen országgyűlésé. Ugyanis mindenki érezte, hogy a rendezetlen állapotok súlya alól nincs szabadulás, hanem csak az országgyűlés által. Mindenki érezte, hogy tovább már nem várhatunk, ha csak tönkre silányíttatni, sőt tétetni nem akarunk. Az országgyűléshez kötött remények fokoztattak a magasztos kir. trónbeszéd által, melyben kimondatott, hogy a király és nemzet kölcsönös viszonya újból azon alapra állítandó, amelyen kívül az biztosan meg nem állhat: a jog és törvény alapjára: mert ha nem csalatkozom, ez rövid tartalma a trónbeszédnek, melyet nem csak mi fogadtunk a legnagyobb lelkesedéssel, de ily lelkesedéssel fogadta azt az egész haza, mert minden ép eszű és szívű ember érezte és fölismerte, hogy Sz. István apostoli trónjáról szól hozzánk a fejedelem, s legkegyelmesebb Urunk azon alapon és azon honboldogítói szándékkal veszi föl az uralkodás fonalát, hol azt felséges elődje, a jóságos V. Ferdinánd kezeiből kibocsátotta.
A mélt. főrendek azon vigasztaló öntudattal léphetnek a nemzet elé, hogy valamint történeti hivatásukat, dynastikus és hazafiúi kötelességeiket minden időben és minden viszontagságok között teljesíteni becsületkérdésnek tartották, s az időnkint fölmerült nehéz események között mindig vallásos hűséggel igyekeztek a korona és nemzet egyetértését, karöltve járását közvetíteni: úgy még a késő nemzedék is kénytelen lesz bizonyságot szolgáltatni arról, hogy a mélt. főrendek az újabb korszak nehéz napjai óta egy alkalmat sem mulasztottak el a béke és kiengesztelés áldott művének támogatására s különösen azon mozzanat siettetésére, melyben a jelen kedvező fordulatnak reményekben gazdag napja felvirradt. Akik ily nagy gonddal és fáradozással egyengették az utat a kiegyenlítésre, azok csak következetesen járnak el akkor, mikor közvetítői hivatásukhoz híven, mindazt meggátolni igyekeznek, mi által a kiegyenlítés műve, az országgyűlés feladata késleltethetnék, vagy éppen meghiúsíttathatnék.
Szerintem a jogfolytonossághoz való merev, mint mondani szoktuk, körömszakadtig való ragaszkodás ama szikla, melyen a kiegyenlítés műve hajótörést szenvedhetne.
Ha ma is azon viszonyok forognának fenn, aminők voltak az 1861-dikiek, akkor az előttünk fekvő válaszföliratot nem csak méltányolni, de pártolni is tudnám, annál inkább, mert meg vagyok győződve, hogy azt a legforróbb, a legféltékenyebb hazaszeretet sugallotta. Ámde ma a viszonyok lényegesen változtak. A jogvesztés elmélete a kir. trón magaslatáról lőn visszautasítva. A februári pátens, mellyel bennünket a jogvesztés elmélete alapján kívántak boldogítani, fölfüggesztetett; maga az októberi diploma, mely a birodalom lajtántúli népei alkotmányos életének forrása, kezünkbe adatott a végre, hogy azt, ha jogainkkal meg tudjuk egyeztetni, fogadjuk el, ha nem, mellőzzük el tisztelettel. Nem akar ma rólunk nélkülünk senki rendelkezni. A korona az 1848-diki törvényeket alakilag elismeri, revisiójokat ránk bízza, szükséges módosításukat s változtatásukat nem octroyálja, hanem tőlünk várja; sőt a birodalom állásának alapföltételeit, a közös ügyeket s ezeknek a jövőre alkotmányos kezelési módját, a kérdések ezen kérdésének megoldását az országgyűlés egyik föladatául tűzte ki; a birodalom többi népeit pedig várakozásra utasította. De éppen azért, mert a viszonyok ma nem azok, amelyek voltak 1861-ben, a föliratot, mint amely ezen viszonyoknak meg nem felel, részemről nem pártolhatom, el nem fogadhatom: s azért járulok Czirákv János gr. ő nmságának indítványához.
Egyébiránt, valamint nem ismerek biztosb és üdvösb osztrák politikát, mint azt, mely őszintén és tartalékgondolat nélkül Magyarország minden méltányos igényeit kielégíti, s meg vagyok győződve, hogy a mostani kormányférfiak ezen politikának hódolnak: úgy a magyar nemzeti helyes politika legfőbb törvénye szerintem abban foglaltatik, hogy a nemzet legdrágább érdekeit a korona érdekeivel minél bensőbben ugyanazonítsa, s a király szívében rendíthetlen meggyőződésre érlelje a hitet, hogy Magyarország, ősi alkotmányának birtokában, a fejedelemnek s a felséges uralkodó háznak, valamint a birodalomnak minden áldozatra kész sorsosa, tántoríthatlan oszlopa. Őseink e bölcs politikájának a mélt. főrendek született letéteményesei. Én a haza érdekében is ezen politikát vallom és követem; de éppen azért, mert azt vallom és követem, a fennérintett indítványt lehetetlen nem pártolnom. (Éljenzés. Szavazzunk! Szavazzunk!)